Category: Széppróza

13
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
nyugtázott. De máris jött a csapat többi tagja! Bűbájdög, a
kicsiny, ám mégis tekintélyt parancsoló nőstény, Tornádó
és Terminátor, a két kiskandúr, egymást lökdösve, tiporva.
Galagonya folyamatosan adogatott egy-egy véres májda-
rabot a tülekedő, nyávogó-nyafogó-kunyeráló népségnek,
míg csak azt nem vette észre, hogy a zacskó már csaknem
kiürült. Elmosolyodott és a maradékot nagyúri grandezzá-
val szórta Nagyasszony és népe elé.
– Egyetek, gyerekek, „ne éhezzetek, mint otthon!” –
idézte fel egy régi ismerőse csúfondáros szólását. Szeren-
csére a bundás jószágok is jóllaktak már, s bár nem tűntek
különösebben hálásnak az extra ebédért, de magukat nya-
logatva hamarosan eltűntek, ki-ki a maga kedvenc pihenő-
helyét megkeresve egy kis délutáni sziesztára. Galagonya
végre belehúzhatott az ebéd előkészületeire. Máj híján
bacont szeletelt, azon gombát pirított, megfőzte a hos�-
szúszemű rizst, belekeverte a zöldborsót.
Mikor elkészült végre, a kis felvágott petrezselyemmel is
meghintette az ételt, kiszedett magának egy tányérnyit és
pattintott egy sört, míg a forró étel ehetőre hűl.
– Hát igen, Colos mindig szerette a főztömet! Főleg a
májrizottót! – tűnődött és gyorsan be is jegyezte a vastag
kockás füzetbe, a megfelelő napokhoz:
Colos elment, a kurva életbe! Ebéd: Memorizottó.
MISZLAI GYULA (1955-2020):
ESTE BUDÁN
„Ica néni lejárt az itt tartózkodási idő, indulnia kell.” –
szólt egy pöttöm angyal a kortalan asszonynak.
A holtak hár

14
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
MÓRITZ MÁTYÁS:
KÖNYÖRADOMÁNY
A
zt mondja, életében, ha azt még lehet élet-
nek nevezni, egyre több a kétségbeesett
pillanat. Nem tagadja, mert ugyan miért
tenné, elvesztette a lába alól a talajt. Ha köl-
tőien akarna fogalmazni, a szemhatár vég-
képp elborult előtte. Dehogy gondolt ő arra, hogy egyszer
majd koldulnia kell, hogy valaha is megjelenik előtte a kol-
dusbot árnyéka. Mindez a szemében, pár évvel ezelőttig is,
határozatlan, kísérteties és szörnyű volt.
Amúgy Gergő bácsinak hívják az öreget. Az öreget, mi-
közben alig idősebb nálam, tíz-tizenöt évvel.
Hosszan elnézem. Nem tudom levenni rólam a tekinte-
tem. Olyan ismerős, a homlokára tapadó barna-deres haj,
az a bajusz, az a Krisztus-szakáll. Mintha már láttam volna,
mintha olvastam volna már róla, mintha mindig is az ő
történetét szerettem volna megírni. Erre most is csak egy
erőtlen kísérletet teszek, nem tudva, hogy ki és mit hámoz
majd ki, és von majd le tanulságul az írásomból.
Nézem a szénporos testét, a rongyokat, amik rajta lóg-
nak, de szánalmat és megvetést még véletlenül és a legtá-
volabbról sem érzek. Legszívesebben csak átölelném, meg-
kínálnám egy szivarral és elhallgatnám a meséjét.
Az inge cafatokban lóg. Mintha valakivel verekedésbe
keveredett volna, vagy kutyák tépték volna meg. Nem kér-
dezek rá, még nem, hogy mi történt vele, hogy miben tu-
dok vagy tudnék a segítségére lenni.
Csepelen, a Radnóti Miklós Művelődési Központ mel-
letti bokrokból láttam

a Kalligram Kiadó gondozásában
jelent meg 2021-ben.
„Kösz, jól vagyok. Azt mondják, alig látszik.
És nem is fáj, csak hogyha nevetek.
Persze néha az időváltozás is,
de azt meg tűröm, mi mást tehetek.

Csak amit írnak annyi tanulmányban,
csak az a beígért poszttraumás
növekedés maradt el, amit vártam,
a belátás, a szenvedni tudás.

