Mint ahogy egy kismacska
indul el az életbe,
szőrrel bélelt fészekben,
vakon mászva, keresvén
finom, tejszagú csecset,
úgy indultam én is el.
Hátam mögött rút covid,
előttem bizonytalanság.
A Fedél Nélkül lapszámai időrendi bontásban. Az egyes lapszámok alatt az adott kiadásban megjelent cikkek, versek, interjúk és egyéb tartalmak találhatók.
Mint ahogy egy kismacska
indul el az életbe,
szőrrel bélelt fészekben,
vakon mászva, keresvén
finom, tejszagú csecset,
úgy indultam én is el.
Hátam mögött rút covid,
előttem bizonytalanság.
Lehetnénk kertészek, kik fejenként
Észnek magvát ültetik,
Helyenként esélynek csíráját bajjal öntözik.
Lehetnénk zenészek, kiknek
Szenvedélye szabadon száll a dallammal.
De színészek vagyunk mi.
Díszletei a világnak mind.
Elszánták magukat
időnként hóemberek olvadni
kezdtek el önként szemükből
fényeső pereg eső szitál az
égre föl minden fátyol
ha már lehullt kimondat majd és
kijelöl a múlt.
Rómeó megvacsorázott
ma sem mosogat
koszos edény csörömpöl
mint egy középkori serial killer
leszaladok a kolostorba
mindenki alszik
pénzem fogytán
erkély alszik pacsirta halott
Volt olyan, aki elhagyott,
S lesz még olyan, akitől elviselem.
Volt olyan, aki rám talált,
Volt olyan, aki csak megkívánt,
S lesz még olyan, akit csak én akarok.
És remélem, lesz még olyan,
Akinél ott maradok…
Pihennek a kaszások,
rozstengerben fürdik a Nap.
Aratók ebédelnek
dűlőúti hűs fák alatt.
Repülő zúg a fényben;
párolog a vizesárok,
nyújtózkodnak a kalászok,
és álmodoznak a lányok…
A portré Csanádi Gábor életútját mutatja be, aki 2020-ban az Év Önkéntese lett. A matematika és a szociológia felől jutott el a városszociológiához, majd nyugdíjas korában a Fedél Nélkülhöz csatlakozott. A szöveg szerint a fotózás lett számára az a szenvedély, amelyben szakmai múltját és emberi érzékenységét is jól tudja hasznosítani.
halkan, mint a szép szavak,
elfogynak a falvak, elapadnak kutak,
a könnyek,
tavak.
az ember több,
mint aki ölelésre vár.
nevünk a csönd lesz, a sóhaj, a jaj.
Még hogy sajnálni egy állatot nem lehet,
kire döglöttként gondolni, szívem nem mer;
és gondolni neki, már végső menhelyet,
kit a halál úgy ölt meg, lassan, türelemmel.
Mint akivel meg a csoda nem is eshet,
nem hagyva hátra nekünk, csak hajlott árnyát;
kinek jöttét te is velem együtt lested,
látva a világot az ő nyomorán át.
Nem tudva hogy, hogy köszönd meg neki híven
ragaszkodását, nézve tusáját lopva;
ki mégis megvidámította a szívem,
jutva talán magasztosabb távolokba.