Duckhilles

Category: Archívum

A Fedél Nélkül korábban megjelent lapszámainak és az azokban publikált tartalmaknak a gyűjtőarchívuma. Innen lapszámok és műfajok szerint is böngészhetők a korábbi írások és alkotások.

  • ALT+F4

    Én nem tartozom ide, csak itt élek,
    és minden nap meghalok kicsit.
    Ezért a keserű ébredések:
    Alt+F4
    indulnom kell, az idő szorít.
    Könyörtelen program. Lefut, s hagy-e időt
    a lényegest menteni, – menteni menthetőt?
    Vagy jobb lenne átlépni, s eltűnni nyomtalan,
    mint akit meghívtak, mint kinek dolga van?
    Letenni a vonót, hagyni a hegedűt,
    a hajlongást, tapsot, a tisztelt nagyérdeműt?
    Nem vinni el semmit, csak az üres tokot,
    dúdolni egyre egy eszelős dallamot…
    Az ablak bezárul. Nem sok, mi hátra van,
    pár könnycsepp, félmosoly. S mindennek ára van:
    tört álmok romjai, szétmálló omladék.
    Isa por és homu. „Veszélyes hulladék”
    Indulnom kell, az idő szorít,
    ezért a keserű ébredések.
    Minden nap meghalok kicsit.
    Alt+F4
    már nem tartozom ide, csak itt élek.
    A HÉT ALKOTÓJA: LEÉ JÓZSEF
    Leé József (1956-2014)

  • Törökbálinti költemények 1.

    Őszi sirám
    Hosszan sóhajtoznak a fák,
    siratják az elmúlt napsugaras napokat,
    zöldes barna, zöldessárga könnyeket hullatnak,
    rettegik a rettenetes, dermesztő tél haragját.
    Az én szívemet is mardossa a bánat,
    ám sírás helyett én inkább nevetek,
    ne tudja a gonosz világ, mi van velem,
    meg ne tudja, hogy megöl a búbánat.
    Gyengülnek a Nap sugarai, és én is
    egyre csak gyengülök, fárad a lelkem is,
    szívem és szellemem időnként kihagy.
    Pollák László
    81.
    Egyre élesebb
    fejem fölött a penge…
    Mikor zuhan le?
    82.
    Könnyedén veszem
    a létet. Talán azért
    mert olyan nehéz.
    83.
    Mindig velem vagy…
    Néha beszélek hozzád.
    Hiányzol, Mester!
    84.
    Bocsánat! – kiált a nő.
    De még megnézi
    jól a farkamat…
    85.
    A mobilnetem
    három százalékon áll…
    De van internet!
    86.
    Ez beleragadt:
    bőszen lengeti bajszát.
    Lassú kínhalál…
    87.
    Hogyhogynem érted?
    Mert aljaproletár vagy,
    lehetnél még ember…
    88.
    Föltakarítom.
    S megint mellé kulázott!
    Föltakarítom…

  • Hármasoltár

    Íródott a budai alsó rakparton 2021. június 26-án
    Kihűlt ágyakra
    Mit tegyek még,
    hogy kicsit szeress?
    Nem túlságosan, hidd el,
    épp csak, hogy érezzem!
    Én már nem vágyom hatalmas
    vágyakra,
    jól belémvésődött, kihűlt ágyakra,
    csupán egészen finoman szeress;
    ha az a kívánságod,
    kevesebbet ölellek,
    a csillagoknak csak a felét
    teszem az öledbe…
    Könyörgöm, most ne lökj le innen,
    ahol vagyok,
    épp csak, hogy érezzem a lelkem,
    mit lelkedhez ragaszthatok.
    Semmi baj sem…
    A hullámok csapkodják a sziklákat,
    elsuhanó autók reflektorfényei
    vakítanak oldalról,
    de nem félnél,
    mert közben kacsák szállnak le a vízre, –
    veled volnék, és őrülten szeretnélek,
    vigyáznánk egymásra,
    semmi baj sem érhetne,
    az égvilágon semmi, –
    hiszen Isten azért teremtette a nyárestéket,
    hogy a szerelmesekkel együtt mosolyogjon.
    Te
    Nem kell ide fénytechnika,
    elég, ha nézed a vízre lecsapódó
    lámpák világának visszaverődését.
    Nem kellenek ide idegenül
    hangzó zenék,
    mert éppen egy lány énekel,
    akinek a klipjébe bezavartam,
    mikor elsétáltam a kamerák előtt.
    Nem kell ide hangulat,
    mert az eleve benne van az éjszakában,
    egyenesen az Úrtól, hiheted.
    Nincs gyönyörűbb
    a feketével elkevert kék színben
    gyöngyöző Dunánál.
    Nem kell id