Mindegy. Felnőttem. Ideje volt végre.
Az évek gyűltek, mint cápák a vérre.
Mire van szükség? Nincsen sok a listán.

Rezignált lettem, mi több, bölcs, igen.
Csak sír bennem valami, mint a kislány,
kit ott felejtettek a bölcsiben.”
dalmi sikerei is. Aztán ebből lett a Kiserdei kis bódé, fából,
amit maga ácsolt. Nem messze a legutóbbi munkahelyétől.
Ha tudnák, hogy itt húzza meg magát, lehet, hogy még azt
is rágyújtanák.
Mondtam volna, hogy ezért legalább nem kell fizetnie,
de mint mondja, nagyon is kell. Hogy kiknek és mennyit,
nem árulja el, csak hogy nem akar magának bajt, és inkább
tejel.
Azt mondja, csak vasárnaponként merészkedik elő, mert
ezt a napot szereti a legjobban. Ilyenkor kedvesebbek az
emberek, türelmesebbek, és adakozóbbak. Hogy télen mi
lesz vele, az isten sem tudja. Nem is kérdezem.
Akkor ritka az az ember, aki leveszi kesztyűjét, aki ki-
gombolja a kabátját. Ilyenkor könnyebben és szívesebben
adnak. Ilyenkor még szóba is merek elegyedni, látja, még
magával is.
Közben előttünk egy idősebb hölgy cammog el, egy ki-
öregedett skót juhásszal. Gergő bácsi már ismeri őket. Ke-
zét csókolom, adjon szegény nyomorultnak, kezét csóko-
lom. Mon

15
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
KÖNYVAJÁNLÓ
ORVOS-TÓTH NOÉMI:
SZABAD AKARAT
„Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős feje-
zetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk
felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk
örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsige-
reinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a sze-
retetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen
ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink,
ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.
Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok,
érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák
a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség
hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan lép-
hetnek működésbe saját sorsformáló erőink?
Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak
vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényező-
ket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatároz-
zák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a
testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a ne-
hézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora
változást érhetünk el, és hogyan
teremthetünk magunknak olyan
életet, amely a leginkább megfelel
az elképzeléseinknek.”
Orvos-Tóth Noémi
ARTÚR:
MESÉK DUGÓRÓL
A
nnak idején egy tervezőirodában dolgoz-
tam, négyen voltunk egy szobában, két
tervező kollégám és egy szerkeszt

15
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
KÖNYVAJÁNLÓ
ORVOS-TÓTH NOÉMI:
SZABAD AKARAT
„Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős feje-
zetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk
felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk
örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsige-
reinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a sze-
retetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen
ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink,
ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.
Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok,
érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák
a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség
hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan lép-
hetnek működésbe saját sorsformáló erőink?
Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak
vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényező-
ket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatároz-
zák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a
testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a ne-
hézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora
változást érhetünk el, és hogyan
teremthetünk magunknak olyan
életet, amely a leginkább megfelel
az elképzeléseinknek.”
Orvos-Tóth Noémi
ARTÚR:
MESÉK DUGÓRÓL
A
nnak idején egy tervezőirodában dolgoz-
tam, négyen voltunk egy szobában, két
tervező kollégám és egy szerkeszt

3
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
Széppróza
Atrúr, Buksika, hágyépé, Mészi mama,
Somoskői Anita, Zilahy Tamás
Interjú
Úton a Terveim térre
Kriszt Lászlóval beszélgettünk
Branyó interjúja
Kép
Barta Pál Mátray, Juhi,
Molnár Móni, Pethő N. Gábor,
Reno, Váradi Gábor,
Vídia, Virgil
Vers
Alus Dozentinnen, Bara Anna,
Bella Beáta, B. Szalay Károly, Fábián István,
Ketykó István, Németh Anikó Ködmadár,
Pethő N. Gábor, Pollák László, Sági Ferenc,
Sárközi László, Spányik Miklós, Szó Emma,
Szolnoki Csanya Zsolt, Zalán György
Nuszer Mirjam Johanna:
Egy szocmunkás naplója
Haza-találó
Könyvajánló
Vegyes
Rejtvény
SOMOSKŐI ANITA:
HÁZ A KÉT BAGOLYHOZ
A
férfi már sok tavaszt látott, ugyanan�-
nyi nyarat és őszt is, a télre jobb nem
is emlékezni, de a munkásszállásokon
azért meleg volt. Keményen dolgozott
mindig, arra elég volt, hogy megéljen,
legyen hol lehajtania a fejét, ha nem is volt lakása.
Az a nap ugyanolyannak indult, mint az összes töb-
bi, munka után bement a postára is, hogy vegyen pár
sorsjegyet, mert sose lehet tudni, mikor mosolyog
rá Fortuna istennő. Hát aznap nemcsak mosolygott,
hanem egyenesen szájon csókolta. A férfi nagy neve-
téssel nyugtázta, hogy a sorsjegy alján ott

