Emil Endre Alus és jómagam már éppen kezdtünk volna józanodni amikor egy vihorászó lánycsapat özön-
lött az óvárosi ivóba muszáj volt fizetni nekik néhány rundot és mint úriemberek koccintottunk is nekem
egy tejszőke kékszemű finn szépség jutott koccintás nemes céljára hatalmas északi dudákkal melyek igencsak
lekötötték figyelmemet és a gatyámban is mozgolódni kezdett valami csak Judyta meg ne tudja az idegen
szoknya incselkedését habár úgyis észreveszi majd hogy lemerült az aksi ha egyáltalán hazajutok valaha
mellesleg ő is megcsal engem nem is mindig egy kannal vagy leszbivel egészségére nem is tudom ilyen pikáns
esetben melyik főnév helyesebb a Gesundheit bár nem tüsszentünk vagy talán a Wohl bár szex közben nem
feltétlenül koccintunk szóval szívem hölgyének bájos Judytának nagyon jó kis élvezőkéje van és szívesen is
használja úton útfélen engem meg esz a sárga irigység a zöld penész és a maró féltékenység de most végre
talán nekem is összejön egy vérbő kaland és törleszthetek bevezetőben a finn szépség combjára teszem a
kezem és ha nem vág pofon megpróbálom becserkészni a mesés csöcseit…
Bursztyn Budapeszt Bernstein Emil
Category: Lapszámok
A Fedél Nélkül lapszámai időrendi bontásban. Az egyes lapszámok alatt az adott kiadásban megjelent cikkek, versek, interjúk és egyéb tartalmak találhatók.
-
Lendület
-
Házi feladat kórházigazgatóknak
3
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
Széppróza
Bárdos Cs. Bodza,
Bursztyn Budapest Bernstein Emil,
Gellért András, Kajuk Gyula,
Miszlai Gyula, Móritz Mátyás,
Hervé Le Tellier
Interjú
„Szívbemarkoló pillanataink voltak”
Gombó Viola Lottival beszélgettünk
(-odorik-) interjúja
Kép
Balogh Tibor, Csiky, Dvorcsák Gábor,
Fábián István, Haziel, Jakab,
Kelemen Ilona Cikka, Kovács Béla
Vers
Branyó, Deli Bálint, Kiss-Teleki Rita,
Leé József, Mikus Vilmos, Mira,
Nagy Gusztáv, Orbán Anna Tűzgyík,
Ötvös Németh Edit, Pethő N. Gábor,
Sárközi László, Szamócza,
Székely-Máté László, Szuna István, Vídia
Nuszer Mirjam Johanna:
Egy szocmunkás naplója
Haza-találó
Könyvajánló
Vegyes
Rejtvény
GELLÉRT ANDRÁS:
HÁZI FELADAT
KÓRHÁZIGAZGATÓKNAK
– Szervusz, Miklós! Tudunk beszélni?
– Most ért véget az igazgatói értekezlet. A délutáni
vizitig van még időnk.
– Annyira kellemetlen…
– Elég régen ismerjük már egymást, Reményi dok-
tor, beszélj nyíltan.
– Te megírtad?
– Mit kellett volna megírnom?
– A HF-et. Na jó. A házi feladatot.
– Az ehetire még nem volt rá időm, de délután
gyorsan összedobom azt is.
– Segítenél nekem? Fogalmam sincs, mit írjak.
– Ne viccelj, nagyon egyszerű. Jó híreket a kórház-
ról.
– Képtelen vagyok.
– Hmm. Gyere át délután háromra…
Kolossváry Miklós professzor, tanszékvezető, kórházigaz-
gató szobája, délután három óra.
– Húzd ide a széket. Látsz rendesen, vagy akarsz
nagyobb fényt? Na. Diktáljam, vagy csak ötleteket
adjak? Mert le is másolhatod az én házi feladatomat,
csak arra ügyelj, hogy a kórház címe más legyen. A lé-
nyeg, ugye, mert ezt kérték, a pozitív tartalom. Tehát
még véletlenül se írj a házidba olyat, hogy a héten so-
kan haltak meg az osztályokon, nincs elég gyógyszer,
vagy hogy nővérhiány van. Nincs nővérhiány. Sőt!
