Category: Archívum

Világosodik napunk az égen,
egymáshoz kúszva a füvek alatt;
a vágy varázsos bűvöletében,
hogy áttüzesedjenek a falak.
Míg bennünk az álmok kibomlanak,
kimondva, amit egyikünk sem mert;
szárnyas táncra hívva a lombokat,
és megülve az örvénylő tengert.
Nem mondva többet nemet a kedvre,
mint akiket az undor fojtogat;
egymást és magunk újjáteremtve,
nyelve az elkábító kortyokat.
Elűzve mind a tiltó szenteket,
hogy ne legyen többé rajtunk bélyeg;
hogy úgy vágyjunk, amint rendeltetett,
ha mindezért majd el is ítélnek.
Feledve mind, ki utánunk kiáltott,
kinek szava százszor cellába zárt;
lesve csak a széthulló világot,
közös sorsként hordozva a halált.
Úgy törve most együtt, egyre feljebb,
kiknél senki nem lehet szelídebb;
kikben tovább a vágy tüze terjed,
elfogadva a törvényeidet.
Megmaradva melletted és veled,
hogy ne növesszen páncélt az agyam;
miben gondolatom százszor megkeseredett,
nem tudva, hogy őrizzem meg magam.
Hogy tovább ne nőjön a szenvedés,
ellenkezve, ellened is vadul;
kinek álma és vágya mind kevés,
csendben ülve egykedvű jóslatul.
Úgy hordva csak a kocsonyás közönyt,
tudva, hogy ez nem mehet így mégse;
én, kinek hálája téged köszönt,
míg felszínre dob hullámverése
bensőmnek, hogy angyalnak nézzelek,
aki nekem hitet és üdvöt ad;
hogy ne tépjenek a vad kényszerek,
és ismerjen fel a kegyetlen öntudat.
Móritz Mátyás
Fábián István: Vágyakozás

Haiku-lánc
1-8.
Sárközi László

Nem akarom, hogy Isten kertjében miattam káromoljatok
Az Ő neve hagyja el borgőzös szájatok
Mikor fagyos földön nem fog csákánytok
Alszik a föld, pihen
Hagyjátok, sebet rajta ne ejtsetek
Ne zúgjon értem rozsdás harang
S kísérjen azt sem tudom ki, s honnan
Keresztet vetni régen elfelejtettem
Ostya íze szájamat sohasem érintette
Eskűt szegett
Esküt szegtem
Holtomiglan
Holtomiglan
Urnámat keze soha ne érinthesse
Hamvaimat ne bántsa könnyes tekintete
Havas föld sírhanton nyomait meg ne őrizze
Mely alatt nyugszanak szüleim, kikhez megtérek
Kovács Zsolt

el kellene már mondanom egyszer milyen érzés az mikor híznak szemedben a csillagok
mikor tágulnak testedben az erek szeretkezéseink közben
lobban szemeidre szerelmünk fénye öledben ring szerényen borostás arcom
mikor elnyúlnak puhán a csúcs után tagjaid vérbő nedveid csorognak az égen
s mint sárkányrepülő szállnak bennünk a nyugodt percek
el kellene már mondanom egyszer milyen érzés az mikor híznak szemedben a csillagok
mikor megállnak a szavak bennem s ömlik belőlem a szerelem mint Etna csúcsáról a láva
mikor köröznek felettünk boldog órák repülnek velünk csivitelő éjek
mikor minden pillanat mosolyodba fúródik akár zuhanás után a papírrepülők
mikor nincs alattunk veszélyes szakadék csak hullámzó tenger
csendes öbölben kikötött csónakok versekbe rendezett mondatok
el kellene már mondanom egyszer milyen érzés az mikor híznak szemedben a csillagok
mikor a botorkáló régi nappalokra fátylat terít megbocsátásod
mikor elvéreznek éveink harcmezőin a lelkünkbe lőtt pipacsok
csak fekszünk ájultan és az sem érdekel bennünket ragyognak- e még ránk fénylő holnapok
Ketykó István

Álmaimban nálad jártam,
az ágyunkban mást találtam,
kifordultam a szobából,
s azóta a szívem gyászol.
Átbolyongva sok éjszakát,
bolondnak hisz, aki meglát:
fölébredve boldog voltam,
hogy mindezt csak úgy álmodtam.
Messze űztem, azt az álmot –
átkaroltam a világot…
Karjaimban tartottalak,
simogatott minket a Nap.
Karjaimban tartottalak,
bocsásd meg, hogy álmodtalak!
Barcs János

vízen járó szép eretnek
szíved hadd veszem meg
hamis lelked halpénzért
házamba így elkísérjél
lehetsz tőlem te akárki
koldus is vagy királyfi
szolgálj vagy szolgállak
bármilyen maskarában
nem tudom mi a neved
megölellek ha engeded
el is mehetsz ha akarod
belém öltheted a karod
játszhatunk míg a világ
egyszer tótágast csinál
Somoskői Anita
2021. szeptember, második díj

Katához
Megfordulok, és már nyúlok utánad.
Mától ez a várad!
Úrnője lettél e puha ágynak,
őrzője a szelíden vad vágynak,
ettől a perctől csak téged kívánlak!
Betölti tüdőmet illatod,
már mindened adod,
s én boldogan vagyok veled,
büszkén fogom a kezed.
Már mellettem a helyed!
Branyó

Zöld székem (feslett nőszemély)
Szakadt volt a ruhája,
Rongyokban kérem, csúf szegény,
Vendégét így, hogy várja?
Nos, úgy gondoltam, áthúzom,
Így varrtam néki szebbet.
Zöld székem, s társa mára már
A kedvenceim lettek!
Németh Anikó (Ködmadár)

szitává lyuggatták agyam
mindenféle külső ingerek
bent csiszolatlan zaj szólt
fúrószár tépte szürke pikkelyek
puhán siklott a cipő
nem zörgött a védőfólia
steril ország fogadott
én voltam apámnak
harmadik fia
ezerszemű monitor figyelt
kába lettem aki nem toporog
fesztelen lett a képátvitel
távolodott tegnapi mosolyod
lassacskán kitisztult minden
átpördült az óramutató
megszültek a várandós percek
maradtam apámnak
harmadik fia
a folyosón kávészagú csöndben
csővázon lógott egy kabát
levedletten
egy régi ember bőre
Ötvös Németh Edit

Holdbéli tájon honol a csend.
Látom a fényt, mely értem üzent.
Elhagyom érted a végtelent,
hogy megnyugtassad dúlt lelkemet.
Forrongó vérem lángokkal küzd,
mágia lánc magához fűz.
Lélegzet eláll, dobban a szív,
misztikus varázs elszántan hív.
Por vagyok megint, gyémántgolyó,
új útját járó parány bolygó.
Csillagok tánca elandalít,
s nem érzem többé a földi kínt.
Szabó Tünde