15
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
MÉSZI MAMA:
OSZTÁLYKIRÁNDULÁS
E
gy kislány szomorú története ráébreszt ben-
nünket arra, hogy ne szégyelljünk segítséget
kérni, ha bajban vagyunk, az őszinteség nagy
erény. Megérthetjük, hogy miért legyünk ön-
magunk, továbbá azt, hogy mindig becsüljük
meg, ami megadatik nekünk.
Ha jól emlékszem úgy közel ötven éve történt, de ha
visszagondolok rá, olyan, mintha tegnap lett volna. Még
most is olyan élénken él bennem, valósággal beleégett a
szívembe.
Általános iskolás tanuló voltam, és kétnapos osztályki-
rándulásra indultunk Lillafüredre. A kirándulás önköltsé-
ges volt, a szállást előre kifizettük, de étkezésről minden-
kinek magának kellett gondoskodnia.
A történethez hozzátartozik, hogy négygyermekes
munkáscsaládból származom. Gondolom, nem kell ma-
gyaráznom, hogy nem dúskáltunk minden földi jóban.
Édesanyámnak igencsak ügyesen be kellett osztania azt a
pénzt, ami a családi kasszába befolyt. De ő valóban ügyes
volt, nagyon is ügyes, hiszen mind a négyen megkaptuk
a legszükségesebb ruhákat, és sohasem éheztünk. Mindig
volt mit enni, még ha beosztással is. Igazán büszke voltam
és vagyok ma is az édesanyámra. Szegények voltunk ugyan,
de boldog gyermekkorunk volt. Szüleink becsületre, tisz-
tességre neveltek bennünket.
Szóval ott tartottam, hogy osztálykirándulásra indul-
tunk. Édesanyám hidegélelmet csomagolt, és némi zseb-
pénzt is kaptam tőle. Amikor megérkeztünk, az idő dél
körül járt, mindenki éhes volt. A többség úgy döntö