Category: Műfajok

13
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
Nem akart ő vitatkozni, de időről-időre bosszút eskü-
dött, hogy aztán ezeknek a nagy elhatározásoknak csak
jajgatás, könyörgés és káromlás legyen a vége.
De most minden megváltozott. Hogy dúsgazdag lett,
hogy felvetette a pénz, nem újságolta el senkinek, hiszen
nem evett meszet, meg amúgy sem most jött le a falvédő-
ről, hiszen tudja, hogy milyen ez a világ és mire menne
azzal, ha eldicsekedne fűnek és fának, hogy bizony rámo-
solygott a jó szerencse, hogy végre megfogta, ha nem is az
Isten, de az Ördög lábait.
De akárhogy is óvakodott minden árnytól és embertől,
egy még nálánál is szegényebb rokonnak sikerült kilesnie
pont azokban a pillanatokban, mikor a pénz fölött érzett
örömét bizony alig tudta magában tartani.
– Drága barátom, édes egy komám, tudom én, hogy
jó keresztény vagy, aki egy légynek sem tud ártani, oszd
hát meg velem a vagyonodat, hiszen jutna is, maradna is,
ahogy a közmondás is bölcsen mondja.
–Nem oda, Buda, drága felebarátom, nesze itt van
50.000 euró, de soha a büdös életbe ne lássalak még csak a
közelemben sem, mert nem tudom, hogy mit csinálok ve-
led, főleg, ha még el is jár a szád az én nagy vagyonomról,
amihez neked amúgy az égadta egy világon semmi közöd
nincs, de hogy lásd kivel van dolgod, hogy kivel hozott
össze a jó sorsod, vidd ezt az ötvenest, és élj meg belőle
ahogy tudsz, a többi már nem az én dolgom.
Szedte hát a sátorfáját a szegény ember még szegényebb
rokona, keserves képet vágva, hogy így el lett i

14
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
PASS FERENC:
VENDÉGVÁRÓ
A
z éjszakai neszeket már elhessegette a har-
matcseppekről gyöngyöző, derengő hajnal.
Megvirradt hát az a nap, amit az aranyma-
dár már olyan régen várt. Az évekkel ezelőtt
felnevelt fiait várta, akiket a négy évszak-
ról nevezett el. A madárpostán egyeztették az időpontot,
hogy együtt lehessenek. Alig aludt az éjjel, a családi szere-
tetről meséltek a hunyorgó csillagok. A régi fészek meleg-
ségére gondolva még hevesebben dobogott a szíve. Kiült
arra az ágra, ami azóta jókorát vastagodott. Megkondult a
harang és a messze szálló hangja végigszaladt a vendégváró
hajnalon. Nagyon messze most kelt a Nap. Ásítva tapo-
gatta elzsibbadt sugarakból nőtt végtagjait. Az anyamadár
csillogó szemekkel figyelt a nagyerdő felé, onnan várta a
családot. Egy harkály érkezett, és hangosan kopogtatta le
a híreket, hogy útban van már a család. Az erdei postás
továbbrepült, mert máshová is vitt híreket. Az anyama-
dár egyre izgatottabb lett, és megérkezett a család. Han-
gosan köszöntötték az anyjukat az azóta maguk is szülővé
vált madarak. Az anyjuk évek óta várta ezt a reggelt, most
mégis megijedt az örömtől.
– Kedveskéim! – mondta és könnyes lett a szeme. –
Olyan jó, hogy újra együtt lehetünk! – Az ünnepi reggelt a
nap sugarai tették még ünnepélyesebbé. Az összetartozás
erejéről mesélt a születő reggel. Egymás mellett ült az öt
madár. És a szívük megtelt a régi fészek emlékével.
– Meséljetek! – szólt az anyjuk és szemével megölelte