Őszt görgetek magam előtt.
Megsárgult köntösbe bújnak a fák.
Erdő mélyén nem dalol a nyár.
Mögöttem elhervadt,
eltaposott árnyak maradtak.
Mire az őszi falevél lehull,
engedj be szívedbe.
Tán ott, tombol még a nyár.
Mire az utolsó levél lehull,
engedj be magadhoz,
hisz halált hoz a kinti világra
lopakodva az éj.