Category: Lapszámok

3
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
Széppróza
Bárdos Cs. Bodza,
Bursztyn Budapest Bernstein Emil,
Gellért András, Kajuk Gyula,
Miszlai Gyula, Móritz Mátyás,
Hervé Le Tellier
Interjú
„Szívbemarkoló pillanataink voltak”
Gombó Viola Lottival beszélgettünk
(-odorik-) interjúja
Kép
Balogh Tibor, Csiky, Dvorcsák Gábor,
Fábián István, Haziel, Jakab,
Kelemen Ilona Cikka, Kovács Béla
Vers
Branyó, Deli Bálint, Kiss-Teleki Rita,
Leé József, Mikus Vilmos, Mira,
Nagy Gusztáv, Orbán Anna Tűzgyík,
Ötvös Németh Edit, Pethő N. Gábor,
Sárközi László, Szamócza,
Székely-Máté László, Szuna István, Vídia
Nuszer Mirjam Johanna:
Egy szocmunkás naplója
Haza-találó
Könyvajánló
Vegyes
Rejtvény
GELLÉRT ANDRÁS:
HÁZI FELADAT
KÓRHÁZIGAZGATÓKNAK
– Szervusz, Miklós! Tudunk beszélni?
– Most ért véget az igazgatói értekezlet. A délutáni
vizitig van még időnk.
– Annyira kellemetlen…
– Elég régen ismerjük már egymást, Reményi dok-
tor, beszélj nyíltan.
– Te megírtad?
– Mit kellett volna megírnom?
– A HF-et. Na jó. A házi feladatot.
– Az ehetire még nem volt rá időm, de délután
gyorsan összedobom azt is.
– Segítenél nekem? Fogalmam sincs, mit írjak.
– Ne viccelj, nagyon egyszerű. Jó híreket a kórház-
ról.
– Képtelen vagyok.
– Hmm. Gyere át délután háromra…
Kolossváry Miklós professzor, tanszékvezető, kórházigaz-
gató szobája, délután három óra.
– Húzd ide a széket. Látsz rendesen, vagy akarsz
nagyobb fényt? Na. Diktáljam, vagy csak ötleteket
adjak? Mert le is másolhatod az én házi feladatomat,
csak arra ügyelj, hogy a kórház címe más legyen. A lé-
nyeg, ugye, mert ezt kérték, a pozitív tartalom. Tehát
még véletlenül se írj a házidba olyat, hogy a héten so-
kan haltak meg az osztályokon, nincs elég gyógyszer,
vagy hogy nővérhiány van. Nincs nővérhiány. Sőt!
Olyan sokan vannak, hogy nem is tudsz új

10
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
SZÉPPRÓZA
HERVÉ LE TELLIER:
ANOMÁLIA
V
ictor Miesel nem csúnya férfi. Egykor szög-
letes arcát meglágyították az évek; dús ha-
jával, sasorrával, sötét bőrével Kafkára em-
lékeztet, egy olyan életerős Kafkára, akinek
sikerült túlélnie a negyvenedik életévét. Ma-
gas és vékony, csak deréktájt van egy kis fölösleg rajta a
szakmájával járó mozgásszegény életmód miatt.
Merthogy Victor író. Bár mindkét regényét, Az erdő a
dombra vonul és a Bukott kudarcok címűt, kedvezően fo-
gadta a kritika, és még egy echte párizsi irodalmi díjat is
kapott – igaz, nem abból a fajtából, amelyiknek a vörös
haskötőjéért ölik egymást a vásárlók –, egyik könyvéből
sem fogyott néhány ezer példánynál több. Meggyőzte ma-
gát, hogy vannak ennél tragikusabb dolgok is, és a csaló-
dottságnak semmi köze a sikertelenséghez.
Negyvenhárom évéből tizenötöt töltött írással, de ez az
irodalmi életnek nevezett valami olyan a szemében, mint
egy vonatos burleszk: a bliccelő szélhámosok nagy csin-
nadrattával és az inkompetens kalauzok cinkos beleegye-
zésével felszállnak az első osztályra, miközben a szerény
zsenik – akiknek kihalóban lévő fajához Miesel nem so-
rolja magát – a peronon rostokolnak. De Miesel nem ke-
seredett meg; megtanult nem gondolni rá, és elfogadja,
hogy azért kell könyvfesztiválokon ücsörögnie, hogy x óra
leforgása alatt négy embernek dedikálja a könyvét; ha egy
kartársi sikertelenség hagy némi szabadidőt az asztalszom-
szédjának, kellemesen elbes

