Category: Vers

Tűz pusztított a kertben,
elégett minden: pázsit, fák, magok,
a templomom a tornyocskáival,
színes képek az oltár felett,
melyen már sosem áldozok.
Tűz volt a kertemben,
magasba csapott a láng, és
porba hulltak az álmok.
Szótlanul hallgattam ágak recsegését,
nem sírok, és nem kiabálok.
Tűzvész tarolt a kertben,
enyészeté a bogarak, madarak, virágok,
ködmadár fészke füstté vált,
szenes tollak hullanak amerre járok,
szürke hamuban fekete gyémántok…
Tűz égetett el mindent a kertben,
s a pusztában csak egy kőszikla áll.
Griff-apó nálam otthonra lelt,
a kietlen tájon mindig rá várok…
Németh Anikó Ködmadár
17.
Bár felednélek!
…s gondolataim eléd
térdelnek újra.
18.
A legmélyebb kék
amit valaha láttam:
a lelked tükre.
19.
Szemed egy világ:
mélyebb mint az óceán,
kékebb mint az ég!
20.
Menten végem – ha
szexi csizmádban látlak,
felrobban vérem!
21.
Tudós vagy, tanár,
és kecses akár egy őz!
Szeretlek. Csoda?
22.
Semmibe hullnak
vágyaim. Valamikor
követem őket.
23.
Ha férfi lennél,
női éned szemlélve
tán megértenél.
24.
Ha léteznének
az elfek, biztos
rád hasonlítanának!

Haiku-lánc
17-24.
Sárközi László
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
üszkösödnek bennem a szavak akár a mélyvénás trombózisos lábak
belülről őszülök lassan hideg télbe pedig micsoda illata van a lugason a szőlőnek
darazsakat legyeket ejt csapdába hitvesem kifüggesztett műanyag flakonja
s mint vöröslő alkonyat csordul a passzírozott paradicsom leve szűk nyakú üvegekbe
pedig béke van az olajfák alatt mégsem jajdul bennem a szó mosolyom sem a régi
pásztázzák égboltom vad reflektorok s mint lelőtt papírrepülők zuhannak rám az éjjelek
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
nem tudom miért de csönd van bennem jóleső bágyadt öreges naplemente
s akár a hadifoglyok vesztett csata után megkötözött kezekkel hevernek rajtam a mondatok
lökdösném le magamról őket de belémfúródnak akár nyílvesszők a céltáblába
átölelnek óvnak dajkálnak akár anya a gyermekét
nem tudom miért de jó ez a hallgatás talán érik bennem még sok vers sok szonett hexameter
sok elégia de magányosabbak a nappalok így szavak nélkül
csak este látogat meg egy-egy elkóborolt dallam nem tudom miért de jó ez így
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
nem tudom miért de csak áltatom magam mert vége a nyárnak
hidegebb szelek fújnak ökörnyálak húzódnak arcomon
s üszkösödnek bennem a szavak akár a mélyvénás trombózisos lábak
belülről őszülök lassan hideg télbe pedig micsoda illata van még egy-egy rózsának
s mint vöröslő alkonyat csordul szívemben a hála hogy józanul élhetek
Ketykó István

December napjai közé
belopódzott a Karácsony,
s mint lélekbe mart szorongás,
vacog a képzelt kalácson.
Fogadkozunk nyakra-főre
– ölelni, szeretni szokás.
Gazdag látvánnyal tornyosul
a pénzben mért gondoskodás.
Meghitt ünnepi zenére
angyalok járják a táncot.
Könnyű libbenésük sejtet
ártatlan, szelíd világot,
de csillagszóró szikrák közt
felzokog a hiány hangja.
Kiszakadó sóhajunkat
se fény, se szó nem takarja.

