Category: Archívum

A Fedél Nélkül korábban megjelent lapszámainak és az azokban publikált tartalmaknak a gyűjtőarchívuma. Innen lapszámok és műfajok szerint is böngészhetők a korábbi írások és alkotások.

  • 200 Forint

    12
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    – Ide figyelj, csillagom! Pőre valóságot… Azt akarom, hogy sár
    és korom! Érted? Abban kell segítened, hogy a korom és a sár…
    átlényegüljön. A piszok és a sár mától tiszta homok. De sarat!
    Sarat akarok! Lucskot! Érted, hogy mondom? De brúszviliszes
    macsizmó nem kell, az a hülye fapofa, ami, érted, hogy mondom!
    Nekem az kell, hogy a tekintetedben mindig csak az értelem és
    mások megértése.
    − Ezt értem, András, csak azt nem tudom, hogy lehet eljátsza-
    ni az együttérzést.
    András bekapja az utolsó falat banánt, azzal van teli a szája.
    − Pofonegyszerű! Nem? Hát érted, te is így voltál előtte, még
    a városi életedben. Pontosan tudod, hogy megy, másrészt meg
    mondom, azt ismerted fel, hogy ezek a szélsőségek milyen közel
    állnak, hogy a tohonyaság és a tettrekészség között nincs kü-
    lönbség, egyszerűen, hogy… ugyanaz az ember, csak a gyakor-
    latban, érted.
    − De hát nem éppen az a legnagyobb különbség?
    − Nem, csillagom. Csak ha onnan nézzük!
    A közelben felbúgnak a kávégépek.
    − De hát akkor minek szónokolok, ha egyszer nincs jobb meg
    rosszabb? Minek akarnám rábeszélni bármire is a közösséget?
    TŰZMADÁR:
    200 FORINT
    K
    ésésben voltam, rohantam a metróhoz. Az
    aluljáróban a falnál heterogén társaság sorakozott
    – mint a katonaságnál – egymás mellett. Lomokat
    árultak. Ott nem volt diszkrimináció, békésen meg-
    fért egymás mellett nő, férfi, fiatal, öreg, vietnámi,
    cigány, hajléktalan, mozgássérült, és egy nyitott tenyér.
    12-14 éves koromban hétvégenként anyámtó

  • Jóféle Emberi Impulzus

    Máté Gábor pályája csodálatosan gazdag. Főiskolai és kezdő
    éveiben a legjobbaktól, Székely Gábortól, Zsámbéki Gábortól
    tanulhatott, és a legendás Kaposvári Csiky Gergely színházban
    nagyszerű kollégákkal játszott együtt. Bármit csinált is később,
    színészként, rendezőként, színházcsinálóként és egyetemi ta-
    nárként, a Katonában, és máshol is, mindig az értékek mentén
    haladt. Munkáját a szakma rengeteg díjjal, köztük Kossuth- és
    Jászai díjjal ismerte el. A közönség pedig, érdeklődésével és sze-
    retetével jutalmazza.
    Máté Gáborral a színházat sújtó problémákról, a kilábalás út-
    jairól is beszélgettünk.
    Az elmúlt két év nehéz időszak volt a szín-
    házak életében. Hogyan élte ezt meg?
    A covid alatt rettenetes volt, hogy állandóan azt éreztem,
    nekem kell megoldani dolgokat, amiknek a megoldókul-
    csa nem nálam van. Korábban azt tapasztaltam a színház
    vezetésekor, hogy nálam van a megoldás kulcsa, sőt nem is
    a zsebemben, hanem végig a kezemben tartom. Egy ideig
    hittem, hogy rajtam múlnak a dolgok, de teljesen új hely-
    zet volt, hogy a megoldás lehetősége eltűnt a semmibe.
    Mégis éreztem, hogy ebben a semmiben is előre kellene
    lépni, kiötölni valamit. Amikor már kitaláltam, egy kicsit
    jobb lett, de tudtam, hogy bármit is hoztunk létre, az nem
    érte ugyanazt, mint amit eddig csináltunk. Az viszont jó
    tapasztalás volt, hogy mennyire szeretnek dolgozni az em-
    berek. Minden munkatársam értelmet talált az életében,
    amikor végre csináltunk valamit. A szocializmusban élt az
    a kifejezés, hogy „a munka nemesít” és bármennyire köz-
    helyes és irritáló a mondat, az, hogy a munka hogyan tölti
    meg értelemmel az életünket, nagyon kézzelfoghatóvá vált
    egy pillanat alatt. Például amikor maszkokat varrtak em-
    berek a színházban, még abban is sok örömet találtak. Az
    egész helyzet rendkívül deprimáló volt, magamnak is nagy
    küzdelmet okozott, hogy hogyan fogok ebből kilábalni.
    Ezen már túl vagyunk? Visszatértek a né-
    zők?
    A Katonának nagyon rendes, elkötelezett közönsége
    volt eddig. Az áprilisi jegy

