Rácsodálkoztam a Napra.
Ugyanúgy süt rám is,
mint a padon a papra?
Este az ablakon
besüt a Hold.
A mocsárban loholt a kis kobold,
összekacsintott az élő s a holt.
Előjöttek a csillagok.
Már pisszenést se hallhatok,
az ezüst füvön hanyatt vagyok,
hogy lássam, a sok csillag hogy ragyog!
Köszönöm a Jó Uraknak!
Nem kell hideg köveken
aludnom, ha az új törvényt
betű szerint követem!
Kegyes Urak, ha szólhatok,
az éhezés kimaradt…
És tiltsák be a kirohadt,
csúnya odvas fogakat!
Gránitszilárd törvényekkel
boldog lesz az életem…
Életem egyharmadában
fekszem. Hát ez kurvasok.
Három évig vacsorázom,
Másfél-két évig szarok.
Harminckétszer húztak fogat,
kétszer rúgtak jól tökön.
Milliószor alázott meg
más előtt a főnököm.
Most kopognak. – Ki az? – kérdem.
– A halál!
– Csak? Egy pillanat!
A jövőt már rég elfelejtettem.
Csak a Ma van – s a végén – egy holnap?
Az is ma lesz. És a semmi felé
ilyen üres ma-holnapok tolnak.
A múltat is elfeledtem régen.
Mából lesz a tegnap? – ezt csak sejtem.
Ami zajlik, úgyis itt van, rögtön
a mellettem lassan vánszorgó jelenben.
A Grecsó fivérekkel készült interjú a testvéri kapcsolatról, az apaságról, a családalapítás halogatásáról és a szeretet gyakorlati oldaláról szól. Grecsó Zoltán arról beszél, hogy vágyik az apaságra, mégis tart a felelősségtől és az anyagi, lelki bizonytalanságtól. Grecsó Krisztián szerint gyereknek soha nincs „ideális” időpontja, az apaság pedig folyamatosan alakuló, mélyülő történet.
A beszélgetésben szó esik a feltétel nélküli szeretetről, a generációs mintákról, a párkapcsolat próbatételéről, az önismeretről és a szeretet elfogadásának nehézségéről is. A testvérek gyerekkori emléket is felidéznek: Krisztián kilencévesen a locsolópénzéből balatoni családi nyaralást szervezett, amely Zoltán számára máig meghatározó emlék. Az interjú végén a segítő attitűdről és a sérülékeny emberekhez való viszonyról is beszélnek.
Megjöttek a fiúk
A háborúból
Már amelyik
Lovam két
Évszázada iszik
Romlott kútból
Romlott álmom
Álmos csillagfű
Álmodozott rólam
Rólad rólunk
Róka bámul
Bárkát Atlantisz
Kocsmái ideiglenesen
Zárva
tócsában rigó
önfeledten
nézzük egymást
ketten ő fürdik a
jóban én átvonulóban
hull az eső félrehúzódott
égi szemöldök hámlik
homlok
nézz le atyám
tócsában rigó
fürdik a fürdik az
emberi jó
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdőszéli kis kunyhó, abban élt egy szegény család, nagy-nagy szeretetben. Az apa és az anya tiszteletre, becsületre nevelte mind a nyolc gyermekét. A családdal együtt élt a nagymama és a nagypapa is, így aztán tizenketten laktak a kicsi kunyhóban.
Egy téli estén azonban történt valami, ami megváltoztatta mindannyiuk életét. Odakinn fogcsikorgató hideg volt, odabenn a kunyhóban azonban melegség áradt szét a falak között. A sarokban egy öreg kandalló állt, amiben tűz lobogott. Ekkor kopogtatott be egy átfázott öreg vándor, akit a család befogadott, megmelegített és megvacsoráztatott.
Másnap este a koldus előkelő úriemberként tért vissza. Elárulta, hogy valójában gazdag, és azért járt álruhában, hogy olyan jó embereket találjon, akik nem a ruhája alapján ítélik meg. Meghatotta a család jósága, ezért meghívta őket, hogy életük végéig éljenek vele a nagy városi házában. Ettől a naptól kezdve többé nem kellett nélkülözniük.
Te vagy a vonat amely
elhagyja a nulla órát
megvilágítva
mint a füst a hatalmas éjszakában
Ugyanazok az utasok maszkok az arcukon
rágalmazás és megtévesztés
éjszakai románcok
te vagy a vonat, a gyilkos és az áldozat
az idő gyengesége;
képeskönyv
egy régi Istenről
De még a rák előtti ködben is
a szélütés habjában
a lélek mintha egy gyertya lenne az asztalon
ha keresztülnézel a felhőkön
láthatsz minket itt alszunk
múlnak éjek napok mint hangyák
apró hangyák igen ezek mi vagyunk
emberi penész ostobaságok mérgeznek
minket félünk tükörbe nézni
hasonlatosságra teremtettünk
Párizs London Amszterdam
szendvics burger sör van jegyed?
utazhatsz mi még maradunk
Krakkó Varsó Riga messze a cél
van jegyed? utazhatsz mi még
maradunk emberi penész félünk
tükörbe nézni tekints ránk a
felhőkön keresztül ezek vagyunk
mi apró hangyák öregek mennek
ifjak jönnek állandó tumultus
szűk a kapu nem tréfa mindenki
kötényben a menetrend mint
metafora van jegyed? utazhatsz
mi még maradunk jobbról tél
balról tél háborúk határok
múlnak éjek napok apró hangyák
jó anyánk a pályaudvar…