Category: Lapszámok

Ragyogó homlokú kisgyermekként,
angyalképnek teremtve és társnak;
gyanútlanul örök szerelmednél,
ki az elsőként nem öncsalás vagy.
Inkább menedék az életemben,
ki minden veszendőt mélybe vetett;
hogy ne tagadj, és ne hagyj el engem,
nekem adva a gyöngeségedet.
Ki készebb a szelídebb szavakra,
kit nem köt már az emberi törvény;
ki a szárnyát büszkén villogtatja,
a magányom szobrát összetörvén.
Hogy bírája én legyek magamnak,
hogy ne a világgal vívjak párbajt;
érezve kezem béklyótalannak,
festve az égre fehér madárrajt.
Nem akarva csupán rád találni,
hogy tovább a vágyam veled hordjam;
hadd legyen álmom több láthatárnyi,
hogy magamból ki, csak a jót forrjam.
Mint akit le az idő sem rombol,
idegenebbé téve naponta;
hogy ki se költözz a tudatomból,
magam csak teremtve, és nem rontva.
Kinek mozdulata meg nem alvad,
belőlem ki nem halva és veszve;
ki több, mint egy sajduló sugallat,
az űrben elejtve, tévedezve.
Hogy végre igaz, való, jó legyek,
hogy végigfusson bennem az áram;
míg felszikráznak a hunyó jelek,
a mindenségnaggyá lett éjszakában.
Túl a sok száz embertelen űrön,
mikben sötétségek villámlanak;
mikben nem lehet csak menekülnöm,
hogy önmagát égesse el a nap.
Vágyva, a sors bárcsak melléd vetne,
hogy végre elfeledjenek minket;
hogy bogár ne lépjen nyitott szemedre,
engedve a sürgető ingereimnek.
Móritz Mátyás

szonettciklus PM-hez
I-XV.

boldog gyermekkorom kanyargó ösvényein járok
talpamban tüskék ruhám bogáncsok szaggatják
lékelt dinnyék lopott cseresznyék méz ízű körték vallatnak
s mint rámfordított reflektor fénye terülnek rám apró bűneim
mert én sem voltam szent fejem fölé glóriát nem rajzolt a múló idő
csupasz verebeket szedtem a szárítók szalma fedeléből vércsénknek
szirénás szegénységünk mint rohammentő száguldott velünk
nem tudtuk ledobni átkos rosszkedvünket falmasinánk füstölgő árnyait
a plafonra akasztott petróleumlámpánk fénye kísért
s ki be jár bennem nyitott kéményünk szeretett huzata
lesz még valaha új vers bennem a tűnő időről
terül még rám zsibongó gyerekhad patakban fürdőző lányok illata
gördül még rám felülről gyönyörű lavina
első szerelmem rózsaszirmait morzsolom kezemben
betakar elfed megágyaz szememben sok apró ima
sok csínytevésem már kútba hullott takarják álmaim megbocsátó angyalok
lékelt dinnyék lopott cseresznyék méz ízű körték vallatnak
tudom értem zeng még sok szimfónia
dirigálnak friss műveket bennem csokornyakkendős hajnalok
Ketykó István

Nem sajnálom a fogyó tűzifát!
A máglyába rakott hasábok tüze
sugározza rám az ősi mágiát
legalább még ma egyszer…
még egyszer, utoljára!
Szálljon kéményem sűrű füstje
és telepedjen rá a tájra,
köhögtesse az erre járót cudarul!
Hadd lássa, nem bánik a fával fukarul
a vén zsivány, ki most bőszen
egyre csak rakja, rakja még,
s ha már mindene a tűzön ég,
hát odaveti rá versét is dacosan!
Ha már dalaim nem könnyezték
meg alaposan a fehérnépek,
e hálátlan dögök,
legalább füstjük marja szép szemök,
míg engem elvisznek az ördögök!
Kajuk Gyula

Régóta keresed a választ
a kérdésedre, hogy a tiszta víz
miért nem zárható a tenyeredbe
de hát mindennek megvan a maga természete
a víznek folyni kell tovább
az ember meg kapaszkodik, néha elidőz
egy bolt előtt vagy egy buszmegállóban
figyeli a többi embert
akik stabilan állnak, mint a fák
hiába dobálják tele csikkekkel
a törzsük körül a talajt
a mérget a víz beléjük itatja
mégis képesek élni
idővel rozsdásodnak
kertészek tartják karban őket
olvastam a múltkor a fagyöngymentesítésről
azzal is növelik az élettartamot
hiába szép és szeretik
le kell hasítani a gazdatestről
végsősoron ezzel is javítva
az ember közérzetét.
Szép Borbála

ezt ma még meg kell csinálni
leszedni epret gaz sem maradhat
én sírva néztem ahogy anyám
reggeltől napestig hajolgat
nyolc hónapos hassal mentem férjhez
ezt ma még meg kell csinálni
és sírva néztem ahogy anyám
tudta hogy el fogok válni
két fiú szaladt velem a kertben
leszedni epret gaz sem maradhat
anyám meg nézte hogy bennem a bánat
reggeltől napestig hajolgat
Kiss-Teleki Rita

A Sinus-görbe egy lapály
az élethez képest.
Ha akarom, már holnap
megmászom a Kékest,
s kék-túrával végigjárom
majd az egész Vértest.
Jöhet a Camino, no meg a Csomolungma,
csak engedd, hogy hadd dögöljek az
ágyamban még ma:
sebeimet szélsebesen gyógyra nyalogatva.
Aztán holnap felkelek, tovább már
nem várok,
isten veled pokol-sötét
Lelki Mariana-árok!
Tűzgyík

gyermek lehettem volna
ha van anyám és apám
kik fogják a kezem ha esek
de nem volt senkim
magamon kívül
szerető párja lehettem volna
valakinek aki megbecsül
aki nem kihasznál és eldob
de nem volt senkim
magamon kívül
családom lehetett volna
ha nem szétrontja az ego
ami csak önzőn rombol
de nem volt senkim
magamon kívül
körülöttem néhány ember
akik tőlem kérnek kenyeret
jó szót és törődést
de nincs más ki adjon
magamon kívül
Somoskői Anita