  • A Bal Kéz

    SZÉPPRÓZA
    Széppróza
    Huszthy Ádám, Megyeri Ágnes,
    Sallai Jutka
    Interjú
    Gerlits Rékával és Mészáros Piroskával
    beszélgettünk
    Kép
    Fábián István, Haziel,
    Jakab, Juhi, Vidia
    Vers
    hágyépé, Ketykó István,
    Kővári K. Tibor, Móritz Mátyás,
    Pethő N. Gábor, Pollák László,
    Sági Ferenc, Sárközi László,
    Verebélyi Béla
    Nuszer Mirjam Johanna:
    Egy szocmunkás naplója
    EJHA Beszámoló
    Rejtvény
    SALLAI JUTKA:
    A BAL KÉZ
    M
    egszületett. Egészséges újszülött, minden
    ujja megvan, elég hangosan ordít, a tüdeje
    is erős. Jól eszik, szépen fejlődik, minden
    rendben vele. Kicsit nagyfejű és teljesen
    kopasz, de bájosan mosolyog, ahogy egy
    kislánynak illik, úgyhogy büszkén lehet tologatni a baba-
    kocsiban, a fejére meg horgoltam fodros sapkát, így egé-
    szen szép látvány.
    Lassan betölti a hármat. Matild azt mondja, valami nincs
    rendben ezzel a gyermekkel, szerinte balkezes. Beszél ez
    hülyeséget, mitől lenne balkezes? De azért figyelem és ha a
    ballal nyúl valamiért, addig nem kapja meg, amíg nem vált
    jobb kézre. Nagyon fárasztó, nem értem, miért nem fogja
    fel, lehet értelmileg sérült?
    Matild azt mondta, majd ő megoldja a gondot, így elvi-
    szem hozzá két hétre. Mégis csak óvónő, jobban ért hozzá.
    Szerencsére még nem soka

  • Egy Régi Lépcsőkorlát Üzenete

    3
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    SZÉPPRÓZA
    Széppróza
    Gerőcs Péter, Papp Ákos,
    Pollák László, Szép Borbála,
    Tűzmadár
    Interjú
    Jóféle emberi impulzus
    Máté Gáborral beszélgettünk
    Fridrich Piroska interjúja
    Kép
    Ádám Orsolya Mária,
    Kiko, Kovács Béla,
    Mátray Barta Pál, Reno
    Vers
    Arany-Tóth Katalin, Bara Anna,
    Frufru Fromage Fondue, hágyépé,
    Jóna Dávid, Kiss-Teleki Rita,
    Németh Anikó Ködmadár,
    Ötvös Németh Edit, Sági Ferenc,
    Sárközi László, Somoskői Anita,
    Szamócza, Szuna István
    Nuszer Mirjam Johanna:
    Egy szocmunkás naplója
    A Mi Kis Családunk bemutatja:
    Labancz Tibor
    Kitekintő
    Beszámoló
    Könyvajánló
    Rejtvény
    PETHŐ N. GÁBOR:
    EGY RÉGI LÉPCSŐKORLÁT
    ÜZENETE
    H
    a tudnátok olvasni a gondolataimban, és azt
    éreznétek, amit most én, talán megkímél-
    nétek az életemet. De csak nagyon kevesen
    tudtok, és aligha szállhattok szembe azok-
    kal, akik kapcsolati előnyeik és üzleti fölé-
    nyük miatt nélkületek dönthetnek sorsomról. Noha egyi-
    kük-másikuk villájának kertjében jól mutatnék, inkább
    végezném a rozsda fogának martalékául, mintsem hogy
    elhurcoljanak innen, ahol száztíz esztendeig szemléltem
    a változó időt. Fel sem foghatom a harangok fájdalmát,
    amikor az élet hírnökeiből a halál szószólóivá gyaláz

