Duckhilles

Category: 716. szám

  • A hatodik nap estéje

    Föleszi a hiányt az éhség.
    Acél tükör az este.
    Egybehajlanak fénylő lemezek.
    Szép lett az ember:
    körme levágva, haja fésülve,
    szeme ívesen rajzolt,
    oldalán az a seb is odafestve.
    Szép lett az ember.
    Tenyerében melegszenek légző óceánok.
    Ujjai csontkosarában alszanak fecskék.
    Szép lett az ember, mint minden születő állat.
    Lesz holnap is. Az a hetedik.
    Szeme égboltjára felfröccsenő festék:
    madarak. Kik haza már sosem találnak.
    Fábián István

  • Halál Után Van Élet? Ü

    13
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    SZÉPPRÓZA
    rát. Valóban így van. És mellesleg évi kétmillió köbméter
    vizet használnak fel a reaktor hűtésére.
    Ilyenek a zöldek. 
    Sötétzöldek.
    BUKSIKA:
    HALÁL UTÁN VAN ÉLET?
    Ü
    lök itthon magamban és olvasgatok az inter-
    neten. Szeretek tájékozódni, facén játszani
    a kedvenc játékaimmal, s időnként szoktam
    régi ismerőseimmel is beszélgetni vagy csak
    spontán rám jön a dili hopp és kötekedem
    egyet. Most semmi ilyen nem volt. Olvasgattam, bambul-
    tam kicsit s mivel lebetegedtem annyira nem tudtam aktív
    életet élni.
    Rám írt az egyik ismerősöm. Kérdezte, hogy vagyok?
    Merre élek, mi történt az elmúlt húsz évben velem mióta
    nem találkoztunk. Meséltem bla bla egyszer csak beüt nála
    a mennykű és írja:
    – Hallod, ezt el kell, mondjam, mert megörülök azóta is
    a nevetéstől.
    – Na, mondom, mi franc történt, hát bökjed ki azonnal.
    – Hát, hogy őtet felhívta egy biztosító társaság üz-
    letkötője és életbiztosítást szeretet volna neki eladni.
    Mondta, kér egy kis türelmi időt átgondolná ezt, ez
    mégis egy életre szóló döntés nem akarja elhamar-
    kodni. Eleinte még félre tette a kérdést akarja-e vagy
    sem. De még éjjel is ezen morfondírozott ahelyett,
    hogy aludt volna. Kavarogtak a gondolatok az agyá-
    ban és végül úgy érzi megvilágosodott.
    Nagy nevetőfejeket küldött ezután, s gondoltam
    magamba ez valami óriási blődségre készül, kivá-
    rom. Nem írtam neki, vártam türelmesen, hogy le-
    írja amit szeretne. Megint csak nevet, nevet küldi az
    idétlenebbnél idétlenebb emojikat

  • Lehajtott fővel…

    Lehajtott fővel reszkető lábakkal araszolva ballagott
    majd fáradtan a hideg korláton szinte átbukott
    megkopott vászonszatyor lógott aszott kezében
    elképzelem mit láttam volna szeme tükrében
    tudom a lelke vonszolta elhasznált testét
    érzem egyedül van minden egyes estén
    a kályha melege emlékezteti a nyárra
    az elveszett megkopott boldogságra
    székében elbóbiskol majd újra felébred
    bíztatja magát így nem lesz ebéded
    kopott fazékban fő a lekozmált lélek
    Uram! álmaiban kényeztesd őt kérlek
    az idő kegyetlen sípja visít a végtelenben
    a számláló lelassul tapsolnak éljenezve
    a gyermeki ragaszkodás elköltözött régen
    a szomszéd találja meg elhasznált székében
    Szó Emma

  • Karácsonyi Csoda

    14
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    SZÉPPRÓZA
    MÉSZI MAMA:
    KARÁCSONYI CSODA
    A
    z idős ember ott állt az ablakban, és sóvá-
    rogva nézett kifelé. Kintről hófödte táj né-
    zett vissza rá. Sehol egy lélek az utcán.
    – Közeledik a karácsony, és én ezt a kará-
    csonyt is egyedül fogom tölteni – sóhajtott.
    Ez a sóhaj nagyon mélyről jött, szinte szétfeszítette a mell-
    kasát. Reszkető kezével letörölte a könnycseppet, mely vé-
    giggördült az arcán.
    Lerogyott a hokedlire, hátát a falnak támasztotta. Be-
    csukta szemét, fejét az asztalra hajtotta, majd újra és újra
    átélte azt a bizonyos napot. Attól a naptól kezdve megvál-
    tozott az élete. Szívébe befészkelte magát a fájdalom. De
    mi is történt valójában?
    – Te tehetsz mindenről, apa! Te üldöztet el anyát! – vág-
    ta a fejéhez a fia.
    – Hogy mersz velem így beszélni, te senkiházi kölyök!?
    – ordított az apa, aki természetesen most is részeg volt.
    – Takarodj a házamból, és ide többet be ne tedd a lábad!
    – üvöltött torkaszakadtából. Aztán egyre cifrábbakat ki-
    áltozott, már azt sem tudta mit beszél. Annyira elvesztette
    önuralmát, hogy pofon vágta a tétován álldogáló fiát.
    A pofon nagyot csattant, de nem az ütés fájt a fiúnak,
    hanem az, hogy apja ezt megtette vele. Néhány másodper-
    cig némán nézett apja szemébe, majd felkapta a kabátját,
    és kiszaladt az ajtón. Elment, és soha többé nem hallott
    felőle. Ennek ma éppen tizenöt éve volt. Akkor a fia húsz
    éves volt, most harmincöt. „Lehet, hogy már unokám is
    van, csak nem tudok róla” – elmélkedett.
    Gondo