  • Távol

    13
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    Nem én éltem az ő életét az ő személyiségével. Az első benyo-
    más egyértelműen a személyiségünk, múltbéli tapasztalataink,
    a sztereotípiáink alapján alakul ki. Idő folyamán, ismereteink
    bővülésével személyiségünk, véleményünk természetesen vál-
    tozhat.
    Mennyit ér manapság kétszáz forint? Kiló kenyér, liter tej…
    Mit kaptam érte? Rég elfelejtett emlékeimet nagyanyámról.
    Ezért adtam egy fél reggeli árát? Szégyelltem magam, még egy
    kétszázas lapult a zsebemben.
    Embereket kerülgetve siettem vissza az aluljáróba a kolduló
    nénikéhez. Rohantam fölfelé a lépcsőn oda, ahol állt.
    A hely üres.
    2005.04.28.
    SZÉP BORBÁLA:
    TÁVOL
    „Anyám két dologra tanított meg:
    zokogni és magamban énekelni,
    összekuporodva a kád tövében,
    valaki ölében megnyomorodni.”
    /S.B.: Halk szonett – részlet/
    Ahol most vagyok az erdők zúgnak a város zaja he-
    lyett a rigók meg a fülemüle koncertjét hallgathatom
    esténként, hogy megnyugtasson anyám hangja helyett
    választottam, mert dönteni mindig kell ha felnőtt akar
    lenni az ember legalább a lakóhelyét maga válassza
    meg bárhol jár úgyis cipeli magával az elbírhatatlant a
    könnyű helyett erre már nekem is sikerült rájönnöm,
    hogy az se mindegy milyen cipő van rajtam, mert ki
    kell bírni reggeltől estig a napot akárhová megyek
    vagy maradok távol anyámtól, aki belegyalogolt az in-
    goványba mikor még meg sem születtem még nem volt
    út amire ráléphetett volna csak gubbasztott a fürdő-
    szobában a kád tövében az élet helyett a szomorúsá-
    got vála

  • Mindig ilyen

    Gyors szívverés és lassú test,
    majd ilyen lesz, mert mindig ilyen,
    menni befelé egy sűrű ködbe
    és kívül kerülni mindenen.
    Ráncos kezek, szájon fekély,
    néhány kép áthatol, befészkeli magát.
    És homály lesz a rendelőben,
    itt a fény mindig is félreállt.
    Majd a „talán mégsembe” kapaszkodom,
    mikor síkos a gél, fájdalomig hatol,
    majd ilyen lesz, mert mindig ilyen,
    megyek befelé, aztán kiérek valahol.
    Kiss-Teleki Rita
    Kiko: Egyenlőtlenségek világjárványa

