14
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
MÉSZI MAMA:
KARÁCSONYI CSODA
A
z idős ember ott állt az ablakban, és sóvá-
rogva nézett kifelé. Kintről hófödte táj né-
zett vissza rá. Sehol egy lélek az utcán.
– Közeledik a karácsony, és én ezt a kará-
csonyt is egyedül fogom tölteni – sóhajtott.
Ez a sóhaj nagyon mélyről jött, szinte szétfeszítette a mell-
kasát. Reszkető kezével letörölte a könnycseppet, mely vé-
giggördült az arcán.
Lerogyott a hokedlire, hátát a falnak támasztotta. Be-
csukta szemét, fejét az asztalra hajtotta, majd újra és újra
átélte azt a bizonyos napot. Attól a naptól kezdve megvál-
tozott az élete. Szívébe befészkelte magát a fájdalom. De
mi is történt valójában?
– Te tehetsz mindenről, apa! Te üldöztet el anyát! – vág-
ta a fejéhez a fia.
– Hogy mersz velem így beszélni, te senkiházi kölyök!?
– ordított az apa, aki természetesen most is részeg volt.
– Takarodj a házamból, és ide többet be ne tedd a lábad!
– üvöltött torkaszakadtából. Aztán egyre cifrábbakat ki-
áltozott, már azt sem tudta mit beszél. Annyira elvesztette
önuralmát, hogy pofon vágta a tétován álldogáló fiát.
A pofon nagyot csattant, de nem az ütés fájt a fiúnak,
hanem az, hogy apja ezt megtette vele. Néhány másodper-
cig némán nézett apja szemébe, majd felkapta a kabátját,
és kiszaladt az ajtón. Elment, és soha többé nem hallott
felőle. Ennek ma éppen tizenöt éve volt. Akkor a fia húsz
éves volt, most harmincöt. „Lehet, hogy már unokám is
van, csak nem tudok róla” – elmélkedett.
Gondo
Category: Archívum
A Fedél Nélkül korábban megjelent lapszámainak és az azokban publikált tartalmaknak a gyűjtőarchívuma. Innen lapszámok és műfajok szerint is böngészhetők a korábbi írások és alkotások.
-
Karácsonyi Csoda
-
a világ keletkezése
nagyapám ecetgyári munkás volt
minden nap hajnalban indult a gyárba
két óra gyalog és kettő vissza
nagyanyám harmincöt évesen hagyta magára
de öt gyerek álmába angyalként visszajárt
negyvenhétben nagyapám anyám és két bátyja
papírok nélkül nekivágott a határnak
egy nap rácsok mögött szalmazsákon
némi leves majd tovább puliszkáért napszámba
pedig már odaát is utálták
végül hárman elvetődtek konyárra
anyám történetéből e pár vonás minden
de nekem azóta létezik az isten
mióta ráébredtem csak a puliszkán múlt hogy
anyám apámmal találkozott
Bara Anna -
Szabad Akarat
15
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
KÖNYVAJÁNLÓ
ORVOS-TÓTH NOÉMI:
SZABAD AKARAT
„Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős feje-
zetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk
felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk
örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsige-
reinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a sze-
retetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen
ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink,
ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.
Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok,
érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák
a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség
hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan lép-
hetnek működésbe saját sorsformáló erőink?
Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak
vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényező-
ket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatároz-
zák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a
testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a ne-
hézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora
változást érhetünk el, és hogyan
teremthetünk magunknak olyan
életet, amely a leginkább megfelel
az elképzeléseinknek.”
Orvos-Tóth Noémi
ARTÚR:
MESÉK DUGÓRÓL
A
nnak idején egy tervezőirodában dolgoz-
tam, négyen voltunk egy szobában, két
tervező kollégám és egy szerkeszt -
Újrahasznosított Halotti beszéd
Anyátlan fejünkre borítja fátylát a szálló idő.
Voltunk egykor veretes öbölben kikötött glancolt csónakok,
akár a kátrányszagú, pókhálóval szőtt tüdő,
ziláltak napjaink s mint huzat a házon, átjártak rajtunk vérvörös hónapok.
Átgázoltunk egykor sok pipacsmezőn, a szerelemért szépen sorban álltunk,
de fejünkről lehullottak már a glóriák, akár csillagok a nyáresti éjen,
nem ragyognak ránk többé szorító nappalok s mint boltos, végleg bezártunk,
már csak a lehúzott rolókat döngetik egykori álmaink merészen.