Olyan sokan vannak, hogy nem is tudsz új -
Anomália
10
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
SZÉPPRÓZA
HERVÉ LE TELLIER:
ANOMÁLIA
V
ictor Miesel nem csúnya férfi. Egykor szög-
letes arcát meglágyították az évek; dús ha-
jával, sasorrával, sötét bőrével Kafkára em-
lékeztet, egy olyan életerős Kafkára, akinek
sikerült túlélnie a negyvenedik életévét. Ma-
gas és vékony, csak deréktájt van egy kis fölösleg rajta a
szakmájával járó mozgásszegény életmód miatt.
Merthogy Victor író. Bár mindkét regényét, Az erdő a
dombra vonul és a Bukott kudarcok címűt, kedvezően fo-
gadta a kritika, és még egy echte párizsi irodalmi díjat is
kapott – igaz, nem abból a fajtából, amelyiknek a vörös
haskötőjéért ölik egymást a vásárlók –, egyik könyvéből
sem fogyott néhány ezer példánynál több. Meggyőzte ma-
gát, hogy vannak ennél tragikusabb dolgok is, és a csaló-
dottságnak semmi köze a sikertelenséghez.
Negyvenhárom évéből tizenötöt töltött írással, de ez az
irodalmi életnek nevezett valami olyan a szemében, mint
egy vonatos burleszk: a bliccelő szélhámosok nagy csin-
nadrattával és az inkompetens kalauzok cinkos beleegye-
zésével felszállnak az első osztályra, miközben a szerény
zsenik – akiknek kihalóban lévő fajához Miesel nem so-
rolja magát – a peronon rostokolnak. De Miesel nem ke-
seredett meg; megtanult nem gondolni rá, és elfogadja,
hogy azért kell könyvfesztiválokon ücsörögnie, hogy x óra
leforgása alatt négy embernek dedikálja a könyvét; ha egy
kartársi sikertelenség hagy némi szabadidőt az asztalszom-
szédjának, kellemesen elbes -
Szívbemarkoló Pillanataink Voltak
4
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
INTERJÚ
„SZÍVBEMARKOLÓ PILLANATAINK
VOLTAK”
Interjú Gombó Viola Lotti színésznővel
Kezdjük egyszerű, bemelegítő kérdéssel.
Mi a neved?
A teljes nevem Gombó Viola Lotti, de még az egyete-
men megkérdeztem Máté Gábortól, hogyan kellene hasz-
nálnom a nevemet, és ő nem igazán tartotta nyerőnek, ha
valaki három nevet visel. Említett egy olyan legendát is,
amiről egy színművészetis diák írt régen, hogy a háromne-
vű színészeknek az ilyesmi balszerencsét hoz. Én meg rá-
adásul babonás is vagyok, halálra rémültem. Viszont az is
szempont, hogy tudom, milyen sokat gondolkodott édes-
anyám, amikor ezt a két keresztnevet kitalálta nekem. Ha
mégis a kétnevűség mellett fogok dönteni, akkor a Violát
szeretném erősíteni, az jobban kifejezi a személyiségem
komolyabb, felnőttesebb részét. A film gyártói természe-
tesnek vették, hogy Viola és Lotti is vagyok, de Orlai Ti-
bortól már azt kértem a színházban, hogy a plakátokon
hadd legyek inkább csak Viola.
Tagja vagy annak a „forradalmi nemzedék-
nek”, amely a Színház- és Filmművészeti
Egyetem hatalmi szóval történő átalakítá-
sa elleni tiltakozást belülről élte át. Hogyan
látod ezt utólag?
Gimnázium után Kaposváron kezdtem, de elégedetlen
voltam az oktatással. Jelentkeztem és felvételiztem Buda-
pestre, ahol Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályába vet-
tek fel, és rengeteg tudást, élményt kaptunk az évek során.
