14
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
MÉSZI MAMA:
KARÁCSONYI CSODA
A
z idős ember ott állt az ablakban, és sóvá-
rogva nézett kifelé. Kintről hófödte táj né-
zett vissza rá. Sehol egy lélek az utcán.
– Közeledik a karácsony, és én ezt a kará-
csonyt is egyedül fogom tölteni – sóhajtott.
Ez a sóhaj nagyon mélyről jött, szinte szétfeszítette a mell-
kasát. Reszkető kezével letörölte a könnycseppet, mely vé-
giggördült az arcán.
Lerogyott a hokedlire, hátát a falnak támasztotta. Be-
csukta szemét, fejét az asztalra hajtotta, majd újra és újra
átélte azt a bizonyos napot. Attól a naptól kezdve megvál-
tozott az élete. Szívébe befészkelte magát a fájdalom. De
mi is történt valójában?
– Te tehetsz mindenről, apa! Te üldöztet el anyát! – vág-
ta a fejéhez a fia.
– Hogy mersz velem így beszélni, te senkiházi kölyök!?
– ordított az apa, aki természetesen most is részeg volt.
– Takarodj a házamból, és ide többet be ne tedd a lábad!
– üvöltött torkaszakadtából. Aztán egyre cifrábbakat ki-
áltozott, már azt sem tudta mit beszél. Annyira elvesztette
önuralmát, hogy pofon vágta a tétován álldogáló fiát.
A pofon nagyot csattant, de nem az ütés fájt a fiúnak,
hanem az, hogy apja ezt megtette vele. Néhány másodper-
cig némán nézett apja szemébe, majd felkapta a kabátját,
és kiszaladt az ajtón. Elment, és soha többé nem hallott
felőle. Ennek ma éppen tizenöt éve volt. Akkor a fia húsz
éves volt, most harmincöt. „Lehet, hogy már unokám is
van, csak nem tudok róla” – elmélkedett.
Gondo