Duckhilles

Category: Műfajok

A Fedél Nélkül archív tartalmai műfaj szerinti csoportosításban. Segítségével a publikációk tartalomtípus alapján, például versként, szépprózaként vagy interjúként is visszakereshetők.

  • Megjöttek a fiúk

    Megjöttek a fiúk
    A háborúból
    Már amelyik

    Lovam két
    Évszázada iszik
    Romlott kútból

    Romlott álmom
    Álmos csillagfű
    Álmodozott rólam

    Rólad rólunk
    Róka bámul
    Bárkát Atlantisz
    Kocsmái ideiglenesen
    Zárva

  • Esti remény

    Hat küszöböt már átléptem
    A hetedik felé megyek szépen
    A sebesség nem a régi már
    És oly kihalt az út menti táj

    Talán valahol a küzdelem végén
    Lesz még sok bátorító élmény
    És várnak ölelésre tárt karok
    Valahogy elmúlni még nem akarok

  • Gyerekből család, családból gyerek

    A Grecsó fivérekkel készült interjú a testvéri kapcsolatról, az apaságról, a családalapítás halogatásáról és a szeretet gyakorlati oldaláról szól. Grecsó Zoltán arról beszél, hogy vágyik az apaságra, mégis tart a felelősségtől és az anyagi, lelki bizonytalanságtól. Grecsó Krisztián szerint gyereknek soha nincs „ideális” időpontja, az apaság pedig folyamatosan alakuló, mélyülő történet.

    A beszélgetésben szó esik a feltétel nélküli szeretetről, a generációs mintákról, a párkapcsolat próbatételéről, az önismeretről és a szeretet elfogadásának nehézségéről is. A testvérek gyerekkori emléket is felidéznek: Krisztián kilencévesen a locsolópénzéből balatoni családi nyaralást szervezett, amely Zoltán számára máig meghatározó emlék. Az interjú végén a segítő attitűdről és a sérülékeny emberekhez való viszonyról is beszélnek.

  • A hal

    Csend a csöndhöz, csönd a csendhez
    in memoriam Arany János

    A folyónak meg se kottyant
    hajtja a hal
    egy-egy parttal
    arany jobbján
    ezüst balján

    Gyöngybuborék ha fölbuggyan
    mikor csobban mikor loccsan
    reped a csönd pókhálósan
    roppan a csend visszhangosan

  • Terveim

    A jövőt már rég elfelejtettem.
    Csak a Ma van – s a végén – egy holnap?
    Az is ma lesz. És a semmi felé
    ilyen üres ma-holnapok tolnak.

    A múltat is elfeledtem régen.
    Mából lesz a tegnap? – ezt csak sejtem.
    Ami zajlik, úgyis itt van, rögtön
    a mellettem lassan vánszorgó jelenben.

  • Kiáltani kellene

    Megint itt vagyok
    a szóróparcellatéren,
    ahol a vízoszloppal
    magasra emelkedett
    tested por martaléka
    – a gravitáció parancsára –
    alázuhant az is a virágágyásra,

    én is csendben ülök a padon,
    pedig kiáltani,
    jajongani kellene Érted!

  • Csak egy pillanat

    Életem egyharmadában
    fekszem. Hát ez kurvasok.
    Három évig vacsorázom,
    Másfél-két évig szarok.

    Harminckétszer húztak fogat,
    kétszer rúgtak jól tökön.
    Milliószor alázott meg
    más előtt a főnököm.

    Most kopognak. – Ki az? – kérdem.
    – A halál!
    – Csak? Egy pillanat!

  • Gyáli úti pillanatok (Haiku-lánc 33-40.)

    33. A mobilomnak önálló élete van. Bénázok. Sokszor…
    34. Fáradt, mégis elkísér a szobatársam. Betegeskedem.
    35. Izgatott csótány kerülgeti mobilom. Kit akarsz hívni?
    36. Csupán árucikk. saját könyvemet veszem egy könyvesboltban.
    37. Azt csak úgy írtam! S nem tudtam, hogy nem tudtam… Nos, úgy sikerült.
    38. Szétreped a hólyagom! Muszáj maradnom: előadás van.
    39. Minden fejreáll. Az ágyam is jéghideg. Mért csak most érzem?
    40. Szabadon estem. Jeges köveken hever minden fájdalmam.

  • Az utolsó ajtó

    Ez az ajtó nem nyílik sehová.
    Mögötte az a szoba: nincs!
    Nem valódiak a törtfehér falak,
    és képzeletbeli a súlyos rézkilincs.

    És mégis; e szoba maga a Valóság.
    Valósabb, mint bármi életemben;
    Hallom, hogy rág az egér a falban és
    ahogy nyílik szét a téglák közt a rés.

    A küszöbön állok; ha belépek, elvesztem,
    hisz része leszek annak, ami nincs,
    és nem is volt soha, csak képzeletemben,
    mint az ajtó, a fal, a rézkilincs.

  • Ida verse

    Lehet, el kéne engedni a témát,
    mielőtt belevágok,
    de tudod, napok óta küzdök vele,
    és ha kicsit (nagyon) ellenkezik is
    a józan ésszel,
    szeretnék Neked üzenni:
    leírni, hogy Idának hívtunk volna,
    csodaszép, okos hölggyé cseperedsz,
    meghódítva ezt a hálátlan világot;
    szerelmes lennék beléd
    a szó legnemesebb értelmében,
    megkoronáználak,
    minden szavadat lesve;
    csak az igazság az, elcsesztem
    az összes exemmel együtt,
    (miután átvágtak a palánkon,
    ami bizalomból és felelősségből lett
    felépítve),
    meg itt van ez a rohadt szívbaj,
    plusz a mentális káosz,
    aminek nem tennélek ki,
    ahogy engem anyámék;
    szóval, kedves Ida,
    egyetlen napkeltét s nyugtát sem
    élhettél meg,
    mégis van egy vers, ami egyedül,
    kizárólag a Tiéd!