13
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
lyen módon keresték volna egymást. Így kényelmesebbnek
vélték, menjen mindenki a maga útján.
2008 nyarának derekán a hőség kegyetlenül tombolt.
Hosszú kocsisorok az autópályán a Balaton felé, onnan
jövet, a járművekben félig felforrt emberekkel, mit ad
Isten, köztük az egykori párossal, külön-külön haladva.
Fonyódnál leereszkedtek a félsorompók, vonat közeledett.
Az egyik sávban Odett, a másikban Marcell várakozott,
közvetlenül a jelzőlámpák előtt. Amint szabaddá vált az
út, megindult a sor. Egyetlen pillanatra akadt össze a te-
kintetük. Marcell kis híján a fékbe taposott, mivel expárja
mögött öt-hat év körüli kislányra lett figyelmes. A tábor-
ból vitte haza gyermekét, sejtelme sem volt, ki az apja, de
az abortusztól irtózott. Korántsem etikai okoknál fogva.
Szerette az „elhagyott, gyermekét egyedül nevelő anya”
szerepét. Rövidebb viszonyai akadtak bőven, viszont kép-
telennek bizonyult a kölcsönös bizalomra építeni az életét.
Eleinte furcsállta e tulajdonságát, aztán megszokta, mára
szinte ezt tartotta helyesnek. Bolond lenne jól felépített
imázsát kockáztatni, a lánya eddig is megvolt, ezután is
meglesz, tökéletes apa meg maximum a mesékben létezik…
Marcell valamilyen ürüggyel ugyancsak félreállhatott
volna, de aztán? Kicsi a valószínűsége, hogy utoléri, tegyük
fel, mégis. Mit mond, kérdez, válaszol, tesz? Számbavéve a
forgatókönyveket, arra jutott, jobb, ha hagyja az egészet,
merthogy máig ébred hol itt, hol ott, ki tudja, simán elő-