12
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
KAJUK GYULA:
MÁJRIZOTTÓ, MÁJ NÉLKÜL
G
alagonya sosem kedvelte a májat. Gye-
rekkorában, mint majd minden gyerek,
kifejezetten utálta; később aztán, kényte-
len-kelletlen megbarátkozott vele, először
a nagykanizsai piacon, ahol a munkahét
napjain hajnalban szinte állandóan májashurkát evett,
mert hát ez volt a legolcsóbb… aztán lassanként rákapott
a resztelt májra is, hasonló okból kifolyólag, mert mikor a
geofizikai kutatócsoport kocsija hazafelé tartott hétvégén
és a „főnökség” megálljt parancsolt, mondjuk a Vén Diófa
előtt, akkor neki is kellett rendelnie valamit és ez volt az
étlapon a legolcsóbb étel. Amikor valahogy rátestálódott
a műszeres brigád szakácsi tiszte, akkor meg már elkészí-
teni is megtanulta ezt a fogást, pont azért, mert – már ha
lehetett a piacon májat kapni – akkor olcsó volt, kiadós,
ráadásul éppen elkészülhetett egy mérési ponton a köte-
lező regisztrálási idő alatt, így nem kellett két pont kö-
zött átzötyögtetni a félkész ételt tíz-tizenöt kilométernyi
dűlőúton át. Bár ezek a daliás idők már régen elmúltak,
Galagonya viszonya a májételekhez nemigen változott. Ha
asszonya kedvéért, aki szerette a rántott vagy natúr má-
jat, vásárolt egy kilónyit ebből a belsőségből, akkor is csak
az erek körüli leeső részeket kockázta fel és ebből csinált
reszteltet magának, a szeletelt részek élvezetét meghagyta
másoknak. Mikor „jól szaladt a szekér”, akkor meg jó
érzéssel vásárolt az őszi-téli ünnepekkor hízott kacsa
–, majd a

13
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
nyugtázott. De máris jött a csapat többi tagja! Bűbájdög, a
kicsiny, ám mégis tekintélyt parancsoló nőstény, Tornádó
és Terminátor, a két kiskandúr, egymást lökdösve, tiporva.
Galagonya folyamatosan adogatott egy-egy véres májda-
rabot a tülekedő, nyávogó-nyafogó-kunyeráló népségnek,
míg csak azt nem vette észre, hogy a zacskó már csaknem
kiürült. Elmosolyodott és a maradékot nagyúri grandezzá-
val szórta Nagyasszony és népe elé.
– Egyetek, gyerekek, „ne éhezzetek, mint otthon!” –
idézte fel egy régi ismerőse csúfondáros szólását. Szeren-
csére a bundás jószágok is jóllaktak már, s bár nem tűntek
különösebben hálásnak az extra ebédért, de magukat nya-
logatva hamarosan eltűntek, ki-ki a maga kedvenc pihenő-
helyét megkeresve egy kis délutáni sziesztára. Galagonya
végre belehúzhatott az ebéd előkészületeire. Máj híján
bacont szeletelt, azon gombát pirított, megfőzte a hos�-
szúszemű rizst, belekeverte a zöldborsót.
Mikor elkészült végre, a kis felvágott petrezselyemmel is
meghintette az ételt, kiszedett magának egy tányérnyit és
pattintott egy sört, míg a forró étel ehetőre hűl.
– Hát igen, Colos mindig szerette a főztömet! Főleg a
májrizottót! – tűnődött és gyorsan be is jegyezte a vastag
kockás füzetbe, a megfelelő napokhoz:
Colos elment, a kurva életbe! Ebéd: Memorizottó.
MISZLAI GYULA (1955-2020):
ESTE BUDÁN
„Ica néni lejárt az itt tartózkodási idő, indulnia kell.” –
szólt egy pöttöm angyal a kortalan asszonynak.
A holtak hár

14
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
MÓRITZ MÁTYÁS:
KÖNYÖRADOMÁNY
A
zt mondja, életében, ha azt még lehet élet-
nek nevezni, egyre több a kétségbeesett
pillanat. Nem tagadja, mert ugyan miért
tenné, elvesztette a lába alól a talajt. Ha köl-
tőien akarna fogalmazni, a szemhatár vég-
képp elborult előtte. Dehogy gondolt ő arra, hogy egyszer
majd koldulnia kell, hogy valaha is megjelenik előtte a kol-
dusbot árnyéka. Mindez a szemében, pár évvel ezelőttig is,
határozatlan, kísérteties és szörnyű volt.
Amúgy Gergő bácsinak hívják az öreget. Az öreget, mi-
közben alig idősebb nálam, tíz-tizenöt évvel.
Hosszan elnézem. Nem tudom levenni rólam a tekinte-
tem. Olyan ismerős, a homlokára tapadó barna-deres haj,
az a bajusz, az a Krisztus-szakáll. Mintha már láttam volna,
mintha olvastam volna már róla, mintha mindig is az ő
történetét szerettem volna megírni. Erre most is csak egy
erőtlen kísérletet teszek, nem tudva, hogy ki és mit hámoz
majd ki, és von majd le tanulságul az írásomból.
Nézem a szénporos testét, a rongyokat, amik rajta lóg-
nak, de szánalmat és megvetést még véletlenül és a legtá-
volabbról sem érzek. Legszívesebben csak átölelném, meg-
kínálnám egy szivarral és elhallgatnám a meséjét.
Az inge cafatokban lóg. Mintha valakivel verekedésbe
keveredett volna, vagy kutyák tépték volna meg. Nem kér-
dezek rá, még nem, hogy mi történt vele, hogy miben tu-
dok vagy tudnék a segítségére lenni.
Csepelen, a Radnóti Miklós Művelődési Központ mel-
letti bokrokból láttam