Duckhilles

Category: 717. szám

  • Győr

    Árnyék vetül jópár büszke arcra.
    Érvek mentén sápadt démon ül.
    Áldott, kinek magányos lesz harca,
    húzd rá cigány, játssz még egyedül.
    Kevélységnek aprópénz az ára.
    Semmi baj, csak mindig sok legyen.
    Kötél mászik csupasz bitófára,
    kóborolhatsz éjjel Zöldhegyen.
    Félelmében felvonyító reggel.
    Ráncos arcon színes rajz a báj.
    Birkózhatsz az illanó meleggel,
    sejtjeidben él a főszabály.
    Székely-Máté László
    Fábián István: Tenger

  • Könyöradomány

    14
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    SZÉPPRÓZA
    MÓRITZ MÁTYÁS:
    KÖNYÖRADOMÁNY
    A
    zt mondja, életében, ha azt még lehet élet-
    nek nevezni, egyre több a kétségbeesett
    pillanat. Nem tagadja, mert ugyan miért
    tenné, elvesztette a lába alól a talajt. Ha köl-
    tőien akarna fogalmazni, a szemhatár vég-
    képp elborult előtte. Dehogy gondolt ő arra, hogy egyszer
    majd koldulnia kell, hogy valaha is megjelenik előtte a kol-
    dusbot árnyéka. Mindez a szemében, pár évvel ezelőttig is,
    határozatlan, kísérteties és szörnyű volt.
    Amúgy Gergő bácsinak hívják az öreget. Az öreget, mi-
    közben alig idősebb nálam, tíz-tizenöt évvel.
    Hosszan elnézem. Nem tudom levenni rólam a tekinte-
    tem. Olyan ismerős, a homlokára tapadó barna-deres haj,
    az a bajusz, az a Krisztus-szakáll. Mintha már láttam volna,
    mintha olvastam volna már róla, mintha mindig is az ő
    történetét szerettem volna megírni. Erre most is csak egy
    erőtlen kísérletet teszek, nem tudva, hogy ki és mit hámoz
    majd ki, és von majd le tanulságul az írásomból.
    Nézem a szénporos testét, a rongyokat, amik rajta lóg-
    nak, de szánalmat és megvetést még véletlenül és a legtá-
    volabbról sem érzek. Legszívesebben csak átölelném, meg-
    kínálnám egy szivarral és elhallgatnám a meséjét.
    Az inge cafatokban lóg. Mintha valakivel verekedésbe
    keveredett volna, vagy kutyák tépték volna meg. Nem kér-
    dezek rá, még nem, hogy mi történt vele, hogy miben tu-
    dok vagy tudnék a segítségére lenni.
    Csepelen, a Radnóti Miklós Művelődési Központ mel-
    letti bokrokból láttam

  • Magány

    Üres söröshordó a lelkem, s már szagom is olyan,
    ahogy itt ülök, sajnálva magam.
    Fáj a nyár, és fáj, hogy kopaszodom,
    fáj, hogy háj lóg pocakomon,
    fáj, hogy nem nevet ki senki,
    mikor dülöngélve próbálok hazakeveredni,
    s nem veszekszel velem.
    Szívesen hallanám, részeg disznó vagyok,
    s belőled ma már nem is kapok,
    mert tudnám, hogy eljön a holnap,
    mint mindig a halálpontos kaszás,
    s tévelygő lelkemhez hazatalálsz.
    Megérzem lágyra szőtt illatod,
    s mit tennem kell, magadhoz szorítva hagyod,
    s elszáll a baj, mint a sosem volt pillanat.
    Szemembe tetováltad boldogan mosolygó arcodat.
    De most… hiába ágaskodik vágyam,
    magamtól gyűrött csak az ágyam,
    s mikor érted nyúlok ölelve,
    átizzadt párna néz csak a szemembe.
    Kevergek magamban, mint kávéban a kanál,
    legörbült szájjal, ki cukorra várt,
    s nem ízlek magamnak. Meg senki másnak…
    Nincs rám szüksége már a világnak?
    Nem kell a versem? A Dalom? Az agyam?
    Rég pucolt WC-n húzzam le magam?
    Vagy keljek ki a rég oly meleg ágyból,
    s horkanjak magamra – elég a nyavalygásból!
    Branyó

  • Szlalom

    a Kalligram Kiadó gondozásában
    jelent meg 2021-ben.
    „Kösz, jól vagyok. Azt mondják, alig látszik.
    És nem is fáj, csak hogyha nevetek.
    Persze néha az időváltozás is,
    de azt meg tűröm, mi mást tehetek.

    Csak amit írnak annyi tanulmányban,
    csak az a beígért poszttraumás
    növekedés maradt el, amit vártam,
    a belátás, a szenvedni tudás.

    Mindegy. Felnőttem. Ideje volt végre.
    Az évek gyűltek, mint cápák a vérre.
    Mire van szükség? Nincsen sok a listán.