Amikor veszélybe került az egyetemünk függetlensége, az
egyetem-foglalásunknak a járvány miatt lett vége, a bloká-
dot hazavittük magunkkal az online térbe. Azóta is sokat
foglalkoztat, milyen furcsa, hogy a FreeSZFE Egyesületről
kell beszélnünk és nem a 156 éves Színház és Filmművésze-
ti Egyetemről. Ez most egy gyászfolyamat volt? Poszttrau-
más stressz az életemben? Hogyan gondoljak rá? Számom-
ra nem az fontos, hogy győztünk-e, hiszen egy ilyen jellegű
és ennyi pénzzel rendelkező hatalom ellen ilyen eszközök-
kel nem lehet győzni. Viszont erkölcsi fölényt lehet elérni,
és hálás vagyok a -
Májrizottó, Máj Nélkül
12
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
KAJUK GYULA:
MÁJRIZOTTÓ, MÁJ NÉLKÜL
G
alagonya sosem kedvelte a májat. Gye-
rekkorában, mint majd minden gyerek,
kifejezetten utálta; később aztán, kényte-
len-kelletlen megbarátkozott vele, először
a nagykanizsai piacon, ahol a munkahét
napjain hajnalban szinte állandóan májashurkát evett,
mert hát ez volt a legolcsóbb… aztán lassanként rákapott
a resztelt májra is, hasonló okból kifolyólag, mert mikor a
geofizikai kutatócsoport kocsija hazafelé tartott hétvégén
és a „főnökség” megálljt parancsolt, mondjuk a Vén Diófa
előtt, akkor neki is kellett rendelnie valamit és ez volt az
étlapon a legolcsóbb étel. Amikor valahogy rátestálódott
a műszeres brigád szakácsi tiszte, akkor meg már elkészí-
teni is megtanulta ezt a fogást, pont azért, mert – már ha
lehetett a piacon májat kapni – akkor olcsó volt, kiadós,
ráadásul éppen elkészülhetett egy mérési ponton a köte-
lező regisztrálási idő alatt, így nem kellett két pont kö-
zött átzötyögtetni a félkész ételt tíz-tizenöt kilométernyi
dűlőúton át. Bár ezek a daliás idők már régen elmúltak,
Galagonya viszonya a májételekhez nemigen változott. Ha
asszonya kedvéért, aki szerette a rántott vagy natúr má-
jat, vásárolt egy kilónyit ebből a belsőségből, akkor is csak
az erek körüli leeső részeket kockázta fel és ebből csinált
reszteltet magának, a szeletelt részek élvezetét meghagyta
másoknak. Mikor „jól szaladt a szekér”, akkor meg jó
érzéssel vásárolt az őszi-téli ünnepekkor hízott kacsa
–, majd a -
Göteborg
Látod, tesó, hideg volt az este.
Vándorolhat, aki menni mer.
Észak felé nagybátyánk kereste,
Münchenig még eljutsz bármivel.
Karmot növessz csupasz sziklafalra,
gleccser fölött szállhat forró szél,
alföldeken gyúlhat száraz szalma.
Valaki tán túl sokat beszél. -
Este Budán
13
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
nyugtázott. De máris jött a csapat többi tagja! Bűbájdög, a
kicsiny, ám mégis tekintélyt parancsoló nőstény, Tornádó
és Terminátor, a két kiskandúr, egymást lökdösve, tiporva.
Galagonya folyamatosan adogatott egy-egy véres májda-
rabot a tülekedő, nyávogó-nyafogó-kunyeráló népségnek,
míg csak azt nem vette észre, hogy a zacskó már csaknem
kiürült. Elmosolyodott és a maradékot nagyúri grandezzá-
val szórta Nagyasszony és népe elé.
– Egyetek, gyerekek, „ne éhezzetek, mint otthon!” –
idézte fel egy régi ismerőse csúfondáros szólását. Szeren-
csére a bundás jószágok is jóllaktak már, s bár nem tűntek
különösebben hálásnak az extra ebédért, de magukat nya-
logatva hamarosan eltűntek, ki-ki a maga kedvenc pihenő-
helyét megkeresve egy kis délutáni sziesztára. Galagonya
végre belehúzhatott az ebéd előkészületeire. Máj híján
bacont szeletelt, azon gombát pirított, megfőzte a hos�-
szúszemű rizst, belekeverte a zöldborsót.
Mikor elkészült végre, a kis felvágott petrezselyemmel is
meghintette az ételt, kiszedett magának egy tányérnyit és
pattintott egy sört, míg a forró étel ehetőre hűl.
– Hát igen, Colos mindig szerette a főztömet! Főleg a
májrizottót! – tűnődött és gyorsan be is jegyezte a vastag
kockás füzetbe, a megfelelő napokhoz:
Colos elment, a kurva életbe! Ebéd: Memorizottó.
