Category: 712. szám

Nem akarom, hogy Isten kertjében miattam káromoljatok
Az Ő neve hagyja el borgőzös szájatok
Mikor fagyos földön nem fog csákánytok
Alszik a föld, pihen
Hagyjátok, sebet rajta ne ejtsetek
Ne zúgjon értem rozsdás harang
S kísérjen azt sem tudom ki, s honnan
Keresztet vetni régen elfelejtettem
Ostya íze szájamat sohasem érintette
Eskűt szegett
Esküt szegtem
Holtomiglan
Holtomiglan
Urnámat keze soha ne érinthesse
Hamvaimat ne bántsa könnyes tekintete
Havas föld sírhanton nyomait meg ne őrizze
Mely alatt nyugszanak szüleim, kikhez megtérek
Kovács Zsolt

el kellene már mondanom egyszer milyen érzés az mikor híznak szemedben a csillagok
mikor tágulnak testedben az erek szeretkezéseink közben
lobban szemeidre szerelmünk fénye öledben ring szerényen borostás arcom
mikor elnyúlnak puhán a csúcs után tagjaid vérbő nedveid csorognak az égen
s mint sárkányrepülő szállnak bennünk a nyugodt percek
el kellene már mondanom egyszer milyen érzés az mikor híznak szemedben a csillagok
mikor megállnak a szavak bennem s ömlik belőlem a szerelem mint Etna csúcsáról a láva
mikor köröznek felettünk boldog órák repülnek velünk csivitelő éjek
mikor minden pillanat mosolyodba fúródik akár zuhanás után a papírrepülők
mikor nincs alattunk veszélyes szakadék csak hullámzó tenger
csendes öbölben kikötött csónakok versekbe rendezett mondatok
el kellene már mondanom egyszer milyen érzés az mikor híznak szemedben a csillagok
mikor a botorkáló régi nappalokra fátylat terít megbocsátásod
mikor elvéreznek éveink harcmezőin a lelkünkbe lőtt pipacsok
csak fekszünk ájultan és az sem érdekel bennünket ragyognak- e még ránk fénylő holnapok
Ketykó István