A szerző szerint a lecsó maga a világbéke, vagy legalábbis a magyar ember megnyugvásának egyik formája. A lecsó közös élmény: szállón, panelben, kertben vagy bográcsban is készülhet, és valahogy mindenkihez köze van.
A napló személyes emlékeken keresztül beszél a lecsóhoz fűződő viszonyról: gyerekkori rossz élményről, nagyszülőkről, dédanyáról, panelházak nyári szagáról, szerelemről és arról, hogyan válik egy egyszerű étel időutazássá, elfogadássá és túlélési metaforává.