MISZLAI GYULA (1955-2020):
ESTE BUDÁN
„Ica néni lejárt az itt tartózkodási idő, indulnia kell.” –
szólt egy pöttöm angyal a kortalan asszonynak.
A holtak hár -
Győr
Árnyék vetül jópár büszke arcra.
Érvek mentén sápadt démon ül.
Áldott, kinek magányos lesz harca,
húzd rá cigány, játssz még egyedül.
Kevélységnek aprópénz az ára.
Semmi baj, csak mindig sok legyen.
Kötél mászik csupasz bitófára,
kóborolhatsz éjjel Zöldhegyen.
Félelmében felvonyító reggel.
Ráncos arcon színes rajz a báj.
Birkózhatsz az illanó meleggel,
sejtjeidben él a főszabály.
Székely-Máté László
Fábián István: Tenger -
Könyöradomány
14
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
MÓRITZ MÁTYÁS:
KÖNYÖRADOMÁNY
A
zt mondja, életében, ha azt még lehet élet-
nek nevezni, egyre több a kétségbeesett
pillanat. Nem tagadja, mert ugyan miért
tenné, elvesztette a lába alól a talajt. Ha köl-
tőien akarna fogalmazni, a szemhatár vég-
képp elborult előtte. Dehogy gondolt ő arra, hogy egyszer
majd koldulnia kell, hogy valaha is megjelenik előtte a kol-
dusbot árnyéka. Mindez a szemében, pár évvel ezelőttig is,
határozatlan, kísérteties és szörnyű volt.
Amúgy Gergő bácsinak hívják az öreget. Az öreget, mi-
közben alig idősebb nálam, tíz-tizenöt évvel.
Hosszan elnézem. Nem tudom levenni rólam a tekinte-
tem. Olyan ismerős, a homlokára tapadó barna-deres haj,
az a bajusz, az a Krisztus-szakáll. Mintha már láttam volna,
mintha olvastam volna már róla, mintha mindig is az ő
történetét szerettem volna megírni. Erre most is csak egy
erőtlen kísérletet teszek, nem tudva, hogy ki és mit hámoz
majd ki, és von majd le tanulságul az írásomból.
Nézem a szénporos testét, a rongyokat, amik rajta lóg-
nak, de szánalmat és megvetést még véletlenül és a legtá-
volabbról sem érzek. Legszívesebben csak átölelném, meg-
kínálnám egy szivarral és elhallgatnám a meséjét.
Az inge cafatokban lóg. Mintha valakivel verekedésbe
keveredett volna, vagy kutyák tépték volna meg. Nem kér-
dezek rá, még nem, hogy mi történt vele, hogy miben tu-
dok vagy tudnék a segítségére lenni.
Csepelen, a Radnóti Miklós Művelődési Központ mel-
letti bokrokból láttam -
Magány
Üres söröshordó a lelkem, s már szagom is olyan,
ahogy itt ülök, sajnálva magam.
Fáj a nyár, és fáj, hogy kopaszodom,
fáj, hogy háj lóg pocakomon,
fáj, hogy nem nevet ki senki,
mikor dülöngélve próbálok hazakeveredni,
s nem veszekszel velem.
Szívesen hallanám, részeg disznó vagyok,
s belőled ma már nem is kapok,
mert tudnám, hogy eljön a holnap,
mint mindig a halálpontos kaszás,
s tévelygő lelkemhez hazatalálsz.
Megérzem lágyra szőtt illatod,
s mit tennem kell, magadhoz szorítva hagyod,
s elszáll a baj, mint a sosem volt pillanat.
Szemembe tetováltad boldogan mosolygó arcodat.
De most… hiába ágaskodik vágyam,
magamtól gyűrött csak az ágyam,
s mikor érted nyúlok ölelve,
átizzadt párna néz csak a szemembe.
Kevergek magamban, mint kávéban a kanál,
legörbült szájjal, ki cukorra várt,
s nem ízlek magamnak. Meg senki másnak…
Nincs rám szüksége már a világnak?
Nem kell a versem? A Dalom? Az agyam?
Rég pucolt WC-n húzzam le magam?
Vagy keljek ki a rég oly meleg ágyból,
s horkanjak magamra – elég a nyavalygásból!
Branyó