10
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
SZÉPPRÓZA
HÁGYÉPÉ:
LIONANALÍZIS
– Hány éves ön most? Mint bizonyosan tudja, én Sig-
mund Freud vagyok, a neurológia és a pszichiátria kutató-
ja. Megújítója. Meg kell, hogy gyógyítsam ezeket a tudo-
mányokat is.
– Nyugodjék békében. Nem önre gondolok, hanem egy
másik szamaramra, Tomy-ra. Kétszer vetett le a hátáról.
Most valószínűleg egy oroszlán gyomrában pihen. Egyéb-
ként, ha éppen kérdezi, 1898-at írunk. Tehát 17 évesnek
tartom magam. Na, jó. Persze, hogy 1901 van. Tehát 21 éves
vagyok. Ha érdekli, 1880. október 28-án születtem Berlin-
ben, és várhatólag 1967. július 27-én fogok elhunyni. Tehát
túl fogom élni önt..
– Ez megható. Mint bizonyára tudja, fiatalember, én
1856. május 6-én születtem, a valahai Csehországban, és
úgy tűnik, 1939. szeptember 23-án búcsút veszek e világtól
a királyságban. Egyébként maga szimpatikus nekem – amit
kevés páciensemről tudnék őszintén elmondani –, még ha
német is. De tartsuk be a határokat. Oroszlán-mániája
van? Szereti őket? Álmodik velük? Vagy oroszlán-fóbiája
van, s ezért jött éppen hozzám… Ezek a kérdések nem ön-
nek szólnak, ki sem mondtam őket, ezek az én kérdéseim.
Hány éves is most?
– Egyre inkább úgy 4-5 körül. Mit is kérdezett?
– Magamtól vagy öntől? Én nemrég írtam meg főműve-
met – vagy az egyik főművemet – az Álomfejtést. Olvasta
ön? Bár ez most mindegy. Írtam a halakról is. Például az
angolnáról. Oroszlánokról sohasem. Noha majd egy ma-
gyar író, aki kacérkodott az eszméimmel,

12
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
és a költészet; éppen csak hogy a leírások eszköze és anyaga
az emberi szó. Tehát visszatérünk az ars-hoz és a poeti-
ca-hoz. Kivel is találkozott Oidipusz?
– Lássuk csak. Az ázsiai oroszlánok közt legjobban is-
mert a perzsa-oroszlán (L. leo persicus Fischer), mely a
legkisebb eddig ismert oroszlánfajta. Szőrruhája világos
izabellaszínű, feketével kevert sötétbarna színű, hatalmas
sörénye – akárcsak a berber – oroszlánnál – az egész hasol-
dalt fedi, de a háton nem nyúlik a váll mögé.
– Ön nagy műveltséggel rendelkezik. De a Szfinx rejt-
vényét még mindig nem sikerült megfejtenünk. Még tisz-
tázatlan az indiai oroszlán kérdése. Annakidején Smee
Gudzseratból írt le egy sörénytelen oroszlánt, ma azon-
ban tudjuk, hogy a gudzseráti oroszlán (L. leo goojratensis
Smee) előfordulási helyén úgy sörénytelen, mint közepes,
vagy éppenséggel dús sörényű hímpéldányok élnek egy-
más mellett. Blanford szerint Indiában, Kathiavarban,
Radsputánban, különösen pedig déli Dzsodpur és Udepur
vidékén, illetve az Abu-hegyen él az oroszlán. Az indiai
oroszlán különben igen tetemes nagyságúvá növekszik.
Blanford szerint egy hím példány 263, egy nőstény pedig
farkbojt nélkül 243 cm hosszúnak bizonyult. Egy másik,
268 cm hosszú hímpéldány pedig a marján 106 cm-es –
igen jelentékeny – magasságot ér el.
– Kedves barátom! Az álmát, az álmait! Maga most száz-
ezer éves, és épp született. De most akkor – kivételesen –
én is elmondom egy álmomat. Egy állítólag mezopotá

