Category: Vers

Hömpölygő, önmitologizáló szöveg kultúr- és élettöredékekből, ironikus hangon.

49. Csípjük egymást, bár néha veszekszünk. Ez csak hagyományőrzés.
50. Csönd az éjben: kétszáz elgyötört lélek semmit álmodik.
51. Úgy érzem magam akár egy gyerek: végre verseket írok!
52. Hagyományosan nyugalmas az életem: megyek rohanni!
53. Fölmelegedés, éhínség, harc, járványok… Csak Nyugi! Megoldjátok.
54. Bizonytalanság: a halál is jobb ennél! De ez a jövőm.
55. Leállt az agyvíz keringésem. De még sok feladatom van…
56. Apámat egyszer láttam. Anyámat – soha. Így lettem felnőtt.

Mint ahogy egy kismacska
indul el az életbe,
szőrrel bélelt fészekben,
vakon mászva, keresvén
finom, tejszagú csecset,
úgy indultam én is el.

Hátam mögött rút covid,
előttem bizonytalanság.

Elszánták magukat
időnként hóemberek olvadni
kezdtek el önként szemükből
fényeső pereg eső szitál az
égre föl minden fátyol
ha már lehullt kimondat majd és
kijelöl a múlt.

Egy kifosztott nap után reggel,
kettesben a csenddel,
csak figyelem,
hogyan csúsznak el
egymáson a percek.

Biztosan érted,
miután megannyi kifosztott nap van
mögötted is,
és gyöngyöző bánat-könnyek
a végtelen hosszú ruhaszárítón,
ahová mementóként
hullajtottad őket.

Figyeljük együtt,
mi mint változik,
aztán engedjük tovább
a vonatunkat.
Ráérünk.
Jön másik.

Volt olyan, aki elhagyott,
S lesz még olyan, akitől elviselem.
Volt olyan, aki rám talált,
Volt olyan, aki csak megkívánt,
S lesz még olyan, akit csak én akarok.

És remélem, lesz még olyan,
Akinél ott maradok…

Még ha te úgy is érzed,
teljesen betölt a szerelem:
Fagy van.

A piciny madarak
holtan zuhannak le a fák ágairól,
az állatok beássák magukat a hó alá,
a többinek eledelt raknak ki a vadőrök.

Szemükig rongyokba bugyolált hajléktalanok
melegítik magukat reszkető kutyáikkal.

A hideg szélben rámizzadt az ing,
és az istennek sem találtam
a Karikás Frigyes utcát.

Arra gondoltam, a francnak futkározok
munkaalkalmassági papírokért fél lábbal a sírban,
ebben a hányatott világomban.

Szélcsendben, otthon ittam egy másodszor lefőzött „szürkét”,
és tudni fogom hol található
a Karikás Frigyes utca.

Jó néha az elhagyott, régi
Szomorúságban oldódni,
Mint cukor a kávéban,
Só a levesben –

Lemaratni a szilárd önhittség rozsdáját
Lelkem faláról csak vele, kettesben.

Hogy befussanak e kései vonatok
A szív sokszor lebombázott, de újra s újra restaurált
Pályaudvarára.

Elfagyott a gondolatom,
jeges szilánk lehűtötte,
pangó napok alkonyaton,
szikrázó vágyak mögötte.

Elfagyott a gondolatom,
tél palástja betakarta,
baracklekvár a stelázsin,
őszi ízek furcsa halma.