Lehajtott fővel reszkető lábakkal araszolva ballagott
majd fáradtan a hideg korláton szinte átbukott
megkopott vászonszatyor lógott aszott kezében
elképzelem mit láttam volna szeme tükrében
tudom a lelke vonszolta elhasznált testét
érzem egyedül van minden egyes estén
a kályha melege emlékezteti a nyárra
az elveszett megkopott boldogságra
székében elbóbiskol majd újra felébred
bíztatja magát így nem lesz ebéded
kopott fazékban fő a lekozmált lélek
Uram! álmaiban kényeztesd őt kérlek
az idő kegyetlen sípja visít a végtelenben
a számláló lelassul tapsolnak éljenezve
a gyermeki ragaszkodás elköltözött régen
a szomszéd találja meg elhasznált székében
Szó Emma