Jaj, gerlék, óh, ti gerlék,
milyen vidáman vagytok,
hajnalban köszöntitek
szerelmesen a Napot.
Énekeltek, mintha még
mindig kikelet lenne,
pedig az ősz múlik már,
és a zord tél fenyeget.
Kertünkben falevelek
hullanak szép csendesen,
ti ezzel mit sem törődtök,
énekeltek szelíden.
S énrám ugyan mi vár még?
Hallgatom a dalotok,
keserű a reményem:
talán lesz még tavaszom.
Pollák László