Category: Archívum

egyszerű lejutni, szenteste napját írtuk,
árusok terítették ki szedett-vedett
portékájukat széthajtogatott kartondobozokra,
illegálisan, legálisan, mit számít ez most,
elvégre ünnepre készülünk, igen, a rendőrök is;
akinek ma jutott eszébe, hogy „a franc essen belé,
meg kell hosszabbítanom a bérletemet” az
megszívta rendesen, akkora a sor, akárha ingyen adnák,
eljött hát az alkalom mobiltelefonnal regényírásba kezdeni,
végigvinni a legbrutálisabb Sudoku-feladványokat,
morgolódva kurvaanyázni, jegykiadó-automatát rángatni,
vétkeseket keresni földön és mennyben, pokolban, hiába,
az felfurakodott miközénk ördögöstül pont erre a napra,
áfás számlával kéri, kefélt volna inkább cipőt az apja;
e percben szinkronúszókat megszégyenítő elfordulással
a sor minden szempárja a tucatnyi közterület-felügyelőre
fókuszál, tetves állatok, elkobozni az életveszélyes
karácsonyi fényfüzéreket, a ponyvairodalom remekeit,
a gyönyörű, védett hóvirágcsokrokat, ez aztán a munka,
szoktak maguk egyáltalán tükörbe nézni basszákmeg,
íme, csoda történik: a plexiablak résén kiröppen egy
fehér galamb, miközben valaki mosolyogva
áldott, békés karácsonyt kíván szakaszjegyével a kezében
a sírógörcs szélén álló pénztároskisasszonynak.
Pethő N. Gábor
2022. január, első díj

Nehéz a múlást nem káromolni.
Szikrázik a fagy:
köszörűn visító penge.
Az élet szaladó, könnyű holmi,
áttetsző selyem
éles füveken lebegve.
Kertemben jeget könnyeznek,
fáznak-gubóznak
konok, hósapkás rózsák.
Szemérmesen vetkőznek,
ha a téli nap
végigcsap fagyott bimbójukon.
Nézd, ázottan is, halottan még,
rongyos szirmaikkal
titkukat átölelve óvják.
Hószín és dermedt most az ég.
Zárul a végső titok
majd, ha tombolva kinyílnak a rózsák.
Fábián István

Hallni szeretnék
emberi hangot vagy
ahogy kongat a
nagyharangot de
hallom a szarkák
káricsolását szép színeikbe
más tojta tojását
lopják nem könyörülve
héjuk roppan a fülbe
idill ez itt a parkban
idült idill
szemhéjaimat letakartam
minden kisírt.
hágyépé

Ó jaj, ha ifjúságod eltűnt nyomtalan,
szépség, erő, egészség – minden odavan.
Fehér hajad mára már hamvas szürke lett,
és nem látod naponta kedves gyermeked!
Ó jaj, hogy nem ég szemedben a régi tűz,
melyről hitted, hogy minden gondot tova űz;
nem várod a következő szülinapod,
reméled, hogy megéred még a holnapot.
Ó jaj, ha egyszer majd vége lesz a vágynak,
és a csinos nők nem fordulnak utánad!
A buszon a lányok átadják a helyet
a vénembernek – akit nagyon szeretek…
Ha a szíved enyém volna,
minden ének rólad szólna,
és ha a nap veled kelne,
minden perc boldogabb lenne!
Németh Anikó Ködmadár

öltözz kéjjel-tákolt szerelembe
amíg a sötét esték összeérnek
fél marék tisztelet a kezembe
– és gyászos virágai a télnek
emberfejem vétkeidre hajtom
mert küzdeni nem tudok csak hinni
sosem volt szemérmes az arcom
csak képzeletben tudlak téged szidni
villámaid szólítgatják sorsom
zengő sivatag amit ma is féltek
rátelepült de elbírja a csontom
szemfényvesztésről később beszélek
a vad szerelemnek vége nincsen
ajzott éjszakában lettem gazdag
hol tüzet fogott száraz kincsem
– és tüskéit nevelem a gaznak
belefekszem a semmi tengerébe
ahol mécsvilág virágzás verem
mert én vagyok a gének felelőse
és szóbeszéd gyalázza tengerem
a szerelem zsivány módra házal
– új forrást szomszédol a lélek
csak a forma terjedése rád vall
mint ki régről itt maradt végleg
Ambrus József

Bűnöm van,
bűnöm nagy,
nem szerethetlek
úgy, ahogy vagy.
Nem szerethetlek,
mert nem engeded,
nem engeded
magad szeretni,
holott tudod,
a szeretetet nem
kell bennem keresni.
Bűnöm van,
bűnöm nagy,
akaratod ellenére
szeretlek, ahogy vagy.
Urbán-Szabó Béla
Glonczi Zsanett munkája

szonettciklus PM-hez
I-XV.

a gázlámpák gyújtogatója unottan bámulja a szerelmeseket engem és téged macskakövek az esőben kipp kopp
nyolcat ütött már az óra térjetek hát nyugovóra végre befordul az öreg a sarkon megcsókolom a szád a nyakad a
melled de sajnos nincs folytatás a házmester nem enged be minket hiába könyörgünk no lóvé no entry beülünk a
sarki kiskocsmába booze & chow kein sex nur emoció othello vagy yago mindenesetre te meghalsz drága egyetlen
desdemonám lelkünk össze testünk szét marad az eső a macskakő a gázlámpa a hideg balti-tengeri szél mellbim-
bód duzzad péniszem dettó kéne egy kecó kár hogy nem vettem fel hitelt padon parkban mégsem járja csöves
szerelem csöves filozófia csöves az egész élet bankár bardo credit cardunk reinkarnációja késik tán nem is evilági
a lelkedet még ma éjjel elkérik tetőled bizonyos hatalmak éjszakai hullámok zaja kő reped sirály hallal álmodik
költő veled te lett balti lány szeress szeretlek fizess fizetlek borra valló borravaló teára sörre pezsgőre booze vagy
csók french kiss & 69 felhőből üzen a lélek kikötő kalandja nem ér véget kürtöl a hajó szép lány deli legény könyv
lapján nyújtózik holdas vecsernye harangja sunyin lapul dictionary is over…
frufru fromage fondue

Néha volt, hogy nem jöttél velem.
Akkor nem láttam magam kívülről se.
Másnap ott ültél puha képzeletfotelban
és én visszazsugorodtam szégyenlősre.
Még megvan a parókád? – hallottam.
Ugye a szellemeknek nincsen szája?
Nem tudtam, honnan jön a kérdés…
és nem tudtam már gondolni se másra.
Néha volt, hogy nem ültél ott,
mikor a reménnyel sugdolódzni bújtam.
Hazudnak – hallottam megint
és hangod volt gombóc a torkomban.
Néha lesz, hogy nem jössz majd velem.
Kapaszkodni nem vékony a szalma.
Utólag megtudni, mi lett volna helyes,
csak ettől lehetek szabad ma.
Kiss-Teleki Rita