A Fedél Nélkül korábban megjelent lapszámainak és az azokban publikált tartalmaknak a gyűjtőarchívuma. Innen lapszámok és műfajok szerint is böngészhetők a korábbi írások és alkotások.
Őszt görgetek magam előtt.
Megsárgult köntösbe bújnak a fák.
Erdő mélyén nem dalol a nyár.
Mögöttem elhervadt,
eltaposott árnyak maradtak.
Mire az őszi falevél lehull,
engedj be szívedbe.
Tán ott, tombol még a nyár.
Mire az utolsó levél lehull,
engedj be magadhoz,
hisz halált hoz a kinti világra
lopakodva az éj.
tócsában rigó
önfeledten
nézzük egymást
ketten ő fürdik a
jóban én átvonulóban
hull az eső félrehúzódott
égi szemöldök hámlik
homlok
nézz le atyám
tócsában rigó
fürdik a fürdik az
emberi jó
Glóriát vetett rád a tompa utcalámpafény
először hagytuk ki huszonhatodikán az ünnepnapi háborúkat
hideg volt a kezed az esőtől
testedről foszlottak az évek
Azóta sok reggel elmúlt sok napsütéses óra
a kerti színek egy árnyalattal világosabbak lettek
a természetben nincsenek stádiumok a gyászra
ma öt éve vágtuk ki a körtefákat
Megjöttek a fiúk
A háborúból
Már amelyik
Lovam két
Évszázada iszik
Romlott kútból
Romlott álmom
Álmos csillagfű
Álmodozott rólam
Rólad rólunk
Róka bámul
Bárkát Atlantisz
Kocsmái ideiglenesen
Zárva
Hat küszöböt már átléptem
A hetedik felé megyek szépen
A sebesség nem a régi már
És oly kihalt az út menti táj
Talán valahol a küzdelem végén
Lesz még sok bátorító élmény
És várnak ölelésre tárt karok
Valahogy elmúlni még nem akarok
A Grecsó fivérekkel készült interjú a testvéri kapcsolatról, az apaságról, a családalapítás halogatásáról és a szeretet gyakorlati oldaláról szól. Grecsó Zoltán arról beszél, hogy vágyik az apaságra, mégis tart a felelősségtől és az anyagi, lelki bizonytalanságtól. Grecsó Krisztián szerint gyereknek soha nincs „ideális” időpontja, az apaság pedig folyamatosan alakuló, mélyülő történet.
A beszélgetésben szó esik a feltétel nélküli szeretetről, a generációs mintákról, a párkapcsolat próbatételéről, az önismeretről és a szeretet elfogadásának nehézségéről is. A testvérek gyerekkori emléket is felidéznek: Krisztián kilencévesen a locsolópénzéből balatoni családi nyaralást szervezett, amely Zoltán számára máig meghatározó emlék. Az interjú végén a segítő attitűdről és a sérülékeny emberekhez való viszonyról is beszélnek.
Csend a csöndhöz, csönd a csendhez
in memoriam Arany János
A folyónak meg se kottyant
hajtja a hal
egy-egy parttal
arany jobbján
ezüst balján
Gyöngybuborék ha fölbuggyan
mikor csobban mikor loccsan
reped a csönd pókhálósan
roppan a csend visszhangosan
A jövőt már rég elfelejtettem.
Csak a Ma van – s a végén – egy holnap?
Az is ma lesz. És a semmi felé
ilyen üres ma-holnapok tolnak.
A múltat is elfeledtem régen.
Mából lesz a tegnap? – ezt csak sejtem.
Ami zajlik, úgyis itt van, rögtön
a mellettem lassan vánszorgó jelenben.
Megint itt vagyok
a szóróparcellatéren,
ahol a vízoszloppal
magasra emelkedett
tested por martaléka
– a gravitáció parancsára –
alázuhant az is a virágágyásra,
én is csendben ülök a padon,
pedig kiáltani,
jajongani kellene Érted!
Életem egyharmadában
fekszem. Hát ez kurvasok.
Három évig vacsorázom,
Másfél-két évig szarok.
Harminckétszer húztak fogat,
kétszer rúgtak jól tökön.
Milliószor alázott meg
más előtt a főnököm.
Most kopognak. – Ki az? – kérdem.
– A halál!
– Csak? Egy pillanat!