A Fedél Nélkül lapszámai időrendi bontásban. Az egyes lapszámok alatt az adott kiadásban megjelent cikkek, versek, interjúk és egyéb tartalmak találhatók.
Palika minden nap ír az anyjának. Ezúttal Lancsouból küld SMS-t, korábban Odesszából, Rosztovból, Bakuból, Kabulból és más városokból jelentkezett. Az anya minden üzenettől megrendül, egyszerre büszke és aggódó.
A történet végén derül ki az abszurd csavar: Palika valójában nem világutazó ember, hanem egy kisvasút mozdonyvezetője, aki a vonalon közlekedve „járja be” ezeket a helyneveket. A rövid próza humorral és szeretettel mutatja meg az anya-fiú kapcsolatot.
Nyolcvanéves szabadságom
töltöm itt, a Földön.
Nagy pechem, hogy éppen most,
és épp a Földön töltöm…
Százezer év fenn a Mennyben,
utána is ennyi,
remélem, hogy legközelebb
máshova kell menni!
A szerző szerint a lecsó maga a világbéke, vagy legalábbis a magyar ember megnyugvásának egyik formája. A lecsó közös élmény: szállón, panelben, kertben vagy bográcsban is készülhet, és valahogy mindenkihez köze van.
A napló személyes emlékeken keresztül beszél a lecsóhoz fűződő viszonyról: gyerekkori rossz élményről, nagyszülőkről, dédanyáról, panelházak nyári szagáról, szerelemről és arról, hogyan válik egy egyszerű étel időutazássá, elfogadássá és túlélési metaforává.
egy harmincnyolcas
az orrában összegyűrt újságpapír
azt később kivettem
egy negyvenes
egy negyvenkettes
negyvenhármas kétszer – akkor voltam
katona
ez volt az én bakancslistám
A cikk Norbert Brandt történetét mutatja be, aki húsz évet élt hajléktalanként, majd Németország iskoláiban kezdett beszélni tapasztalatairól. A Rucksack, vagyis Hátizsák projekt lényege, hogy személyes tárgyakon és élményeken keresztül, közvetlen párbeszédben ismertesse meg a diákokkal az utcai élet valóságát.
A projekt célja az előítéletek csökkentése, az érzékenyítés és az őszinte kérdezés lehetőségének megteremtése. A cikk kitér arra is, hogy Norbert egészségi állapota romlott, ezért szeretné továbbadni tudását másoknak.
Van, akiről utcát neveztek el. Van, akiről várost. Vannak olyanok, akikről még sírt se.
Évek óta az utcán élt. Nem barátkozott senkivel. Egyedül ücsörgött egy kapu alatt, nézett maga elé. Még akkor se emelte fel a tekintetét, ha valaki beleejtett valami pénzt az előtte levő papírdobozba. Nem ivott, nem volt erőszakos, a háziak szinte észre sem vették.
Azt se vették észre, amikor meghalt. Már órák óta halott volt, amikor egy gyerek a kutyájával arra járt. Rendőrt hívtak, mentőt, de sem életjelet, sem idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak. Az önkormányzat számlájára temették el. „Tulajdonképpen nem is halt meg senki” – mondta az egyik sírásó.
A könyvajánló Csányi Vilmos kötete kapcsán az emberi viselkedés, a közösségi működés és a modern társadalom ellentmondásairól beszél. A szöveg szerint a szerző tudományos alapossággal, mégis humorral és közérthetően vizsgálja, hogyan hatnak ősi beidegződéseink a mai döntéseinkre.
Szó esik a járványhelyzetről, a bezártságról, a klímaválságról és arról, hogy miért nehéz az embereket rávenni a távoli jövő érdekében hozott áldozatokra. A kötet egyszerre etológiai és társadalmi tükör.
Tudod, nekem a postásunk
jó hírt nem is nagyon hozhat…
Nincs már olyan, hogy két szomszéd
este kártyázva borozgat.
Tehetősebb barátaim
elkapják a tekintetet,
ha meglátják, hogy az ember
kissé messzebbről integet.
Eltelt egy nap. Eggyel hosszabb
lett a múltam. És a holnap?
A jövőbe egymás után
ilyen semmi napok tolnak.
hahotázik a Hold
kinevet engemet
mert a félhomályban
fordítva vettem
fel az ingem
ciripelnek a tücskök
nekem zenélnek
pedig én nem is kértem
én sem teszek egyebet
a Halál szemébe
nevetek minden éjjel
a maszk mögött
két állomás között
önmagad
belélegezheted
tiéd az út
amíg járod
tiéd a cél
alig várod
tiéd minden…
…mert minden nincsen