  • Vén Betyár

    13
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    Nem én éltem az ő életét az ő személyiségével. Az első benyo-
    más egyértelműen a személyiségünk, múltbéli tapasztalataink,
    a sztereotípiáink alapján alakul ki. Idő folyamán, ismereteink
    bővülésével személyiségünk, véleményünk természetesen vál-
    tozhat.
    Mennyit ér manapság kétszáz forint? Kiló kenyér, liter tej…
    Mit kaptam érte? Rég elfelejtett emlékeimet nagyanyámról.
    Ezért adtam egy fél reggeli árát? Szégyelltem magam, még egy
    kétszázas lapult a zsebemben.
    Embereket kerülgetve siettem vissza az aluljáróba a kolduló
    nénikéhez. Rohantam fölfelé a lépcsőn oda, ahol állt.
    A hely üres.
    2005.04.28.
    SZÉP BORBÁLA:
    TÁVOL
    „Anyám két dologra tanított meg:
    zokogni és magamban énekelni,
    összekuporodva a kád tövében,
    valaki ölében megnyomorodni.”
    /S.B.: Halk szonett – részlet/
    Ahol most vagyok az erdők zúgnak a város zaja he-
    lyett a rigók meg a fülemüle koncertjét hallgathatom
    esténként, hogy megnyugtasson anyám hangja helyett
    választottam, mert dönteni mindig kell ha felnőtt akar
    lenni az ember legalább a lakóhelyét maga válassza
    meg bárhol jár úgyis cipeli magával az elbírhatatlant a
    könnyű helyett erre már nekem is sikerült rájönnöm,
    hogy az se mindegy milyen cipő van rajtam, mert ki
    kell bírni reggeltől estig a napot akárhová megyek
    vagy maradok távol anyámtól, aki belegyalogolt az in-
    goványba mikor még meg sem születtem még nem volt
    út amire ráléphetett volna csak gubbasztott a fürdő-
    szobában a kád tövében az élet helyett a szomorúsá-
    got vála

  • Epizód

    Megszülettem.
    Éltem.
    Halok.
    Egy perc, és már itt se’ vagyok.
    Zalán György

  • pech

    azért az pech
    hogy a jó dolgok akkor történnek velem
    amíg pislogok
    különben észrevenném

  • Fedél nélkül

    az italpult-oltár elé
    cipeli a lélek a testet emlék-ünnep gyanánt
    üres helyét az ember a semmihez így méri –
    fedél nélkül
    Szente B. Levente

  • Ósdi dal

    A dalomat ne hallja senki
    avítt, fars, úgy szól, mint a verkli
    magamat tekerem szólamra
    hiába, nincs taktus sóhajra
    csak vágy, amely bennem dübörög
    s ha dalomra csak hümmögök
    akkor bennem úgy izzik a düh
    mint testen az utálatos rüh.
    A dalomat ne hallja senki
    vén, bariton, akár a verkli
    néha még hallom csendben szólni
    talán fars, s mily édesen ósdi.
    Nagy Gusztáv

  • Dal a hatalomhoz

    Hatalom, halld meg milliárdok szavát,
    mit ellenünk teszel nem tűrjük tovább!
    Százmilliók halnak éhen,
    s te csak mosolyogsz az újságban a képen?
    Ha oly nagy vagy, hogy messzire nyúlik a kezed,
    miért fegyvert osztogatsz? Miért nem kenyeret?
    Miért keresel annyit, mint tízezer embered,
    egy pénzeszsák tán mindent megtehet?
    Mitől vagy te különb? Hogy palotában élsz?
    Mi lesz, ha elvesszük? Ettől nem félsz?
    Eljött a nap, hogy felkérjünk –
    légy a nyomorban a vendégünk!
    Sóvárogva állj egy kirakat előtt,
    vagy gyermeked sírjánál, kit egy drogos lelőtt.
    Érezd, hogy kicsinyek rángatják ruhádat,
    sírnak, mert ételt egy hete nem láttak!
    Apjuk börtönben – ennivalót lopott,
    alamizsna helyett két évet kapott.
    Nővérük a testét árulja odakinn,
    fizetsége verés és heroin,
    anyjuk magába fordult és az italhoz,
    nem hívja kölykeit az asztalhoz.
    Hogy mért élnek így? Gondolkozz kicsit!
    Azért, hogy vehess egy nyolcadik kocsit!
    Ha megelégednél a magadé felével,
    ez a család se hullana széjjel.
    A pénzedért felelősséget vegyél,
    ne mindent önzésből tegyél,
    halld meg a szót, mi eddig is kért,
    ne kelljen ontanunk vért.
    Hatalom, halld meg milliárdok szavát!
    Mit ellenünk tesztek, nem tűrjük tovább!
    Branyó
    Jakab munkája