  • 200 Forint

    12
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    – Ide figyelj, csillagom! Pőre valóságot… Azt akarom, hogy sár
    és korom! Érted? Abban kell segítened, hogy a korom és a sár…
    átlényegüljön. A piszok és a sár mától tiszta homok. De sarat!
    Sarat akarok! Lucskot! Érted, hogy mondom? De brúszviliszes
    macsizmó nem kell, az a hülye fapofa, ami, érted, hogy mondom!
    Nekem az kell, hogy a tekintetedben mindig csak az értelem és
    mások megértése.
    − Ezt értem, András, csak azt nem tudom, hogy lehet eljátsza-
    ni az együttérzést.
    András bekapja az utolsó falat banánt, azzal van teli a szája.
    − Pofonegyszerű! Nem? Hát érted, te is így voltál előtte, még
    a városi életedben. Pontosan tudod, hogy megy, másrészt meg
    mondom, azt ismerted fel, hogy ezek a szélsőségek milyen közel
    állnak, hogy a tohonyaság és a tettrekészség között nincs kü-
    lönbség, egyszerűen, hogy… ugyanaz az ember, csak a gyakor-
    latban, érted.
    − De hát nem éppen az a legnagyobb különbség?
    − Nem, csillagom. Csak ha onnan nézzük!
    A közelben felbúgnak a kávégépek.
    − De hát akkor minek szónokolok, ha egyszer nincs jobb meg
    rosszabb? Minek akarnám rábeszélni bármire is a közösséget?
    TŰZMADÁR:
    200 FORINT
    K
    ésésben voltam, rohantam a metróhoz. Az
    aluljáróban a falnál heterogén társaság sorakozott
    – mint a katonaságnál – egymás mellett. Lomokat
    árultak. Ott nem volt diszkrimináció, békésen meg-
    fért egymás mellett nő, férfi, fiatal, öreg, vietnámi,
    cigány, hajléktalan, mozgássérült, és egy nyitott tenyér.
    12-14 éves koromban hétvégenként anyámtó

  • Jóféle Emberi Impulzus

    Máté Gábor pályája csodálatosan gazdag. Főiskolai és kezdő
    éveiben a legjobbaktól, Székely Gábortól, Zsámbéki Gábortól
    tanulhatott, és a legendás Kaposvári Csiky Gergely színházban
    nagyszerű kollégákkal játszott együtt. Bármit csinált is később,
    színészként, rendezőként, színházcsinálóként és egyetemi ta-
    nárként, a Katonában, és máshol is, mindig az értékek mentén
    haladt. Munkáját a szakma rengeteg díjjal, köztük Kossuth- és
    Jászai díjjal ismerte el. A közönség pedig, érdeklődésével és sze-
    retetével jutalmazza.
    Máté Gáborral a színházat sújtó problémákról, a kilábalás út-
    jairól is beszélgettünk.
    Az elmúlt két év nehéz időszak volt a szín-
    házak életében. Hogyan élte ezt meg?
    A covid alatt rettenetes volt, hogy állandóan azt éreztem,
    nekem kell megoldani dolgokat, amiknek a megoldókul-
    csa nem nálam van. Korábban azt tapasztaltam a színház
    vezetésekor, hogy nálam van a megoldás kulcsa, sőt nem is
    a zsebemben, hanem végig a kezemben tartom. Egy ideig
    hittem, hogy rajtam múlnak a dolgok, de teljesen új hely-
    zet volt, hogy a megoldás lehetősége eltűnt a semmibe.
    Mégis éreztem, hogy ebben a semmiben is előre kellene
    lépni, kiötölni valamit. Amikor már kitaláltam, egy kicsit
    jobb lett, de tudtam, hogy bármit is hoztunk létre, az nem
    érte ugyanazt, mint amit eddig csináltunk. Az viszont jó
    tapasztalás volt, hogy mennyire szeretnek dolgozni az em-
    berek. Minden munkatársam értelmet talált az életében,
    amikor végre csináltunk valamit. A szocializmusban élt az
    a kifejezés, hogy „a munka nemesít” és bármennyire köz-
    helyes és irritáló a mondat, az, hogy a munka hogyan tölti
    meg értelemmel az életünket, nagyon kézzelfoghatóvá vált
    egy pillanat alatt. Például amikor maszkokat varrtak em-
    berek a színházban, még abban is sok örömet találtak. Az
    egész helyzet rendkívül deprimáló volt, magamnak is nagy
    küzdelmet okozott, hogy hogyan fogok ebből kilábalni.
    Ezen már túl vagyunk? Visszatértek a né-
    zők?
    A Katonának nagyon rendes, elkötelezett közönsége
    volt eddig. Az áprilisi jegy

