. A leírások annyira valószerűek, hogy szinte megcsap-
ja az olvasót a kocsmafüst és a sült krumpli zsírszaga, hallja a helyi
nyelv dallamát. Stuart az általa jól ismert nyomorúságos világ zugai-
ban is rátalál a szépségre, mely makacsul túlél a körülmények dacára.”
Eliza Gearty, Jacobin
„Bensőséges, empatikus, magával ragadó történet függőségről, ba-
rátságról és szeretetről.”
A Booker-díj bírái
„A sivár otthon, a szétszabdalt, fertőzött táj, az iskolai bántalmazás
és az emberi gonoszság Agnes és Shuggie nyomorúságos hétköznapjai-
nak velejárói. De Stuart gyengéd, biztos kezű ábrázolása nyilvánvaló-
vá teszi, hogy anya és fia minden esendőségük ellenére sem áldozatok.”
Colm Tóibín, Bookforum
Douglas Stuart skót-amerikai
író. Glasgow-ban született és nőtt
föl munkásosztálybeli családban.
A londoni Royal College of Ar-
ton diplomázott divattervezőként,
első könyve, a Shuggie Bain meg-
jelenéséig a divatszakmában dol-
gozott. 2000 óta New Yorkban él.
ÖTVÖS-NÉMETH EDIT:
A HÁBORÚNAK VÉGE
V
olt ugye szó egy kislányról, a Kék bicikli c.
írásban. Ennek a kislánynak kellett lennie egy
anyukájának. Az anyuka is volt egyszer kis-
lány.
Most a kislány anyukájának a kislánykorából
való történetet fogok elmesélni.
1945-öt írtunk, a háborúnak lassan vége lett. Sovány,
szürke ló húzta kocsi nehezen haladt. Egy férfii ült a bakon
a nagypapám. Felesége tolta utána biciklit. Csomagtartó-
ján két gyerek ült anyukám hátul, előtte az öccse. Szorosan
ölelte, nehogy lehessen a kisfiú.
Hallomásból t
Category: Archívum
A Fedél Nélkül korábban megjelent lapszámainak és az azokban publikált tartalmaknak a gyűjtőarchívuma. Innen lapszámok és műfajok szerint is böngészhetők a korábbi írások és alkotások.
-
Shuggie Bain
-
A Háborúnak Vége
15
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
KÖNYVAJÁNLÓ
DOUGLAS STUART:
SHUGGIE BAIN
G
lasgow-nak leáldozott: a bányák és gyárak bezár-
tak, az iparváros munka nélkül maradt. Shuggie
Bain a 80-as évek Skóciájának kegyetlen, feszült-
ségekkel terhelt világába születik, a külvárosok
és a bányásztelepek tehetetlenséggel, durvaság-
gal és alkoholizmussal teli valóságába.
Douglas Stuart önéletrajzi regénye keresetlen szavakkal,
kérlelhetetlen pontossággal és rengeteg szeretettel kíséri végig
Shuggie életét a kamaszkor végéig. A kiközösített, meleg kisfiú
és a büszke, törékeny alkoholista anya kálváriája felejthetetlen
tisztelgés egy magára hagyott város és egy derékba tört élet mél-
tósága előtt.
„Nem lehetett hasznát venni a matekleckénél, és bizonyos napokon
az ember inkább éhen halt, mint hogy megegye a főztjét, de ahogy
Shuggie ránézett, megértette, hogy az anyja miben különleges: a
sminkjével meg a frizurájával mindennap kimászik a sírjából, és ma-
gasba emeli a fejét. Amikor megszégyenítette magát az ivással, másnap
fölkelt, felvette legszebb kabátját, és szembenézett a világgal. Amikor
üres volt a hasa, és a gyerekei éhesek voltak, megfésülködött, és elérte,
hogy a világ az ellenkezőjét gondolja.”
