14
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
MÓRITZ MÁTYÁS:
KÖNYÖRADOMÁNY
A
zt mondja, életében, ha azt még lehet élet-
nek nevezni, egyre több a kétségbeesett
pillanat. Nem tagadja, mert ugyan miért
tenné, elvesztette a lába alól a talajt. Ha köl-
tőien akarna fogalmazni, a szemhatár vég-
képp elborult előtte. Dehogy gondolt ő arra, hogy egyszer
majd koldulnia kell, hogy valaha is megjelenik előtte a kol-
dusbot árnyéka. Mindez a szemében, pár évvel ezelőttig is,
határozatlan, kísérteties és szörnyű volt.
Amúgy Gergő bácsinak hívják az öreget. Az öreget, mi-
közben alig idősebb nálam, tíz-tizenöt évvel.
Hosszan elnézem. Nem tudom levenni rólam a tekinte-
tem. Olyan ismerős, a homlokára tapadó barna-deres haj,
az a bajusz, az a Krisztus-szakáll. Mintha már láttam volna,
mintha olvastam volna már róla, mintha mindig is az ő
történetét szerettem volna megírni. Erre most is csak egy
erőtlen kísérletet teszek, nem tudva, hogy ki és mit hámoz
majd ki, és von majd le tanulságul az írásomból.
Nézem a szénporos testét, a rongyokat, amik rajta lóg-
nak, de szánalmat és megvetést még véletlenül és a legtá-
volabbról sem érzek. Legszívesebben csak átölelném, meg-
kínálnám egy szivarral és elhallgatnám a meséjét.
Az inge cafatokban lóg. Mintha valakivel verekedésbe
keveredett volna, vagy kutyák tépték volna meg. Nem kér-
dezek rá, még nem, hogy mi történt vele, hogy miben tu-
dok vagy tudnék a segítségére lenni.
Csepelen, a Radnóti Miklós Művelődési Központ mel-
letti bokrokból láttam