13
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
rát. Valóban így van. És mellesleg évi kétmillió köbméter
vizet használnak fel a reaktor hűtésére.
Ilyenek a zöldek. 
Sötétzöldek.
BUKSIKA:
HALÁL UTÁN VAN ÉLET?
Ü
lök itthon magamban és olvasgatok az inter-
neten. Szeretek tájékozódni, facén játszani
a kedvenc játékaimmal, s időnként szoktam
régi ismerőseimmel is beszélgetni vagy csak
spontán rám jön a dili hopp és kötekedem
egyet. Most semmi ilyen nem volt. Olvasgattam, bambul-
tam kicsit s mivel lebetegedtem annyira nem tudtam aktív
életet élni.
Rám írt az egyik ismerősöm. Kérdezte, hogy vagyok?
Merre élek, mi történt az elmúlt húsz évben velem mióta
nem találkoztunk. Meséltem bla bla egyszer csak beüt nála
a mennykű és írja:
– Hallod, ezt el kell, mondjam, mert megörülök azóta is
a nevetéstől.
– Na, mondom, mi franc történt, hát bökjed ki azonnal.
– Hát, hogy őtet felhívta egy biztosító társaság üz-
letkötője és életbiztosítást szeretet volna neki eladni.
Mondta, kér egy kis türelmi időt átgondolná ezt, ez
mégis egy életre szóló döntés nem akarja elhamar-
kodni. Eleinte még félre tette a kérdést akarja-e vagy
sem. De még éjjel is ezen morfondírozott ahelyett,
hogy aludt volna. Kavarogtak a gondolatok az agyá-
ban és végül úgy érzi megvilágosodott.
Nagy nevetőfejeket küldött ezután, s gondoltam
magamba ez valami óriási blődségre készül, kivá-
rom. Nem írtam neki, vártam türelmesen, hogy le-
írja amit szeretne. Megint csak nevet, nevet küldi az
idétlenebbnél idétlenebb emojikat

14
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
MÉSZI MAMA:
KARÁCSONYI CSODA
A
z idős ember ott állt az ablakban, és sóvá-
rogva nézett kifelé. Kintről hófödte táj né-
zett vissza rá. Sehol egy lélek az utcán.
– Közeledik a karácsony, és én ezt a kará-
csonyt is egyedül fogom tölteni – sóhajtott.
Ez a sóhaj nagyon mélyről jött, szinte szétfeszítette a mell-
kasát. Reszkető kezével letörölte a könnycseppet, mely vé-
giggördült az arcán.
Lerogyott a hokedlire, hátát a falnak támasztotta. Be-
csukta szemét, fejét az asztalra hajtotta, majd újra és újra
átélte azt a bizonyos napot. Attól a naptól kezdve megvál-
tozott az élete. Szívébe befészkelte magát a fájdalom. De
mi is történt valójában?
– Te tehetsz mindenről, apa! Te üldöztet el anyát! – vág-
ta a fejéhez a fia.
– Hogy mersz velem így beszélni, te senkiházi kölyök!?
– ordított az apa, aki természetesen most is részeg volt.
– Takarodj a házamból, és ide többet be ne tedd a lábad!
– üvöltött torkaszakadtából. Aztán egyre cifrábbakat ki-
áltozott, már azt sem tudta mit beszél. Annyira elvesztette
önuralmát, hogy pofon vágta a tétován álldogáló fiát.
A pofon nagyot csattant, de nem az ütés fájt a fiúnak,
hanem az, hogy apja ezt megtette vele. Néhány másodper-
cig némán nézett apja szemébe, majd felkapta a kabátját,
és kiszaladt az ajtón. Elment, és soha többé nem hallott
felőle. Ennek ma éppen tizenöt éve volt. Akkor a fia húsz
éves volt, most harmincöt. „Lehet, hogy már unokám is
van, csak nem tudok róla” – elmélkedett.
Gondo