„Douglas Stuart olyasmit adott Glasgow-nak, mint James Joyce
Dublinnak. Minden városnak szüksége van egy olyan könyvre, mint
a Shuggie Bain. A leírások annyira valószerűek, hogy szinte megcsap-
ja az olvasót a kocsmafüst és a sült krumpli zsírszaga, hallja a helyi
nyelv dallamát. Stuart -
Grönland, égövek
Esőt küldünk az északiaknak
a gyárvárosi alkat elfáradt a tűztől
alvás előtt megszámolta madarait és levette szemét
gonddal őrzött hegyeiről
az égiekre gondolva nem álmodott semmit
Esőt küldünk dél felé
a kistermelők gyapjútakarót vesznek
nagy párolgási felülettel rendelkező növények alá állnak
és fenyőágacskákat forráznak a hajnali teához
amit az első kutyaugatások mellé fogyasztanak
Esőt küldünk a középső sávba
itt élnek majd az optimisták
a vidéki diplomácia urbanizált leszármazottai
szervizkönyves ifjúsági parkokkal körülvéve
Várják az esőt helyettünk nem küld senki
elszáradnak az északi álmok a déli kutyaugatások
a köztes parkok ifjai
ellenség lesz valamennyiből
a közösségek egy éghajlati ívvel lejjebb költöznek
elveszítjük a felhőkbe oltott erényeket
hogy kitalálhassák új sámánkorok sikertelen esőtáncait
mielőtt bántani fogja őket a napfénymentesség
Dezső Kata -
Fohász
Közel jött a távolság
Homályból lépett elő
Tapad rá a sok kórság
Így haldoklik a jövő
Ez előre nem látszott
Aztán éles lett a kép
Vannak ugyan álmok
De elviszi a messzeség
Ami marad, az a jelen
A valóság bilincse
Vele él a gyötrelem
Hogy a napot beterítse
A reggel, mint az este
Fénytelen és komor
Közben a szívben
A bánat zakatol
Ez hát a szereposztás
Játszani muszáj
De kéne valami más
Ahol már semmi se fáj
Spányik Miklós -
Befőttesüvegben egy szál rózsa
Befőttesüvegben egy szál rózsa,
ok mindig van erre elegendő,
miközben a Sors régóta adósa,
a virág szépsége egyfajta csengő,
hiszen élni akarása
elfogyott mondatok mentén is jelez,
tapossa a sarat, a mocsarat,
de akkor is vágyik, mikor süppedez.
A tisztaság nem pénzkérdés,
egy döntés, egy dac csupán,
és persze egy míves faragás
a végzet trónusán.
Befőttesüvegben egy szál rózsa,
ami valamit azért kifelé is jelez,
hogy van élni akarás,
s a szépség látványával hitelez.
Jóna Dávid -
Szerepek
Emberes zsebek rejtenek csendesen keserves kereseteket,
embertelen zsebesek metszve zsebeket, elemelnek
keservesen keresetteket,
kegyetlen zsebesek telve, tele zsebbel, zsebekbe keveset tesznek,
egy-egy keserves keresetet,
üvegzsebesek tesznek zsebre kegyetlen zsebeseket,
ezzel nem keresve keveset,
verhetetlen zsebesek szenvtelen tesznek zsebekbe, keresve
üvegzsebes kegyeket,
engedelmes zsebekbe, ezzel egyre kevesebbet helyeznek!?
Lesznek seregekben vesztesek, mert kenyeret keresnek!
Gránitz Miklós -
Ősz
az őszi nap utolsót pislantott a határ túloldalán lustán elterülő belorusz tájra
amikor a varsói busz begördült a városka főterére a szálloda előtti teraszon
néhány vendég iddogált kánkán a mongol csempész lecammogott a járműről
ferde szemével ádást és tuhát kereste de a fiúk csavarogtak valamerre
Alus Dozentinnen
2021. szeptember, harmadik díj -
A vak tapogatásból
Világosodik napunk az égen,
egymáshoz kúszva a füvek alatt;
a vágy varázsos bűvöletében,
hogy áttüzesedjenek a falak.
Míg bennünk az álmok kibomlanak,
kimondva, amit egyikünk sem mert;
szárnyas táncra hívva a lombokat,
és megülve az örvénylő tengert.
Nem mondva többet nemet a kedvre,
mint akiket az undor fojtogat;
egymást és magunk újjáteremtve,
nyelve az elkábító kortyokat.
Elűzve mind a tiltó szenteket,
hogy ne legyen többé rajtunk bélyeg;
hogy úgy vágyjunk, amint rendeltetett,
ha mindezért majd el is ítélnek.
Feledve mind, ki utánunk kiáltott,
kinek szava százszor cellába zárt;
lesve csak a széthulló világot,
közös sorsként hordozva a halált.
Úgy törve most együtt, egyre feljebb,
kiknél senki nem lehet szelídebb;
kikben tovább a vágy tüze terjed,
elfogadva a törvényeidet.
Megmaradva melletted és veled,
hogy ne növesszen páncélt az agyam;
miben gondolatom százszor megkeseredett,
nem tudva, hogy őrizzem meg magam.
Hogy tovább ne nőjön a szenvedés,
ellenkezve, ellened is vadul;
kinek álma és vágya mind kevés,
csendben ülve egykedvű jóslatul.
Úgy hordva csak a kocsonyás közönyt,
tudva, hogy ez nem mehet így mégse;
én, kinek hálája téged köszönt,
míg felszínre dob hullámverése
bensőmnek, hogy angyalnak nézzelek,
aki nekem hitet és üdvöt ad;
hogy ne tépjenek a vad kényszerek,
és ismerjen fel a kegyetlen öntudat.
Móritz Mátyás
Fábián István: Vágyakozás