  • Távol

    13
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    Nem én éltem az ő életét az ő személyiségével. Az első benyo-
    más egyértelműen a személyiségünk, múltbéli tapasztalataink,
    a sztereotípiáink alapján alakul ki. Idő folyamán, ismereteink
    bővülésével személyiségünk, véleményünk természetesen vál-
    tozhat.
    Mennyit ér manapság kétszáz forint? Kiló kenyér, liter tej…
    Mit kaptam érte? Rég elfelejtett emlékeimet nagyanyámról.
    Ezért adtam egy fél reggeli árát? Szégyelltem magam, még egy
    kétszázas lapult a zsebemben.
    Embereket kerülgetve siettem vissza az aluljáróba a kolduló
    nénikéhez. Rohantam fölfelé a lépcsőn oda, ahol állt.
    A hely üres.
    2005.04.28.
    SZÉP BORBÁLA:
    TÁVOL
    „Anyám két dologra tanított meg:
    zokogni és magamban énekelni,
    összekuporodva a kád tövében,
    valaki ölében megnyomorodni.”
    /S.B.: Halk szonett – részlet/
    Ahol most vagyok az erdők zúgnak a város zaja he-
    lyett a rigók meg a fülemüle koncertjét hallgathatom
    esténként, hogy megnyugtasson anyám hangja helyett
    választottam, mert dönteni mindig kell ha felnőtt akar
    lenni az ember legalább a lakóhelyét maga válassza
    meg bárhol jár úgyis cipeli magával az elbírhatatlant a
    könnyű helyett erre már nekem is sikerült rájönnöm,
    hogy az se mindegy milyen cipő van rajtam, mert ki
    kell bírni reggeltől estig a napot akárhová megyek
    vagy maradok távol anyámtól, aki belegyalogolt az in-
    goványba mikor még meg sem születtem még nem volt
    út amire ráléphetett volna csak gubbasztott a fürdő-
    szobában a kád tövében az élet helyett a szomorúsá-
    got vála

  • Mindig ilyen

    Gyors szívverés és lassú test,
    majd ilyen lesz, mert mindig ilyen,
    menni befelé egy sűrű ködbe
    és kívül kerülni mindenen.
    Ráncos kezek, szájon fekély,
    néhány kép áthatol, befészkeli magát.
    És homály lesz a rendelőben,
    itt a fény mindig is félreállt.
    Majd a „talán mégsembe” kapaszkodom,
    mikor síkos a gél, fájdalomig hatol,
    majd ilyen lesz, mert mindig ilyen,
    megyek befelé, aztán kiérek valahol.
    Kiss-Teleki Rita
    Kiko: Egyenlőtlenségek világjárványa

  • Vén Betyár

    13
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    Nem én éltem az ő életét az ő személyiségével. Az első benyo-
    más egyértelműen a személyiségünk, múltbéli tapasztalataink,
    a sztereotípiáink alapján alakul ki. Idő folyamán, ismereteink
    bővülésével személyiségünk, véleményünk természetesen vál-
    tozhat.
    Mennyit ér manapság kétszáz forint? Kiló kenyér, liter tej…
    Mit kaptam érte? Rég elfelejtett emlékeimet nagyanyámról.
    Ezért adtam egy fél reggeli árát? Szégyelltem magam, még egy
    kétszázas lapult a zsebemben.
    Embereket kerülgetve siettem vissza az aluljáróba a kolduló
    nénikéhez. Rohantam fölfelé a lépcsőn oda, ahol állt.
    A hely üres.
    2005.04.28.
    SZÉP BORBÁLA:
    TÁVOL
    „Anyám két dologra tanított meg:
    zokogni és magamban énekelni,
    összekuporodva a kád tövében,
    valaki ölében megnyomorodni.”
    /S.B.: Halk szonett – részlet/
    Ahol most vagyok az erdők zúgnak a város zaja he-
    lyett a rigók meg a fülemüle koncertjét hallgathatom
    esténként, hogy megnyugtasson anyám hangja helyett
    választottam, mert dönteni mindig kell ha felnőtt akar
    lenni az ember legalább a lakóhelyét maga válassza
    meg bárhol jár úgyis cipeli magával az elbírhatatlant a
    könnyű helyett erre már nekem is sikerült rájönnöm,
    hogy az se mindegy milyen cipő van rajtam, mert ki
    kell bírni reggeltől estig a napot akárhová megyek
    vagy maradok távol anyámtól, aki belegyalogolt az in-
    goványba mikor még meg sem születtem még nem volt
    út amire ráléphetett volna csak gubbasztott a fürdő-
    szobában a kád tövében az élet helyett a szomorúsá-
    got vála