Egy kifosztott nap után reggel,
kettesben a csenddel,
csak figyelem,
hogyan csúsznak el
egymáson a percek.
Biztosan érted,
miután megannyi kifosztott nap van
mögötted is,
és gyöngyöző bánat-könnyek
a végtelen hosszú ruhaszárítón,
ahová mementóként
hullajtottad őket.
Figyeljük együtt,
mi mint változik,
aztán engedjük tovább
a vonatunkat.
Ráérünk.
Jön másik.