4
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
INTERJÚ
„AZ IGAZSÁGNAK FELSZABADÍTÓ
EREJE VAN”
Jordán Adélt, a Katona József Színház művészét arra kértük, ezút-
tal olyan kérdésekre válaszoljon, amelyeket a kantinban gyülekező
nézők tettek fel neki.
Donka Ákos, taxis:
Egy „Jordán Adél és a Puszi” koncerten
ismertem meg a későbbi feleségemet, és
még nem bántam meg. Mi lett ezzel a zenei
formációval?
Ennek talán öt-hat éve is lehetett, úgyhogy gratulálok
nekik. Úgy tudom, ma már Puszi zenekar sincsen, nem is
él mindenki Magyarországon a tagjai közül. Annyira „el-
szaporodtak” a színházi munkáim, hogy kénytelen voltam
választani. A koncertezés nem maradt el teljesen, fellépek
néha a Budapest Bárral és évfordulók, ünnepek alkalmá-
val sok színész társammal örömmel énekelek Cseh Tamást.
Még kamasz koromban ismertem meg Dévényi Ádámot,
aki Bereményihez hasonlóan dalszerző is, és mesteremnek
mondhatom. Tizenhét éves korom óra koncerteztem vele
kisebb klubokban, később még egy előadást is létrehoz-
tunk a dalaiból.
Annus József, számítástechnikus:
Pár napja láttam az „Apák és fiúk” című
előadásban. Ilyen egységes teljesítményt,
minden apró mozzanatában hibátlannak
tűnő előadást nem láttam a legendás „Há-
rom nővér” óta. El tudná magát képzelni
kisebb tehetségekből álló társulatban is,
vagy most már ez a mérce?
Nehezen tudnék más közeget elképzelni. A Katonának
az a nagy erénye és előnye, hogy sorakoznak benne a te-
hetségek, és gyakran előfordul, hogy egyik este főszerepet
játszik valaki, másik este pedig jóval kisebbet. Amikor a
társulatba kerültem, úgy éreztem magam, mintha egy
puzzle kirakós játék egyik darabkája lennék, amelyben
a kapcsolódásoknak nagyon fontos a pontos illeszkedése.
Van olyan színész is, aki nagy tehetség, de mégse illik egy
ilyen típusú társulatba. És nem csak azért, mert gondolko-
dásban, világlátásban nem passzol hozzánk, hiszen ezerfé-
lék vagyunk mindannyian. A társulati léthez komoly alá-
zat kell. Nálunk, úgy érzem, „allűrmentesek” a színészek,
kevés helye