Blog

Haiku-lánc
17-24.
Sárközi László
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
üszkösödnek bennem a szavak akár a mélyvénás trombózisos lábak
belülről őszülök lassan hideg télbe pedig micsoda illata van a lugason a szőlőnek
darazsakat legyeket ejt csapdába hitvesem kifüggesztett műanyag flakonja
s mint vöröslő alkonyat csordul a passzírozott paradicsom leve szűk nyakú üvegekbe
pedig béke van az olajfák alatt mégsem jajdul bennem a szó mosolyom sem a régi
pásztázzák égboltom vad reflektorok s mint lelőtt papírrepülők zuhannak rám az éjjelek
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
nem tudom miért de csönd van bennem jóleső bágyadt öreges naplemente
s akár a hadifoglyok vesztett csata után megkötözött kezekkel hevernek rajtam a mondatok
lökdösném le magamról őket de belémfúródnak akár nyílvesszők a céltáblába
átölelnek óvnak dajkálnak akár anya a gyermekét
nem tudom miért de jó ez a hallgatás talán érik bennem még sok vers sok szonett hexameter
sok elégia de magányosabbak a nappalok így szavak nélkül
csak este látogat meg egy-egy elkóborolt dallam nem tudom miért de jó ez így
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
nem tudom miért de csak áltatom magam mert vége a nyárnak
hidegebb szelek fújnak ökörnyálak húzódnak arcomon
s üszkösödnek bennem a szavak akár a mélyvénás trombózisos lábak
belülről őszülök lassan hideg télbe pedig micsoda illata van még egy-egy rózsának
s mint vöröslő alkonyat csordul szívemben a hála hogy józanul élhetek
Ketykó István

Tűz pusztított a kertben,
elégett minden: pázsit, fák, magok,
a templomom a tornyocskáival,
színes képek az oltár felett,
melyen már sosem áldozok.
Tűz volt a kertemben,
magasba csapott a láng, és
porba hulltak az álmok.
Szótlanul hallgattam ágak recsegését,
nem sírok, és nem kiabálok.
Tűzvész tarolt a kertben,
enyészeté a bogarak, madarak, virágok,
ködmadár fészke füstté vált,
szenes tollak hullanak amerre járok,
szürke hamuban fekete gyémántok…
Tűz égetett el mindent a kertben,
s a pusztában csak egy kőszikla áll.
Griff-apó nálam otthonra lelt,
a kietlen tájon mindig rá várok…
Németh Anikó Ködmadár
17.
Bár felednélek!
…s gondolataim eléd
térdelnek újra.
18.
A legmélyebb kék
amit valaha láttam:
a lelked tükre.
19.
Szemed egy világ:
mélyebb mint az óceán,
kékebb mint az ég!
20.
Menten végem – ha
szexi csizmádban látlak,
felrobban vérem!
21.
Tudós vagy, tanár,
és kecses akár egy őz!
Szeretlek. Csoda?
22.
Semmibe hullnak
vágyaim. Valamikor
követem őket.
23.
Ha férfi lennél,
női éned szemlélve
tán megértenél.
24.
Ha léteznének
az elfek, biztos
rád hasonlítanának!

Nincs pénzem kenyérre, de koldulni nem merek
Mert félek, hogy megvetnének az emberek
Bár lehet, hogy ők is kéregetnének a sarkon
De ahhoz elnyűtt ruhában kell állni az aszfalton
Spányik Miklós

feltornyozott sittkonténerek előtt
a jégre szórt homok irdatlan fosán
kapucnis
anno tán kék női télikabátban
egy tata közeleg
aprókat lép
mintha béklyó lenne lábán
övéről horpadt katonai kulacs lóg
nem az a pátriárkaszakállú guberáns
szeme alatt a fáradtság piócáival
jobb napokat látott föcitanárnak tűnik
hátszélben araszol
csikkjének füstje mint egy vízisízőt húzza
fején marcipánrózsaszín gyereksapi
szemében vöröseltolódás
ma sem ő ért ide elsőnek
mája mint egy duci belsőzseb
már a pulcsiján át is kitapintható
baljával megkapaszkodik
jobbját lehajtott fejjel
a szemétbe mártja
lábánál lustán
mosakszik egy táska
mint a lottósorsoláson
húzza ki végül mézgás kezét a szennyből
ám az üres
akár egy plüssmarkoló robotkarja
Röhrig Géza
Vídia: Sorscsapás után – Reménykedve

Dörög az ég
villámokat szór
a mennyből egy angyal
szelíd szavakat szól
Vigyázok rád míg élsz
nem hagylak el soha
lehet az élet
bármilyen mostoha
Veled leszek akkor is
ha magadra maradsz
jó utakra terellek
ha rossz utakon haladsz
Nem kell félned semmitől
csak gondolj mindig jóra
figyelmezz az útra
és a mennyből jövő szóra
Pap László

Mikor nagymamák indulnak harcba,
mikor mindenki ragadozó fajta,
mikor csomagokért folyik a csata,
mikor nélkülük nem mehetsz haza.
Akkor van a szeretet napja,
az ajándékot, aki kapja, marja!
Mikor megszólalnak vadul a dudák,
mikor türelmetlenné lesz a világ,
mikor oly sok pulyka szebb létre tér,
mikor a Mikulás a kéményen befér.
Akkor van a szeretet napja,
az ajándékot, aki kapja marja!
Amit a fenyőfák rettegve várnak,
földre zuhannak, kik eddig álltak,
meleg szobába meghalni cipelik őket,
s pár nap múlva szemétre kerülnek.
Akkor van a szeretet napja,
az ajándékot, aki kapja marja!
Branyó

Béke lengi át a hó-dunnás földet,
csengettyű hangjával angyal száll,
gyermekeknek vaníliaillatú kalácsot törnek,
aki várta, az mind megváltást talál,
kisimult arccal örülnek a meggyötörtek,
új hajnalt hozott az égi fénysugár,
s hozsannánk öleli körbe a Földet:
mindenki érzi: megtört a halál.
Kővári K. Tibor

csorog a fény az arcodon
szőke hajad lebben
fürdök tengerkék tekintetedben
lopakodik a hallgatás
rács rácslik a rácson
gyertyamosoly
csillagszóró-álom
fenyőfaszag hintázik a tájon
szobánkba néhány órára
beszökik a béke
vágyaink a karácsonyfa alatt:
jövőre megváltozunk – ígérjük
egymásnak – papírjézuskák nevetnek
lakáskérelem a hivatalban
a válóper már rendezve
gyökereinkről megfeledkezve
lebegünk gyökértelenül…
Szeles József (1956-2009)

vidám karácsonyt kíván a brit oroszlán
párizs pezsgőzik pest érzelmesebb talán
ács fia jászolban hal sül serceg gyertya
kandalló hevül nekünk marad az utca…
Káliz Endre