    Rezignált lettem, mi több, bölcs, igen.
    Csak sír bennem valami, mint a kislány,
    kit ott felejtettek a bölcsiben.”
    dalmi sikerei is. Aztán ebből lett a Kiserdei kis bódé, fából,
    amit maga ácsolt. Nem messze a legutóbbi munkahelyétől.
    Ha tudnák, hogy itt húzza meg magát, lehet, hogy még azt
    is rágyújtanák.
    Mondtam volna, hogy ezért legalább nem kell fizetnie,
    de mint mondja, nagyon is kell. Hogy kiknek és mennyit,
    nem árulja el, csak hogy nem akar magának bajt, és inkább
    tejel.
    Azt mondja, csak vasárnaponként merészkedik elő, mert
    ezt a napot szereti a legjobban. Ilyenkor kedvesebbek az
    emberek, türelmesebbek, és adakozóbbak. Hogy télen mi
    lesz vele, az isten sem tudja. Nem is kérdezem.
    Akkor ritka az az ember, aki leveszi kesztyűjét, aki ki-
    gombolja a kabátját. Ilyenkor könnyebben és szívesebben
    adnak. Ilyenkor még szóba is merek elegyedni, látja, még
    magával is.
    Közben előttünk egy idősebb hölgy cammog el, egy ki-
    öregedett skót juhásszal. Gergő bácsi már ismeri őket. Ke-
    zét csókolom, adjon szegény nyomorultnak, kezét csóko-
    lom. Mon

  • Sírfeliratom

    ((noha hamvasszatok,
    és urnám a lágyan ölelő
    magzatvíz hullámvölgye legyen:
    – hiszen aki él, jövőt,
    és hamvai nyomába lépdelőket
    mégiscsak remél –))
    egy mondatban: „itt se voltam”.
    (ipso facto: se név, se jel,
    se szül., se halt, se élt, etc.)
    (( Ha lesz, aki követ, vessen a vízbe
    egy talált követ, csorba kavicsot
    írmag gyanánt, háttal és haránt.))
    Deli Bálint (1951-2016)

  • Az év fordulóján

    2020-2021
    Összefonódik múlt, jelen, jövő.
    Ismétli magát a végtelen Idő.
    De mi csak itt állunk a jelen közepén,
    s nem tudjuk, merre, hova sodor a szél.
    Múlt és jövő bennünk találkozik,
    hogy merre fordítjuk, csak rajtunk múlik.
    Mira

  • Díszes társaság

    Nyomorod magányoddal
    karöltve fojtogat,
    te sem békélsz magaddal:
    vívod örök harcodat.
    Az est eljöttén az út kövére,
    ha dideregve lefekszel,
    még a bogarak is elkerülnek.
    Tőled messze menekülnek.
    Hárman vagytok éjjel-nappal,
    csoda díszes társaság:
    magányoddal, nyomoroddal
    együtt kerek neked a világ!
    Szamócza

  • Deres

    Zimankó van,
    fagyos napok,
    kihűlt tájon
    magam vagyok.
    Rezgő árnyak,
    lassú halál,
    hideg minden
    melegre vár.
    Ötvös-Németh Edit

  • Magyar vagyok

    Szkíták meg Hunok
    lovagolnak itten,
    eddig én magamat
    jó Magyarnak hittem,
    de látom, nem lehet.
    Eltorzít néhány hamis lelet.
    Jézussal – szerinted –
    egy apától volnék,
    ő is magyar, vagy
    eldurvult a „hóhér”?
    Tőled vagy tőlem?
    Ezt örököltem…
    A kétkedésem nem
    a tagadásom jussa!
    Vérünk folyik, s te
    rajta jutnál csúcsra.
    Hazugság-álom …
    Ki nem találom.
    Azt mondod, mi vagyunk
    az omega s az alfa.
    Én meg csak azt, hogy
    el leszünk zavarva,
    ha nem vigyázunk.
    Már ég a házunk!
    Idegen hatalmak
    pofozgatják népünk,
    mi meg csak alszunk,
    de van már mitől félnünk.
    Mondd, te mit teszel?
    Csak ártasz, hisztizel…
    Ugyanazt fújod, mint
    más népeknél – mások.
    Prüszkölhetünk is,
    mint az óvodások,
    de mondd csak mennyit ér
    a szöggel átütött tenyér?
    Nevetnem kell:
    Omega meg alfa …
    Apád csinált, bár
    kent volna a falra,
    nem vagy te ember!
    Hazugság nem kell.
    Ragadj fegyvert,
    élj, akár az ősök!
    Hazugság mind, mint
    a fészbukismerősök.
    Történelem …
    Felképelem.
    Mikus Vilmos

  • Érzelem

    Tiszta szívből kívánom, álmaink teljesüljenek.
    Bármit kérsz esküszöm, mindent megteszek.
    Lehozom érted a hulló csillagot,
    elfordulni tőled én soha nem fogok!
    Te vagy nekem a napsugár,
    a bíborszínű álom, s nézem a mosolyod
    amit örökké csodálok.
    Nem mondom én, hogy sokat nyújtok neked,
    de amim van, mindent odaadok érted.
    A lelkem világát, amely lassan elhalványul
    te neked adom,
    mert lelked szeretettől lángol.
    Imádlak én, mert az éj leszáll,
    örök mécses égjen mi kettőnk világán.
    Imádlak téged a lelkem lábaid előtt hever,
    amit megtehetek a mindenható előtt,
    esküszöm így lesz. Én, mint
    satnya száradó kóró,
    míg fel tudom emelni a hangom,
    addig a boldogságot adom.
    Nem számít, velem mi történik
    csak te légy az élet szirma,
    ami örökké nyílik,
    bárcsak tudnék neked
    örök életet adni,
    nyíló virágként
    örömteli életet nyújtani.
    Szuna István