Author: Mészi Mama

14
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
MÉSZI MAMA:
KARÁCSONYI CSODA
A
z idős ember ott állt az ablakban, és sóvá-
rogva nézett kifelé. Kintről hófödte táj né-
zett vissza rá. Sehol egy lélek az utcán.
– Közeledik a karácsony, és én ezt a kará-
csonyt is egyedül fogom tölteni – sóhajtott.
Ez a sóhaj nagyon mélyről jött, szinte szétfeszítette a mell-
kasát. Reszkető kezével letörölte a könnycseppet, mely vé-
giggördült az arcán.
Lerogyott a hokedlire, hátát a falnak támasztotta. Be-
csukta szemét, fejét az asztalra hajtotta, majd újra és újra
átélte azt a bizonyos napot. Attól a naptól kezdve megvál-
tozott az élete. Szívébe befészkelte magát a fájdalom. De
mi is történt valójában?
– Te tehetsz mindenről, apa! Te üldöztet el anyát! – vág-
ta a fejéhez a fia.
– Hogy mersz velem így beszélni, te senkiházi kölyök!?
– ordított az apa, aki természetesen most is részeg volt.
– Takarodj a házamból, és ide többet be ne tedd a lábad!
– üvöltött torkaszakadtából. Aztán egyre cifrábbakat ki-
áltozott, már azt sem tudta mit beszél. Annyira elvesztette
önuralmát, hogy pofon vágta a tétován álldogáló fiát.
A pofon nagyot csattant, de nem az ütés fájt a fiúnak,
hanem az, hogy apja ezt megtette vele. Néhány másodper-
cig némán nézett apja szemébe, majd felkapta a kabátját,
és kiszaladt az ajtón. Elment, és soha többé nem hallott
felőle. Ennek ma éppen tizenöt éve volt. Akkor a fia húsz
éves volt, most harmincöt. „Lehet, hogy már unokám is
van, csak nem tudok róla” – elmélkedett.
Gondo

15
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
MÉSZI MAMA:
OSZTÁLYKIRÁNDULÁS
E
gy kislány szomorú története ráébreszt ben-
nünket arra, hogy ne szégyelljünk segítséget
kérni, ha bajban vagyunk, az őszinteség nagy
erény. Megérthetjük, hogy miért legyünk ön-
magunk, továbbá azt, hogy mindig becsüljük
meg, ami megadatik nekünk.
Ha jól emlékszem úgy közel ötven éve történt, de ha
visszagondolok rá, olyan, mintha tegnap lett volna. Még
most is olyan élénken él bennem, valósággal beleégett a
szívembe.
Általános iskolás tanuló voltam, és kétnapos osztályki-
rándulásra indultunk Lillafüredre. A kirándulás önköltsé-
ges volt, a szállást előre kifizettük, de étkezésről minden-
kinek magának kellett gondoskodnia.
A történethez hozzátartozik, hogy négygyermekes
munkáscsaládból származom. Gondolom, nem kell ma-
gyaráznom, hogy nem dúskáltunk minden földi jóban.
Édesanyámnak igencsak ügyesen be kellett osztania azt a
pénzt, ami a családi kasszába befolyt. De ő valóban ügyes
volt, nagyon is ügyes, hiszen mind a négyen megkaptuk
a legszükségesebb ruhákat, és sohasem éheztünk. Mindig
volt mit enni, még ha beosztással is. Igazán büszke voltam
és vagyok ma is az édesanyámra. Szegények voltunk ugyan,
de boldog gyermekkorunk volt. Szüleink becsületre, tisz-
tességre neveltek bennünket.
Szóval ott tartottam, hogy osztálykirándulásra indul-
tunk. Édesanyám hidegélelmet csomagolt, és némi zseb-
pénzt is kaptam tőle. Amikor megérkeztünk, az idő dél
körül járt, mindenki éhes volt. A többség úgy döntö

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdőszéli kis kunyhó, abban élt egy szegény család, nagy-nagy szeretetben. Az apa és az anya tiszteletre, becsületre nevelte mind a nyolc gyermekét. A családdal együtt élt a nagymama és a nagypapa is, így aztán tizenketten laktak a kicsi kunyhóban.

Egy téli estén azonban történt valami, ami megváltoztatta mindannyiuk életét. Odakinn fogcsikorgató hideg volt, odabenn a kunyhóban azonban melegség áradt szét a falak között. A sarokban egy öreg kandalló állt, amiben tűz lobogott. Ekkor kopogtatott be egy átfázott öreg vándor, akit a család befogadott, megmelegített és megvacsoráztatott.

Másnap este a koldus előkelő úriemberként tért vissza. Elárulta, hogy valójában gazdag, és azért járt álruhában, hogy olyan jó embereket találjon, akik nem a ruhája alapján ítélik meg. Meghatotta a család jósága, ezért meghívta őket, hogy életük végéig éljenek vele a nagy városi házában. Ettől a naptól kezdve többé nem kellett nélkülözniük.