13
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
NÉMETH ANIKÓ KÖDMADÁR:
ÁLOM
F
elébredtem egy nagyon mély álomból – én, aki
valaha hétalvónak voltam titulálva. Hol van az
már barátom, hol van az!
Azóta gyötörtek már hónapokon át álmatlan
kórságok is, amikor szerelemtől vergődve fet-
rengtem hosszú órákon át, majd altatókkal ütöttem agyon
az éjszakákat, hogy elfelejtsem vagy ne is jöjjenek hozzám
a pergő, színes képek.
Később sokat meditáltam, és egy-két pohár édes vörös-
bor elég volt vacsora után – mert akkoriban már újra et-
tem is –, hogy átszenderegjem azt a pár sötét órát.
Egy ideje megint tudok aludni, csak úgy, mert érzem
hiányát ismét a pihenésnek. No jó, sokat tettem is érte!
Gyakran gyalog mentem a Kerepesi úttól a Blaha Lujza tér
felé, végig a Körúton, majd a Margit hídtól az Árpád hídig
a szigeten át hazáig, a pesti oldalra vissza. Micsoda esték
voltak, édes Istenem! Ropogott a hó a bakancsom alatt, én
pedig csak gyalogoltam a szikrázó pelyhek között, mintha
tudtam volna, hová is pontosan… Persze, mindig megfon-
toltan cél volt az otthonom, de közben olyan elszántan
raktam egyik lábamat a másik elé, mint aki fejébe vette,
kisétál ebből az átkozott világból örökre. Végül sikerült,
valóban megteremtettem magam körül egy másik létet.
Új munka, más helyen, érdekes emberek, másik szerető,
és megint tudok aludni – legfeljebb a kutyával bolyongok
előtte kicsit a szeles Duna-parton. Olyankor átnézek még
Budára egy-egy pillanatra, ahol talán még őrzi valaki a
korábbi vágy