Category: Vers

A szívemet bezárnám egy faládikába,
és a kulcsát kezedbe adnám,
szorítsd a markodba, szeresd,
legalább neked értékes…
A szívedet elkérném tőled,
aztán vissza is adnám,
tedd az enyém mellé a ládikába,
és a kulcsot idővel
hajítsuk messze a magas ég felé.
Maradjunk, maradjunk Együtt,
legyen minden napunk karácsony.
Maradjunk, maradjunk Együtt,
elhinném: odébb halálom.
A tiéd pedig soha nem jön el,
mese, de a mesékben igenis hinni kell.
Mert máshogy nem megy,
máshogy nem mehet,
csak ha egyetlen húron rezeg
a szerelem és a szeretet.
A faládika időtálló,
jöhet árvíz, vagy akár földrengés,
mert a szíveink, mik benne vannak,
túlélnek mindent, nincs semmi vész.
A Mi időnk nem járhat le,
nem, nem, soha!
A Mi időnk már fogalom,
fogadom: szeretlek örökre!
Egy karnyújtásnyira vagy tőlem,
és én tőled egy karnyújtásnyira,
nézzünk be olykor a faládikába,
és ha a kulcs már a sztratoszférába’:
törjük fel,
törjük fel,
törjük fel,
és maradjunk, maradjunk Együtt,
Kedvesem
Pethő N. Gábor

Kirakat alatt a körúton
kutyamódon az ember
halkan nyüszít, szólni nem mer
talán feladta már, hogy ember
Merre repülnek sóhajok
ezrek lelkéből a vágy
talán jó lenne kényelmes
otthon, szolid megvetett ágy.
De ki törődik most ezzel?
Hazafiság duzzad a mellen
s büszkék vagyunk bűnhődve
piros, fehér, zöld mezben…
Nagy Gusztáv

Váróterem, rendelő.
Folyik rólam a veríték.
Velem szemben egy idős házaspár,
lerí róluk a beszélhetnék.
Ennyire melege van, drága?
Csak a klimax – szabadkozom.
Mire ők összenevetve legyintenek,
ugyan már, ilyen fiatalon…
Most mondjam el, hogy kipakoltak?
Meséljek magamról óra hosszat?
Mondjam el, hogy kísért az üresség,
hogy nehéz volt beletörődjek,
hogy számtalanszor gondolok arra
milyen súlya lehetett bennem a nőnek?
Velem szemben az idős házaspár
nem szól, az arcomat nézi.
Mintha víz alatt lebegnék,
kong a perc, a hiányt idézi.
Kiss-Teleki Rita

Fehér fények ezer színe robban.
Éhesen vár elnémított száj.
Karabély les álcázott sarokban,
holnapután túlélni muszáj.
Kontinensen átívelő eszme.
Napsugártól perzselődő bőr.
Kinek lesz a jólét előbb veszte?
Sáros árral mindent elsöpör.

Sokan voltunk, legyünk egyre többen.
Zátonyokon korallkék az ég?
Felhőt érő házak vére fröccsen,
hív és vár a tátott messzeség.
Barlangokban élő aranyhorda.
Leplek alatt sárkány ég, egy szűz.
Herceg kacsint, alázatos szolga.
Szétcsúsztatott szentírást betűz.

Szegett kévék pársirató gondban.
Rizsföldeken ápolatlan tó.
Buddhaszobor mosolyog, de hol van?
Egyértelmű jólét látható.
Megígérték, holnapután rend lesz.
Űrhajónk a fagyos Holdra száll.
Bölcs vezetőnk látványfilmet rendez,
kóbor vírusunk ma kit kaszál?
Székely-Máté László

Nappalok és éjszakák
Bozótosában bolyongok
Nem kötök ki sehol sem
És nem is jajongok
Kopott életemet hordozom
A kátyúval teli úton
Szertefoszlik a napsugár
Ahogy a kezem kinyújtom
A magány szeret igazán
Szorosan ölelve énem
Hűségesen követem
A szürke messzeségben
Olykor ördögök hada
Integetve táncol
Hívogatnak szüntelen
A pokol kapujából
Fogytán az erőm és a hitem
A fájdalom beterít
De a harcom még folytatom
Talán a Jóisten megsegít
Spányik Miklós

harminc korty felejtés a kannásból
reggelig kitart
a járdából kinőtt bútoraim között
ismét otthon vagyok
mintha ablakomból néznék
két méter magasról látom magam
csörömpölés a konyhából
jé ott még egy konténer volt előbb
rádió
gyerekeim kacagnak
– hé dobjál meg vagy két kilóval
a holnap esti otthonra kell
Zalán György

Ártatlan, szűzi rózsa
a hanyatlás, s vétség gőzét ontja.
Vöröses tövisein az enyészet gondja.
Vannak szívek, kik értem sajognak,
lüktető vérük lelkem virágán alusznak.
Szúrós, kemény eme tövis,
egyszerre égető, virágszálon szép is.
Keserédessége szerelmi fétis.
Érintése felébredés vagy örök álom,
rabul ejtő, babonás mámor.
Szigeti Diána

Furcsa ez a világ, sokfélék vagyunk,
talán valahol meg van írva sorsunk.
Zűrzavaros világunk hozhat jót és szépet,
sokak számára, csak reményvesztett élet.
Ki nap mint nap az utcán tengeti az életét,
gyakran fájdalmas könnyek mossák a szemét.
Ne menj el mellette unott közönnyel,
hogy ő csak egy koldus, Ő is csak ember.
Bár kiszolgáltatott, ne ítéld el soha,
nem tudhatod, miért került oda.
Hiszed,hogy ez veled nem fog megesni,
de „magasról lehet csak nagyot esni!”.
Őt is, míg édesanyja gyermekként ringatta,
reményteljes jövővel gondolt a holnapra.
S bár sikerült is egyszer nagy emberré válni,
mégis, kegyetlen próbát kellett neki kiállni.
Poros, zajos utcákon bolyongani céltalan,
szüntelen érezve, hogy az élete hasztalan.
Semmitmondó reggelen vacogva ébredni,
egy újabb gyötrelmes napot kell kibírni.
Már csak álmában gondolhat a múltra,
tanárként tisztelték, gyermekeket tanítva.
Most olvasásra éhezve, egy jó könyvért
cserébe adná a jó szívét, a napi kenyerét.
Ő nem siet, mint Te, hisz nincs neki hova,
állj meg egy pillanatra, egyetlen mosolyra.
Egy mosoly, mi neked semmibe nem kerül,
de annak számít, ki az utcára kényszerül.
Csak Isten tudja, miért Ő a kiválasztott,
kit húsz év kóborlás után végre feloldozott.
Egy angyalt küld felé, s Ő nyújtja kezeit,
hogy végre lerakhassa súlyos terheit.
Hálát ad Istennek, hisz kiállta a próbát,
talán már visszakapja régi méltóságát.
Meggyötört szívében hordozza kincseit,
hiszen már rég elsírta összes könnyeit.
Gulácsi Mária