  • a világ keletkezése

    nagyapám ecetgyári munkás volt
    minden nap hajnalban indult a gyárba
    két óra gyalog és kettő vissza
    nagyanyám harmincöt évesen hagyta magára
    de öt gyerek álmába angyalként visszajárt
    negyvenhétben nagyapám anyám és két bátyja
    papírok nélkül nekivágott a határnak
    egy nap rácsok mögött szalmazsákon
    némi leves majd tovább puliszkáért napszámba
    pedig már odaát is utálták
    végül hárman elvetődtek konyárra
    anyám történetéből e pár vonás minden
    de nekem azóta létezik az isten
    mióta ráébredtem csak a puliszkán múlt hogy
    anyám apámmal találkozott
    Bara Anna

  • Szabad Akarat

    15
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    KÖNYVAJÁNLÓ
    ORVOS-TÓTH NOÉMI:
    SZABAD AKARAT
    „Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős feje-
    zetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk
    felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk
    örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsige-
    reinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a sze-
    retetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen
    ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink,
    ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.
    Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok,
    érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák
    a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség
    hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan lép-
    hetnek működésbe saját sorsformáló erőink?
    Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak
    vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényező-
    ket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatároz-
    zák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a
    testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a ne-
    hézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora
    változást érhetünk el, és hogyan
    teremthetünk magunknak olyan
    életet, amely a leginkább megfelel
    az elképzeléseinknek.”
    Orvos-Tóth Noémi
    ARTÚR:
    MESÉK DUGÓRÓL
    A
    nnak idején egy tervezőirodában dolgoz-
    tam, négyen voltunk egy szobában, két
    tervező kollégám és egy szerkeszt

  • Újrahasznosított Halotti beszéd

    Anyátlan fejünkre borítja fátylát a szálló idő.
    Voltunk egykor veretes öbölben kikötött glancolt csónakok,
    akár a kátrányszagú, pókhálóval szőtt tüdő,
    ziláltak napjaink s mint huzat a házon, átjártak rajtunk vérvörös hónapok.
    Átgázoltunk egykor sok pipacsmezőn, a szerelemért szépen sorban álltunk,
    de fejünkről lehullottak már a glóriák, akár csillagok a nyáresti éjen,
    nem ragyognak ránk többé szorító nappalok s mint boltos, végleg bezártunk,
    már csak a lehúzott rolókat döngetik egykori álmaink merészen.
    Apátlan nyomunkban lépdel sok elfelejtett pillanat,
    tócsává szelídül bennünk sok tavaszi zápor,
    fekszünk hanyatt, imára kulcsolt kezekkel s mint víz alatt
    a búvár, ha lát egy hajóroncsot, a sok féreg elvarázsol.
    Ébredünk egy újrahasznosított hazában, fehér árnyak között lángok gyúlnak,
    fenn egy trónuson ül az egykor szelíd bárány,
    szaggatják ruháikat mélyben a hamisak, kínjaik soha el nem múlnak,
    az igazakra, mint lágy takaró terül sok puha, zöldellő páfrány.
    A Nap, Hold sem világít már; beragyog mindent a bárány pirosló vére,
    feltöri a hét pecsétet, zeng egy égi kórus a messzeségben,
    vonulnak harci szekerek, akár a gólyák északról délre,
    simára fésült sörényes lovak szállnak, mint a tündérek egy mesében.
    Anyátlan, apátlan sóhajunkból árvaság lett,
    ránk zuhant, mint viharban a beszakadt tető,
    szánkból csak egy újrahasznosított Halotti beszédre tellett,
    görgeti sebesen, mint követ a víz olcsó életünket a behorpadt idő.
    Ketykó István

  • Mesék Dugóról

    15
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    KÖNYVAJÁNLÓ
    ORVOS-TÓTH NOÉMI:
    SZABAD AKARAT
    „Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős feje-
    zetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk
    felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk
    örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsige-
    reinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a sze-
    retetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen
    ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink,
    ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.
    Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok,
    érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák
    a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség
    hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan lép-
    hetnek működésbe saját sorsformáló erőink?
    Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak
    vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényező-
    ket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatároz-
    zák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a
    testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a ne-
    hézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora
    változást érhetünk el, és hogyan
    teremthetünk magunknak olyan
    életet, amely a leginkább megfelel
    az elképzeléseinknek.”
    Orvos-Tóth Noémi
    ARTÚR:
    MESÉK DUGÓRÓL
    A
    nnak idején egy tervezőirodában dolgoz-
    tam, négyen voltunk egy szobában, két
    tervező kollégám és egy szerkeszt

  • Vagyok

    A tél csupasz fái között merengek,
    Átadom testem a jéghidegnek,
    Talpam csúszik letaposott havon,
    Kezem kesztyűstől zsebembe dugom.
    Nem várom a jövőt, s nem rágódom a múlton.
    Vagyok, mert végig kell mennem az úton.
    Vagyok, mert elmenni félek
    – Bár hetek óta semmit sem remélek…
    Németh Anikó Ködmadár

  • Időben

    Összeveszett a harang a pappal
    Miért kell félre verni csak nappal
    Hiszen éjfélkor is lehet
    Simán elütni a delet
    Spányik Milós