Category: Vers

A tél csupasz fái között merengek,
Átadom testem a jéghidegnek,
Talpam csúszik letaposott havon,
Kezem kesztyűstől zsebembe dugom.
Nem várom a jövőt, s nem rágódom a múlton.
Vagyok, mert végig kell mennem az úton.
Vagyok, mert elmenni félek
– Bár hetek óta semmit sem remélek…
Németh Anikó Ködmadár

Összeveszett a harang a pappal
Miért kell félre verni csak nappal
Hiszen éjfélkor is lehet
Simán elütni a delet
Spányik Milós

rosszkor
rossz helyen
élek
Zalán György
Jó a nagyszoba,
mert ott még
nem fúj a szél,
és nem is esik.
Néha átmegyek sétálni.
– Tudom, sál, sapka!
Zalán György

2017. január

Majdnem ott ragadtam a tudat/alatti
mocsarából menekülve, ahol
folyton-folyvást hallgatnom kellett
élők s régholtak önelégedett suttogásait:
„ennyire vitted, senkiházi…”
Majdnem elhittem, úthenger alá kerülve
vagy elevenen bebetonozva,
a férgek sem sajnálnák a veszteséget,
gondolván, még a járulékos jelzőt is
túlzás lenne rám alkalmazni.
Majdnem bedőltem annak, annyi vagy,
amennyire el tudod magadat adni, adatni,
és sajnos vagy sem,
de ez az egész engem jéghidegen hagy,
égjek bár akárhány hőfokon.
Majdnem elcsábítottak a szirének,
ha nem követem Odüsszeuszt,
lehúztak volna a mélybe.
Előbb a mocsár,
aztán a víz?
Majdnem egyoldalú lovakra ültem,
nehogy már átessek a túloldalukra,
hál’ Istennek rég felvásárolták őket,
ennek köszönhetően sokat tanultam,
mégis…
Majdnem eldobtam az életemet,
mert sokkal kényelmesebbnek láttam
a megfutamodást a bizonyításnál,
aminek egyedül
magunkért kell szólnia.
Majdnem nevettem, amikor
ráébredtem bukásaim következményeire,
aztán sírva fakadtam,
tényleges könnyeket ejtve.
Örömkönnyeket.
Pethő N. Gábor
2021. november, első díj

A legnagyobb Író
maga az élet.
Ő adja hozzá
a színpadi képet.
A dramaturg
a jelmeztervező,
mind megtalálható:
benne, mint szereplő.
Az élet nagy kincs
vigyázni kell rá
mert sajnos ismétlés
itt már nincs!
A legnagyobb író
maga az élet,
lehet tragikus, komikus
összerakja mindig –
így az egészet …
B. Szalay Károly
NOVEMBER VERSE

Lassan eltűnik belőlem
a méla közöny,
köd is fölszáll
a folyó fölött,
gomolygó füstje
láthatatlan hidat emel
a két partja között.
Őseink könnyét kövekké
formálta rég az idő,
elrévedve tűnődöm,
hogy a hullámok hátán
csak egy úszó falevél vagyok.
Hegyek, az erdő,
kanyargó folyó
őrzi létemet.
Szólongatom, becézem,
hívom magamhoz,
mégis űzöm
gondolataimban
feledett szavaimat.
Hűvös a nyár. Szél sem lebben.
Csendre int fák között
megbúvó alkonyat,
s mozdulatlan állok
az ezüstben csillámló
hullámok előtt.
Balla Beáta

a szemedről a festék ahogy
a mocskolódás is lepereg
rólad becsontosodnak a lukak
a lelkeden pont ahogyan
becsontosodik a kihúzott fog
helye és nem lesz már ugyan
meg mind a harminckettő igen
nem maradsz változatlan
de szükségtelen önsajnálatba
temetkezned hiszen akármi
pótolható porcelánból vasból
aranyból néha még műanyagból is
mire vége lesz mert az tuti
hogy vége lesz belőled hiányozni
fog minden eredeti a tüdődet
is belepi a por de te csak
ki ne fújd a füstöt tartsd
magadban amilyen mélyen csak
tudod addig amíg porrá nem változol
Sági Ferenc

szonettciklus PM-hez
I-XV.

Nincs pénzem kenyérre, de koldulni nem merek
Mert félek, hogy megvetnének az emberek
Bár lehet, hogy ők is kéregetnének a sarkon
De ahhoz elnyűtt ruhában kell állni az aszfalton
Spányik Miklós