Karácsony este van.
A kinti félhomály beszűrődik az ablakon,
megvilágítja a még csupasz fenyőt az asztalon.
Díszeket válogatva fel-fel villan
gyerekkorom egy-egy karácsonya.
Amikor még volt család,
testvér, apa és anya,
szegényes, de feledhetetlen
karácsonyi vacsora,
hóhullás közben esti séta,
/akkor még voltak telek/,
boldog voltam, mint minden gyerek.
Ekkor kaptam meg első könyvemet,
melynek illatát még ma is érzem,
mert fel tudom idézni,
és az időkön túl
bele is tudok nézni.
Oláh István

Karácsony este, fények tüzek estje,
millió apró láng lobban föl repesve.
Apró csillagok kiragyognak, élnek,
fényt adva ez örök sugaras éjnek.
Fölragyog ekkor a könnyes szem is,
szeretet lángja gyúl a szívben is.
Mert ez estén nem lehet, csak szeretni,
és mindenkinek örömet szerezni.
A szeretet lángja fölér a nagy égig,
újév küszöbén elér az újévig.
E földgolyón mindenhová elérnek,
s beragyogják a most induló évet.
Fazekas István
Reno: Karácsony

Szenográdi Rékának szeretettel
hová szaladsz
hiszen tél van
szelíd tél van
most kezdődött még csak advent
karácsonyunk lassan-lassan közeleg
a szél hideg
a lég jeges
lágy hópihe
hull lágy hópihére szorgalmasan
kint is bent is sírnak lemészárolt fenyőgallyak
ül valahol
egy barlangban
holt fáradttan
egy vén beteg hajléktalan
reszket fázik sírva gondol a Jézuskára
jaj de régen
volt az kérem
hogy gyerekként
hallgatta amit anyja mesélt
kis szobában duruzsoló kályha mellett
szeretetről
és ünnepről
jó szándékról
karácsonyi szép álmokról
jólétről és karácsonyi boldogságról
Pollák László

Száncsengő helyett
a covid hangja cseng.
A melegség mi elönt,
nem a szeretett.
A pandémia egyik
tünete ez.
Már szagokat sem érzek,
a munkám során ezt,
áldásként élem meg.
Hisz ebből kifolyólag
a hallásom s látásom kifinomultabb lett.
Most fűtés se kell,
a számla legalább kevesebb lesz.
A munkám úgyis elvesztettem,
Viktor bácsi ad lehetőséget.
Csomagoljunk teszteket vagy
álljunk be, hisz kevés az ember.
Vállalkozásba nem kezdek, hisz
az adó alól csak akkor mentesülhetek,
ha van bevételem.
Sírnak a gyerekek, éhesek.
Mit tegyek, lopjak, csaljak, hazudjak?
Szeretnék utat mutatni gyermekeimnek,
viszont ha ezt teszem, mártírként elveszek
s ők üres pocakkal mennek el.
Kica

vidám karácsonyt kíván a brit oroszlán
párizs pezsgőzik pest érzelmesebb talán
ács fia jászolban hal sül serceg gyertya
kandalló hevül nekünk marad az utca…
Káliz Endre

csorog a fény az arcodon
szőke hajad lebben
fürdök tengerkék tekintetedben
lopakodik a hallgatás
rács rácslik a rácson
gyertyamosoly
csillagszóró-álom
fenyőfaszag hintázik a tájon
szobánkba néhány órára
beszökik a béke
vágyaink a karácsonyfa alatt:
jövőre megváltozunk – ígérjük
egymásnak – papírjézuskák nevetnek
lakáskérelem a hivatalban
a válóper már rendezve
gyökereinkről megfeledkezve
lebegünk gyökértelenül…
Szeles József (1956-2009)

Béke lengi át a hó-dunnás földet,
csengettyű hangjával angyal száll,
gyermekeknek vaníliaillatú kalácsot törnek,
aki várta, az mind megváltást talál,
kisimult arccal örülnek a meggyötörtek,
új hajnalt hozott az égi fénysugár,
s hozsannánk öleli körbe a Földet:
mindenki érzi: megtört a halál.
Kővári K. Tibor