Category: Vers

Mert nem azt sírom vissza, nem a végét,
az elégedetlenség csöndjeit,
ahogyan együtt bámuljuk a tévét,
a kifogásokat: ne most, ne itt,
a számítógépes játékkal töltött,
ketten magányos esti hallgatást,
a kapcsolatnak hívott szürke börtönt,
ahol nem vagy, csupán egy zárkatárs –
Az ösztönöket átíró bizalmat
siratom, ahogy a ló engedi,
hogy kézbe vedd a hátsó lábát, azt az
önfeledtséget, ahogy felfedi
védtelen hasát a macska előtted.
A vad meglátott, nem futott el mégsem.
Te visszanéztél rá, aztán lelőtted –
a föld szép lassan szívja be a vérem.
Noha ártatlanul, értetlenül,
bosszúvágy nélkül pusztul el az állat,
benned is tátong a lövésnyi űr,
mert jól tudod, hogy erre nincs bocsánat.

Veled élek. Akár egy betegséggel,
amelyből kigyógyulni nem lehet,
de szinten tartom. Nem fog rosszabbodni,
amíg szedem a gyógyszereimet.
Érzem, ha fájni készülsz, és tudom, hogy
olyankor mit kell tennem. Ismerem
a közelítő roham jeleit,
s a módszert, ahogy elviselhetem.
Már nehéz elképzelni, nélküled
milyen is volna. Túl rég vagy a részem.
Letörölhetetlen jellemvonás,
mély ránc az arcon. Látens őrület,
de napi szinten élhető egészen,
csak ima kell, csak csönd, csak félhomály.
KISS JUDIT ÁGNES :
SZLALOM

Nem voltam szingli. Épp csak elhagyott.
De akkor olyan páni félelemben,
mint sötét szobába zárt kisgyerek.
Tudom, hogy hiába nő fel az ember,
ha végig sír benne egy újszülött,
tehetetlenül, ringatásra várva.
Zuhanhat szerelemből szerelembe,
amíg magányát meggyászolni gyáva.
Mindig kerestem valakit, ki megtart.
Mindig off-balance, mindig kell a támasz.
Mint a tangóban, úgy akartam élni,
ráborulva egy férfi mellkasára.
Így akadtam viszonyról új viszonyra,
mint gyűrött nejlonzacskó, szélsodortan.
Egyedül élni és egyedül állni,
szinglinek lenni mindig gyáva voltam.

A szívemet bezárnám egy faládikába,
és a kulcsát kezedbe adnám,
szorítsd a markodba, szeresd,
legalább neked értékes…
A szívedet elkérném tőled,
aztán vissza is adnám,
tedd az enyém mellé a ládikába,
és a kulcsot idővel
hajítsuk messze a magas ég felé.
Maradjunk, maradjunk Együtt,
legyen minden napunk karácsony.
Maradjunk, maradjunk Együtt,
elhinném: odébb halálom.
A tiéd pedig soha nem jön el,
mese, de a mesékben igenis hinni kell.
Mert máshogy nem megy,
máshogy nem mehet,
csak ha egyetlen húron rezeg
a szerelem és a szeretet.
A faládika időtálló,
jöhet árvíz, vagy akár földrengés,
mert a szíveink, mik benne vannak,
túlélnek mindent, nincs semmi vész.
A Mi időnk nem járhat le,
nem, nem, soha!
A Mi időnk már fogalom,
fogadom: szeretlek örökre!
Egy karnyújtásnyira vagy tőlem,
és én tőled egy karnyújtásnyira,
nézzünk be olykor a faládikába,
és ha a kulcs már a sztratoszférába’:
törjük fel,
törjük fel,
törjük fel,
és maradjunk, maradjunk Együtt,
Kedvesem
Pethő N. Gábor

Kirakat alatt a körúton
kutyamódon az ember
halkan nyüszít, szólni nem mer
talán feladta már, hogy ember
Merre repülnek sóhajok
ezrek lelkéből a vágy
talán jó lenne kényelmes
otthon, szolid megvetett ágy.
De ki törődik most ezzel?
Hazafiság duzzad a mellen
s büszkék vagyunk bűnhődve
piros, fehér, zöld mezben…
Nagy Gusztáv

Váróterem, rendelő.
Folyik rólam a veríték.
Velem szemben egy idős házaspár,
lerí róluk a beszélhetnék.
Ennyire melege van, drága?
Csak a klimax – szabadkozom.
Mire ők összenevetve legyintenek,
ugyan már, ilyen fiatalon…
Most mondjam el, hogy kipakoltak?
Meséljek magamról óra hosszat?
Mondjam el, hogy kísért az üresség,
hogy nehéz volt beletörődjek,
hogy számtalanszor gondolok arra
milyen súlya lehetett bennem a nőnek?
Velem szemben az idős házaspár
nem szól, az arcomat nézi.
Mintha víz alatt lebegnék,
kong a perc, a hiányt idézi.
Kiss-Teleki Rita

Fehér fények ezer színe robban.
Éhesen vár elnémított száj.
Karabély les álcázott sarokban,
holnapután túlélni muszáj.
Kontinensen átívelő eszme.
Napsugártól perzselődő bőr.
Kinek lesz a jólét előbb veszte?
Sáros árral mindent elsöpör.

Sokan voltunk, legyünk egyre többen.
Zátonyokon korallkék az ég?
Felhőt érő házak vére fröccsen,
hív és vár a tátott messzeség.
Barlangokban élő aranyhorda.
Leplek alatt sárkány ég, egy szűz.
Herceg kacsint, alázatos szolga.
Szétcsúsztatott szentírást betűz.

Szegett kévék pársirató gondban.
Rizsföldeken ápolatlan tó.
Buddhaszobor mosolyog, de hol van?
Egyértelmű jólét látható.
Megígérték, holnapután rend lesz.
Űrhajónk a fagyos Holdra száll.
Bölcs vezetőnk látványfilmet rendez,
kóbor vírusunk ma kit kaszál?
Székely-Máté László

Nappalok és éjszakák
Bozótosában bolyongok
Nem kötök ki sehol sem
És nem is jajongok
Kopott életemet hordozom
A kátyúval teli úton
Szertefoszlik a napsugár
Ahogy a kezem kinyújtom
A magány szeret igazán
Szorosan ölelve énem
Hűségesen követem
A szürke messzeségben
Olykor ördögök hada
Integetve táncol
Hívogatnak szüntelen
A pokol kapujából
Fogytán az erőm és a hitem
A fájdalom beterít
De a harcom még folytatom
Talán a Jóisten megsegít
Spányik Miklós