Category: Vers

feltornyozott sittkonténerek előtt
a jégre szórt homok irdatlan fosán
kapucnis
anno tán kék női télikabátban
egy tata közeleg
aprókat lép
mintha béklyó lenne lábán
övéről horpadt katonai kulacs lóg
nem az a pátriárkaszakállú guberáns
szeme alatt a fáradtság piócáival
jobb napokat látott föcitanárnak tűnik
hátszélben araszol
csikkjének füstje mint egy vízisízőt húzza
fején marcipánrózsaszín gyereksapi
szemében vöröseltolódás
ma sem ő ért ide elsőnek
mája mint egy duci belsőzseb
már a pulcsiján át is kitapintható
baljával megkapaszkodik
jobbját lehajtott fejjel
a szemétbe mártja
lábánál lustán
mosakszik egy táska
mint a lottósorsoláson
húzza ki végül mézgás kezét a szennyből
ám az üres
akár egy plüssmarkoló robotkarja
Röhrig Géza
Vídia: Sorscsapás után – Reménykedve

Nincs pénzem kenyérre, de koldulni nem merek
Mert félek, hogy megvetnének az emberek
Bár lehet, hogy ők is kéregetnének a sarkon
De ahhoz elnyűtt ruhában kell állni az aszfalton
Spányik Miklós

Tűz pusztított a kertben,
elégett minden: pázsit, fák, magok,
a templomom a tornyocskáival,
színes képek az oltár felett,
melyen már sosem áldozok.
Tűz volt a kertemben,
magasba csapott a láng, és
porba hulltak az álmok.
Szótlanul hallgattam ágak recsegését,
nem sírok, és nem kiabálok.
Tűzvész tarolt a kertben,
enyészeté a bogarak, madarak, virágok,
ködmadár fészke füstté vált,
szenes tollak hullanak amerre járok,
szürke hamuban fekete gyémántok…
Tűz égetett el mindent a kertben,
s a pusztában csak egy kőszikla áll.
Griff-apó nálam otthonra lelt,
a kietlen tájon mindig rá várok…
Németh Anikó Ködmadár
17.
Bár felednélek!
…s gondolataim eléd
térdelnek újra.
18.
A legmélyebb kék
amit valaha láttam:
a lelked tükre.
19.
Szemed egy világ:
mélyebb mint az óceán,
kékebb mint az ég!
20.
Menten végem – ha
szexi csizmádban látlak,
felrobban vérem!
21.
Tudós vagy, tanár,
és kecses akár egy őz!
Szeretlek. Csoda?
22.
Semmibe hullnak
vágyaim. Valamikor
követem őket.
23.
Ha férfi lennél,
női éned szemlélve
tán megértenél.
24.
Ha léteznének
az elfek, biztos
rád hasonlítanának!

(Az áldozathibáztatás margójára)

a holdról is
jön egy kis
fény
a szívben
remélem
él még remény
mondogatom
mormolgatom
árnyékot csak
a fény szülhet
magamfajta
csak megfeszülhet
nem bánom a sötétséget
álmot hozhat
nekem szépet
Szamócza
9.
Ha seggbe kúrnál
kiszeretnék belőled.
Bár… Kötve hiszem!
10.
Olykor a vágyam
csak egy harmatos álom
gyűrt lepedőmön.
11.
Mi hoz össze két
embert? Bokros gond? Vad vágy??
Különbözőség???
12.
Vágyva nézlek: egy
gyönyörű, igazi nő!
Látom az embert?
13.
Ha látlak – mindig
lekötsz… Bárcsak ne lennél
vonzó, gyönyörű!
14.
Miért érzed azt
hogy törődnöd kell velem?
Menj! Vagy jegelj le…
15.
Érzésem tiltott!
S foglalkoznod kell vele?
Mi a fenéért?
16.
Online óránkon
csak az arcodat látom!
Többet nem. Sajnos.

Haiku-lánc
9-16.
Sárközi László

Késő őszi estén,
ha elballag a nap,
kertemben morzsányi
meleget se hagy!
Ha nincs vastag takaród,
hogy körülöleljen,
reggelre már talán
megdermeszt a fagy!
Két sünim is didereg,
falevelet gyűjtöget…
Meleg vacok csak a vágyuk,
benne puha-pihe ágyuk.
Elkészült végre a kuckó!
Befészkelte magát mélyre
Süni Lackó, Süni Pockó.
Hely van bőven, hát elférne
két kis sün, ha jól megférne…
Ámde van egy problémájuk!
Hová kerüljön az ágyuk?
Magában mindkettő fázik,
a tesó testmelegére vágyik.
Viszont ha meg összebújnak,
a tüskéik nagyon szúrnak…
Így aludni nem lehet!
Vidd arrébb a feneked!
Gyere vissza mégis, segíts!
Hideg éjjel te melegíts!
Így aztán alig nyughatnak,
folyton ágyat tologatnak.
Kajuk Gyula

Kísértetes utcák árkádjai alatt,
fáradt illatú, züllött, kemény sorsok
hólepte szennyes vackokon, s tüzet csihol
eltörpült agyukban a silány alkohol,
s bagó-ködben, füst mámortól
bódult, kétkedő, üres tekintetek…
várnak segítséget egy jobb, világi Sorstól.
SzabóTünde
Vídia munkája

Versciklus
2.

Jaj, gerlék, óh, ti gerlék,
milyen vidáman vagytok,
hajnalban köszöntitek
szerelmesen a Napot.
Énekeltek, mintha még
mindig kikelet lenne,
pedig az ősz múlik már,
és a zord tél fenyeget.
Kertünkben falevelek
hullanak szép csendesen,
ti ezzel mit sem törődtök,
énekeltek szelíden.
S énrám ugyan mi vár még?
Hallgatom a dalotok,
keserű a reményem:
talán lesz még tavaszom.
Pollák László