Category: Vers

Nincs pénzem kenyérre, de koldulni nem merek
Mert félek, hogy megvetnének az emberek
Bár lehet, hogy ők is kéregetnének a sarkon
De ahhoz elnyűtt ruhában kell állni az aszfalton
Spányik Miklós

Tűz pusztított a kertben,
elégett minden: pázsit, fák, magok,
a templomom a tornyocskáival,
színes képek az oltár felett,
melyen már sosem áldozok.
Tűz volt a kertemben,
magasba csapott a láng, és
porba hulltak az álmok.
Szótlanul hallgattam ágak recsegését,
nem sírok, és nem kiabálok.
Tűzvész tarolt a kertben,
enyészeté a bogarak, madarak, virágok,
ködmadár fészke füstté vált,
szenes tollak hullanak amerre járok,
szürke hamuban fekete gyémántok…
Tűz égetett el mindent a kertben,
s a pusztában csak egy kőszikla áll.
Griff-apó nálam otthonra lelt,
a kietlen tájon mindig rá várok…
Németh Anikó Ködmadár
17.
Bár felednélek!
…s gondolataim eléd
térdelnek újra.
18.
A legmélyebb kék
amit valaha láttam:
a lelked tükre.
19.
Szemed egy világ:
mélyebb mint az óceán,
kékebb mint az ég!
20.
Menten végem – ha
szexi csizmádban látlak,
felrobban vérem!
21.
Tudós vagy, tanár,
és kecses akár egy őz!
Szeretlek. Csoda?
22.
Semmibe hullnak
vágyaim. Valamikor
követem őket.
23.
Ha férfi lennél,
női éned szemlélve
tán megértenél.
24.
Ha léteznének
az elfek, biztos
rád hasonlítanának!

Haiku-lánc
17-24.
Sárközi László
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
üszkösödnek bennem a szavak akár a mélyvénás trombózisos lábak
belülről őszülök lassan hideg télbe pedig micsoda illata van a lugason a szőlőnek
darazsakat legyeket ejt csapdába hitvesem kifüggesztett műanyag flakonja
s mint vöröslő alkonyat csordul a passzírozott paradicsom leve szűk nyakú üvegekbe
pedig béke van az olajfák alatt mégsem jajdul bennem a szó mosolyom sem a régi
pásztázzák égboltom vad reflektorok s mint lelőtt papírrepülők zuhannak rám az éjjelek
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
nem tudom miért de csönd van bennem jóleső bágyadt öreges naplemente
s akár a hadifoglyok vesztett csata után megkötözött kezekkel hevernek rajtam a mondatok
lökdösném le magamról őket de belémfúródnak akár nyílvesszők a céltáblába
átölelnek óvnak dajkálnak akár anya a gyermekét
nem tudom miért de jó ez a hallgatás talán érik bennem még sok vers sok szonett hexameter
sok elégia de magányosabbak a nappalok így szavak nélkül
csak este látogat meg egy-egy elkóborolt dallam nem tudom miért de jó ez így
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
nem tudom miért de csak áltatom magam mert vége a nyárnak
hidegebb szelek fújnak ökörnyálak húzódnak arcomon
s üszkösödnek bennem a szavak akár a mélyvénás trombózisos lábak
belülről őszülök lassan hideg télbe pedig micsoda illata van még egy-egy rózsának
s mint vöröslő alkonyat csordul szívemben a hála hogy józanul élhetek
Ketykó István

Késő őszi estén,
ha elballag a nap,
kertemben morzsányi
meleget se hagy!
Ha nincs vastag takaród,
hogy körülöleljen,
reggelre már talán
megdermeszt a fagy!
Két sünim is didereg,
falevelet gyűjtöget…
Meleg vacok csak a vágyuk,
benne puha-pihe ágyuk.
Elkészült végre a kuckó!
Befészkelte magát mélyre
Süni Lackó, Süni Pockó.
Hely van bőven, hát elférne
két kis sün, ha jól megférne…
Ámde van egy problémájuk!
Hová kerüljön az ágyuk?
Magában mindkettő fázik,
a tesó testmelegére vágyik.
Viszont ha meg összebújnak,
a tüskéik nagyon szúrnak…
Így aludni nem lehet!
Vidd arrébb a feneked!
Gyere vissza mégis, segíts!
Hideg éjjel te melegíts!
Így aztán alig nyughatnak,
folyton ágyat tologatnak.
Kajuk Gyula

Kísértetes utcák árkádjai alatt,
fáradt illatú, züllött, kemény sorsok
hólepte szennyes vackokon, s tüzet csihol
eltörpült agyukban a silány alkohol,
s bagó-ködben, füst mámortól
bódult, kétkedő, üres tekintetek…
várnak segítséget egy jobb, világi Sorstól.
SzabóTünde
Vídia munkája

Versciklus
2.

Jaj, gerlék, óh, ti gerlék,
milyen vidáman vagytok,
hajnalban köszöntitek
szerelmesen a Napot.
Énekeltek, mintha még
mindig kikelet lenne,
pedig az ősz múlik már,
és a zord tél fenyeget.
Kertünkben falevelek
hullanak szép csendesen,
ti ezzel mit sem törődtök,
énekeltek szelíden.
S énrám ugyan mi vár még?
Hallgatom a dalotok,
keserű a reményem:
talán lesz még tavaszom.
Pollák László

nem érzem az arcom súlyát visszafelé
hat rá minden a simogatás is pofon
a kedvesség cigarettákat nyom el az alkaromon
Isten hamutartónak használja az eget
üzen hogy ahogy akarom úgy nem lehet
ő jobban tudja én meg duzzogok
hogy újra bal lábbal keltem fel
de nem az én hibám az univerzum seggfej
Sági Ferenc

Gyermekdal

üresedő tükörkép