Author: Bara Anna

egy ideje már számok bűvöletében élek
pár gramm szénhidrát fölötti egyszeri étek nekem már vétek
tehát mérek porciózok csomagolok sütök főzök
közben az agyam pörög sistereg hörög sőt hőzöng
paradicsom paprika uborka madársaláta
annyi répa az arcomba amitől egy nyúl is behányna
kókuszzsíron pirított hal ó édes faszom
néha egy kis csokiért a lelkem is eladom
zéró kóla majdnem lehet de nem lehet mégse
mehet az aszpartám miatt az is a trébe
kakaó túrórudi keksz na még mit nem
egy magamfajtánál sajna már nincs az az Isten
helyette van fekvőtámasz hasizom bicikli súlyzó
így válik egyre szemrevalóbbá többek között a púzó
laborom s hite alapján ezt a doktor is igazolta
„látja Ferenc két hónap diéta után a segge is jó meg a kortizolja”
triglicerid inzulin glükóz homa index
miattatok Ferenc a mekibe menüt soha már nem vesz
elárultam őket többé oda se mehetek vissza
sors-menümben nagy betűkkel van
a NATÚR CSIRKEMELL beírva
Sági Ferenc

Lelkileg tört vagyok
Fázom és koplalok
Könny fedi szemeim…
Elhagytak szüleim.
A cipőm szaggatott
Ruhám is megkopott
Betegen vándorlok…
Jólétről álmodok.
Sínylődök erdőben
Sátoros kégliben
Munkám se lehet…
Mindenki elkerget.
Az utcán koldulok
Piacon lejmolok…
Kukában keresem
Kiszáradt ételem.
Felejtvén kínomat
Leiszom magamat,
Szánalom, megvetés
Sorsom csak szenvedés.
Gyászos az életem.
Tönkre tett végzetem
Télen ha megfagyok,
Hósírban porladok.
Sömjéni
Fábián István: A koldus kutyája

hideg a kezed öltözz fel
szemüregedből lárva nő
nincs helyed nálam költözz el
nem gyógyír rád a lávakő
ujjpercek végén fagy zizeg
csontjaiddal a hold tekéz
árnyadtól fél ki nem isten
éles kaszádat fény becéz
piszok hideg van innom kell
s eldugni magam egy híd alá
fagyban éhezni szenvedni
s leírni milyen a jó halál
írni sírni de kibírni
ha kinyírni nincsen akarat
de naponta orrodhoz dörgölni
a meddighez hiányzik egy adat
Bara Anna

Lehajtott fővel reszkető lábakkal araszolva ballagott
majd fáradtan a hideg korláton szinte átbukott
megkopott vászonszatyor lógott aszott kezében
elképzelem mit láttam volna szeme tükrében
tudom a lelke vonszolta elhasznált testét
érzem egyedül van minden egyes estén
a kályha melege emlékezteti a nyárra
az elveszett megkopott boldogságra
székében elbóbiskol majd újra felébred
bíztatja magát így nem lesz ebéded
kopott fazékban fő a lekozmált lélek
Uram! álmaiban kényeztesd őt kérlek
az idő kegyetlen sípja visít a végtelenben
a számláló lelassul tapsolnak éljenezve
a gyermeki ragaszkodás elköltözött régen
a szomszéd találja meg elhasznált székében
Szó Emma

sebet metsz a fák testére
ág bogára felhő feszül
megszületni készül s délre
harangszóval utcákra ül
fekete mint letűnt emos
ég fülére varjú akad
ott lóg amíg mindent elmos
alatta a gyors zivatar
akkor leszáll a vállamra
s károgva szívembe hatol
megszokta hogy odabent is
miattad sok vihar tarol
Bara Anna

Lírai játék a napszakok megszemélyesítésével: az erkély albérlői a hajnal, a nappal, az alkony és az este.