Apátlan nyomunkban lépdel sok elfelejtett pillanat,
tócsává szelídül bennünk sok tavaszi zápor,
fekszünk hanyatt, imára kulcsolt kezekkel s mint víz alatt
a búvár, ha lát egy hajóroncsot, a sok féreg elvarázsol.
Ébredünk egy újrahasznosított hazában, fehér árnyak között lángok gyúlnak,
fenn egy trónuson ül az egykor szelíd bárány,
szaggatják ruháikat mélyben a hamisak, kínjaik soha el nem múlnak,
az igazakra, mint lágy takaró terül sok puha, zöldellő páfrány.
A Nap, Hold sem világít már; beragyog mindent a bárány pirosló vére,
feltöri a hét pecsétet, zeng egy égi kórus a messzeségben,
vonulnak harci szekerek, akár a gólyák északról délre,
simára fésült sörényes lovak szállnak, mint a tündérek egy mesében.
Anyátlan, apátlan sóhajunkból árvaság lett,
ránk zuhant, mint viharban a beszakadt tető,
szánkból csak egy újrahasznosított Halotti beszédre tellett,
görgeti sebesen, mint követ a víz olcsó életünket a behorpadt idő.
Ketykó István -
Mesék Dugóról
15
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
KÖNYVAJÁNLÓ
ORVOS-TÓTH NOÉMI:
SZABAD AKARAT
„Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős feje-
zetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk
felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk
örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsige-
reinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a sze-
retetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen
ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink,
ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.
Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok,
érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák
a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség
hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan lép-
hetnek működésbe saját sorsformáló erőink?
Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak
vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényező-
ket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatároz-
zák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a
testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a ne-
hézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora
változást érhetünk el, és hogyan
teremthetünk magunknak olyan
életet, amely a leginkább megfelel
az elképzeléseinknek.”
Orvos-Tóth Noémi
ARTÚR:
MESÉK DUGÓRÓL
A
nnak idején egy tervezőirodában dolgoz-
tam, négyen voltunk egy szobában, két
tervező kollégám és egy szerkeszt -
Vagyok
A tél csupasz fái között merengek,
Átadom testem a jéghidegnek,
Talpam csúszik letaposott havon,
Kezem kesztyűstől zsebembe dugom.
Nem várom a jövőt, s nem rágódom a múlton.
Vagyok, mert végig kell mennem az úton.
Vagyok, mert elmenni félek
– Bár hetek óta semmit sem remélek…
Németh Anikó Ködmadár -
Időben
Összeveszett a harang a pappal
Miért kell félre verni csak nappal
Hiszen éjfélkor is lehet
Simán elütni a delet
Spányik Milós -
A közhely és én
rosszkor
rossz helyen
élek
Zalán György
Jó a nagyszoba,
mert ott még
nem fúj a szél,
és nem is esik.
Néha átmegyek sétálni.
– Tudom, sál, sapka!
Zalán György -
Naplókból kivágva
Majdnem ott ragadtam a tudat/alatti
mocsarából menekülve, ahol
folyton-folyvást hallgatnom kellett
élők s régholtak önelégedett suttogásait:
„ennyire vitted, senkiházi…”
Majdnem elhittem, úthenger alá kerülve
vagy elevenen bebetonozva,
a férgek sem sajnálnák a veszteséget,
gondolván, még a járulékos jelzőt is
túlzás lenne rám alkalmazni.
Majdnem bedőltem annak, annyi vagy,
amennyire el tudod magadat adni, adatni,
és sajnos vagy sem,
de ez az egész engem jéghidegen hagy,
égjek bár akárhány hőfokon.
Majdnem elcsábítottak a szirének,
ha nem követem Odüsszeuszt,
lehúztak volna a mélybe.
Előbb a mocsár,
aztán a víz?
Majdnem egyoldalú lovakra ültem,
nehogy már átessek a túloldalukra,
hál’ Istennek rég felvásárolták őket,
ennek köszönhetően sokat tanultam,
mégis…
Majdnem eldobtam az életemet,
mert sokkal kényelmesebbnek láttam
a megfutamodást a bizonyításnál,
aminek egyedül
magunkért kell szólnia.
Majdnem nevettem, amikor
ráébredtem bukásaim következményeire,
aztán sírva fakadtam,
tényleges könnyeket ejtve.
Örömkönnyeket.
Pethő N. Gábor
2021. november, első díj