Category: Műfajok

hideg a kezed öltözz fel
szemüregedből lárva nő
nincs helyed nálam költözz el
nem gyógyír rád a lávakő
ujjpercek végén fagy zizeg
csontjaiddal a hold tekéz
árnyadtól fél ki nem isten
éles kaszádat fény becéz
piszok hideg van innom kell
s eldugni magam egy híd alá
fagyban éhezni szenvedni
s leírni milyen a jó halál
írni sírni de kibírni
ha kinyírni nincsen akarat
de naponta orrodhoz dörgölni
a meddighez hiányzik egy adat
Bara Anna

Régóta keresed a választ
a kérdésedre, hogy a tiszta víz
miért nem zárható a tenyeredbe
de hát mindennek megvan a maga természete
a víznek folyni kell tovább
az ember meg kapaszkodik, néha elidőz
egy bolt előtt vagy egy buszmegállóban
figyeli a többi embert
akik stabilan állnak, mint a fák
hiába dobálják tele csikkekkel
a törzsük körül a talajt
a mérget a víz beléjük itatja
mégis képesek élni
idővel rozsdásodnak
kertészek tartják karban őket
olvastam a múltkor a fagyöngymentesítésről
azzal is növelik az élettartamot
hiába szép és szeretik
le kell hasítani a gazdatestről
végsősoron ezzel is javítva
az ember közérzetét.
Szép Borbála

ezt ma még meg kell csinálni
leszedni epret gaz sem maradhat
én sírva néztem ahogy anyám
reggeltől napestig hajolgat
nyolc hónapos hassal mentem férjhez
ezt ma még meg kell csinálni
és sírva néztem ahogy anyám
tudta hogy el fogok válni
két fiú szaladt velem a kertben
leszedni epret gaz sem maradhat
anyám meg nézte hogy bennem a bánat
reggeltől napestig hajolgat
Kiss-Teleki Rita

A Sinus-görbe egy lapály
az élethez képest.
Ha akarom, már holnap
megmászom a Kékest,
s kék-túrával végigjárom
majd az egész Vértest.
Jöhet a Camino, no meg a Csomolungma,
csak engedd, hogy hadd dögöljek az
ágyamban még ma:
sebeimet szélsebesen gyógyra nyalogatva.
Aztán holnap felkelek, tovább már
nem várok,
isten veled pokol-sötét
Lelki Mariana-árok!
Tűzgyík

gyermek lehettem volna
ha van anyám és apám
kik fogják a kezem ha esek
de nem volt senkim
magamon kívül
szerető párja lehettem volna
valakinek aki megbecsül
aki nem kihasznál és eldob
de nem volt senkim
magamon kívül
családom lehetett volna
ha nem szétrontja az ego
ami csak önzőn rombol
de nem volt senkim
magamon kívül
körülöttem néhány ember
akik tőlem kérnek kenyeret
jó szót és törődést
de nincs más ki adjon
magamon kívül
Somoskői Anita

A szerelmed, mint az a hosszú, csíkos
sál, mi úgy tetszett rajtad, elveszett rég.
Az érintésekről a vágy, akár a
cipőről a talp, lekopott, csak emlék,
mint aszfalton a lépteid nyoma.
Agyonhasznált sportzokni volt, lemállott
rólam soká hordott ragaszkodásod –
nem stoppolja meg senki már, soha.
Hogy meg ne fázz, magadnak újat vettél,
télikabátot, kesztyűt és barátnőt,
a régi megy segélycsomagba. Mint egy
alsót, mire a tested mocska ránőtt,
kukába dobtad viselt éveinket –
megszűntem, mint egy elkapott tekintet.
A végső halálból ez csak előleg.
Ideje már kivetkőznöm belőled.

Mert nem azt sírom vissza, nem a végét,
az elégedetlenség csöndjeit,
ahogyan együtt bámuljuk a tévét,
a kifogásokat: ne most, ne itt,
a számítógépes játékkal töltött,
ketten magányos esti hallgatást,
a kapcsolatnak hívott szürke börtönt,
ahol nem vagy, csupán egy zárkatárs –
Az ösztönöket átíró bizalmat
siratom, ahogy a ló engedi,
hogy kézbe vedd a hátsó lábát, azt az
önfeledtséget, ahogy felfedi
védtelen hasát a macska előtted.
A vad meglátott, nem futott el mégsem.
Te visszanéztél rá, aztán lelőtted –
a föld szép lassan szívja be a vérem.
Noha ártatlanul, értetlenül,
bosszúvágy nélkül pusztul el az állat,
benned is tátong a lövésnyi űr,
mert jól tudod, hogy erre nincs bocsánat.

Veled élek. Akár egy betegséggel,
amelyből kigyógyulni nem lehet,
de szinten tartom. Nem fog rosszabbodni,
amíg szedem a gyógyszereimet.
Érzem, ha fájni készülsz, és tudom, hogy
olyankor mit kell tennem. Ismerem
a közelítő roham jeleit,
s a módszert, ahogy elviselhetem.
Már nehéz elképzelni, nélküled
milyen is volna. Túl rég vagy a részem.
Letörölhetetlen jellemvonás,
mély ránc az arcon. Látens őrület,
de napi szinten élhető egészen,
csak ima kell, csak csönd, csak félhomály.
KISS JUDIT ÁGNES :
SZLALOM

Nem voltam szingli. Épp csak elhagyott.
De akkor olyan páni félelemben,
mint sötét szobába zárt kisgyerek.
Tudom, hogy hiába nő fel az ember,
ha végig sír benne egy újszülött,
tehetetlenül, ringatásra várva.
Zuhanhat szerelemből szerelembe,
amíg magányát meggyászolni gyáva.
Mindig kerestem valakit, ki megtart.
Mindig off-balance, mindig kell a támasz.
Mint a tangóban, úgy akartam élni,
ráborulva egy férfi mellkasára.
Így akadtam viszonyról új viszonyra,
mint gyűrött nejlonzacskó, szélsodortan.
Egyedül élni és egyedül állni,
szinglinek lenni mindig gyáva voltam.