Category: Lapszámok

egyszerű lejutni, szenteste napját írtuk,
árusok terítették ki szedett-vedett
portékájukat széthajtogatott kartondobozokra,
illegálisan, legálisan, mit számít ez most,
elvégre ünnepre készülünk, igen, a rendőrök is;
akinek ma jutott eszébe, hogy „a franc essen belé,
meg kell hosszabbítanom a bérletemet” az
megszívta rendesen, akkora a sor, akárha ingyen adnák,
eljött hát az alkalom mobiltelefonnal regényírásba kezdeni,
végigvinni a legbrutálisabb Sudoku-feladványokat,
morgolódva kurvaanyázni, jegykiadó-automatát rángatni,
vétkeseket keresni földön és mennyben, pokolban, hiába,
az felfurakodott miközénk ördögöstül pont erre a napra,
áfás számlával kéri, kefélt volna inkább cipőt az apja;
e percben szinkronúszókat megszégyenítő elfordulással
a sor minden szempárja a tucatnyi közterület-felügyelőre
fókuszál, tetves állatok, elkobozni az életveszélyes
karácsonyi fényfüzéreket, a ponyvairodalom remekeit,
a gyönyörű, védett hóvirágcsokrokat, ez aztán a munka,
szoktak maguk egyáltalán tükörbe nézni basszákmeg,
íme, csoda történik: a plexiablak résén kiröppen egy
fehér galamb, miközben valaki mosolyogva
áldott, békés karácsonyt kíván szakaszjegyével a kezében
a sírógörcs szélén álló pénztároskisasszonynak.
Pethő N. Gábor
2022. január, első díj

Nehéz a múlást nem káromolni.
Szikrázik a fagy:
köszörűn visító penge.
Az élet szaladó, könnyű holmi,
áttetsző selyem
éles füveken lebegve.
Kertemben jeget könnyeznek,
fáznak-gubóznak
konok, hósapkás rózsák.
Szemérmesen vetkőznek,
ha a téli nap
végigcsap fagyott bimbójukon.
Nézd, ázottan is, halottan még,
rongyos szirmaikkal
titkukat átölelve óvják.
Hószín és dermedt most az ég.
Zárul a végső titok
majd, ha tombolva kinyílnak a rózsák.
Fábián István

Hallni szeretnék
emberi hangot vagy
ahogy kongat a
nagyharangot de
hallom a szarkák
káricsolását szép színeikbe
más tojta tojását
lopják nem könyörülve
héjuk roppan a fülbe
idill ez itt a parkban
idült idill
szemhéjaimat letakartam
minden kisírt.
hágyépé

Megszülettem.
Éltem.
Halok.
Egy perc, és már itt se’ vagyok.
Zalán György

azért az pech
hogy a jó dolgok akkor történnek velem
amíg pislogok
különben észrevenném

az italpult-oltár elé
cipeli a lélek a testet emlék-ünnep gyanánt
üres helyét az ember a semmihez így méri –
fedél nélkül
Szente B. Levente

A dalomat ne hallja senki
avítt, fars, úgy szól, mint a verkli
magamat tekerem szólamra
hiába, nincs taktus sóhajra
csak vágy, amely bennem dübörög
s ha dalomra csak hümmögök
akkor bennem úgy izzik a düh
mint testen az utálatos rüh.
A dalomat ne hallja senki
vén, bariton, akár a verkli
néha még hallom csendben szólni
talán fars, s mily édesen ósdi.
Nagy Gusztáv

Hatalom, halld meg milliárdok szavát,
mit ellenünk teszel nem tűrjük tovább!
Százmilliók halnak éhen,
s te csak mosolyogsz az újságban a képen?
Ha oly nagy vagy, hogy messzire nyúlik a kezed,
miért fegyvert osztogatsz? Miért nem kenyeret?
Miért keresel annyit, mint tízezer embered,
egy pénzeszsák tán mindent megtehet?
Mitől vagy te különb? Hogy palotában élsz?
Mi lesz, ha elvesszük? Ettől nem félsz?
Eljött a nap, hogy felkérjünk –
légy a nyomorban a vendégünk!
Sóvárogva állj egy kirakat előtt,
vagy gyermeked sírjánál, kit egy drogos lelőtt.
Érezd, hogy kicsinyek rángatják ruhádat,
sírnak, mert ételt egy hete nem láttak!
Apjuk börtönben – ennivalót lopott,
alamizsna helyett két évet kapott.
Nővérük a testét árulja odakinn,
fizetsége verés és heroin,
anyjuk magába fordult és az italhoz,
nem hívja kölykeit az asztalhoz.
Hogy mért élnek így? Gondolkozz kicsit!
Azért, hogy vehess egy nyolcadik kocsit!
Ha megelégednél a magadé felével,
ez a család se hullana széjjel.
A pénzedért felelősséget vegyél,
ne mindent önzésből tegyél,
halld meg a szót, mi eddig is kért,
ne kelljen ontanunk vért.
Hatalom, halld meg milliárdok szavát!
Mit ellenünk tesztek, nem tűrjük tovább!
Branyó
Jakab munkája

szonettciklus PM-hez
I-XV.