Category: Vers

Apró kis tanyán élt a lúd,
ő szakmát sohasem tanult.
Viszont nagy gőg lakott benne,
neki minden szakma menne.
Egy reggel gondolt egy nagyot:
ő üdvözli ma a napot.
Tudja ő azt, mit a kakas,
ő is van olyan jó szárnyas.
Kukurikú – kiabálná,
ha a hangot megtalálná.
De csak annyi jött, hogy gágá.
Ennyit kürtölt ő világgá.
Inkább költök tojásokat,
megy az, mint a parancsolat.
Egy óra alatt megunta,
és ezt a szakmát is hagyta.
Na, majd a házat őrzöm én.
Vagyok olyan erős legény.
Ki is állt a kertkapuba,
mint Samu, a juhászkutya.
Éppen arra járt a róka,
most jött el a főpróba.
Úgy megrémült szegény koma,
hogy futott, ahogy bírt, haza.
Akkor én most mihez kezdjek?
Talán igásállat legyek?
Az biztos, hogy nem leszek ló.
Leszek én majd tanácsadó.
Erdős Sándor

szóval én még fel tudok emelni egy pajszervasat
de messze vinni már nem tudom
nem azért mert nehéz
de a derekam meg a hátam
tulajdonképpen ezt lehetne ülve is
hozzátok ide akit fejbe kell baszni
jó ez hülyeség
marad a versírás
Zalán György

erdélyi félrerándulás
a lelkeink völgyébe le
zsebünk egymással volt tele
nem fért el benne senki más
fölémhajoltál hogy hajad
rázuhanjon a szemeimre
találjak majd ritmust a rímre
mielőtt végképp elszalad
s míg mi szerelemtől vakon
csordultunk át hajnalodásig
arcát kitakarja a másik s
a ló benéz az ablakon
hágyépé
2021. szeptember, első díj

Gumiból készül a legújabb törvény
Magába szippant a gyalázat-örvény
Pőre az ország, retkes a lába
Gyalog járatják iskolába
Acélból épül a legújabb börtön
Nem akad párja kerek e földön
Messzire csorog kínjaid vére
Emberhúst eszünk végül ebédre
Csalásból készül a legújabb fáklya
Sötét fényt áraszt látó világba
Forró a mákony, hatásos méreg
Elhiszed még, hogy magadtól kéred
Jelenből készül a vágyott holnap
Ostobaságért fiak lakolnak
Tétlenül fekszünk vetetlen ágyra
Virágot szórunk bűzös mocsárba
Hajnalban épül a legújabb fegyver
Valaki alszik, valaki felkel
Haragod kútja képtelen mély
Magad leszel a végső esély
Székely-Máté László

Mint zizegve fölborult bogarak:
csapkodó kezeim vésik az elhagyott eget,
fekszem a fölmagzott fűben hanyatt.
Felhőkre írok, írom, ami még megmaradt,
ha bármi ittmaradt abból a bámész korból.
Vagyok a hátán, gazok közt álmodó gyerek,
vagyok a rét, sáros folyó, vagyok a lent,
ki álmodott odafönteket nézeget.
Fekszem kiterítve, bárányok lépnek kezemre,
tenyeremben sárból szakadó lepkék.
A teremtő gömbölyödik fölnyílt szememre,
alszik kedvesen, magyarázattá felejtett emlék.
Pók szövi bábbá az időkben forgó bogarat.
Lehetnék, aki vagyok. Aki mindvégig ittmaradt.
Fábián István

Nincs kapu, a kerten át megyek hozzá
mondjuk a nevünket, én még, hogy mi járatban
két varkocsba font haja meztelen vállára lóg
ahogy megáll a forgótárcsás mosógép mellett.
Zsinóron érkezik az áram a kalyibából
a meghagyott akácos árnyékában
szemeim fulladoznak szétázott kezein
kislányos csípőjén, a nyakán a forradáson
történeteket gyártok a születésére
a zománcozott lavórban még az ágynemű dagad
az akácokra erősített kötélen lebeg
a mára már elszámolt idő.
Magamban mormolom a mosónők korán halnak…
ő alig múlt tizenhat
még nincs fogalma róla
hogy mutatkozott be nekem.
Szép Borbála
89.
Megint öngyilkos
lett egy csótány! Hullája
kólámban lebeg.
90.
Vécé – bedobták…
Kiszedem…Csövest
kurvaanyázok…
91.
A rádióhang
áttör a falon. Csak így
tud elaludni.
92.
Diszkréten rám tört.
Majd leestem ültömben…
Erőlködhetek.
93.
Tiltott érzelmek!
Méregfogam kihúztam.
Inkább kihíztam…
94.
Kell tisztaság, rend.
Felszólító mondatok
a vécé ajtón.
95.
Küszködöm. Küzdök.
Mások jóindulata
tart itt e földön.
96.
Tartjuk magunkat.
Diszkrét kétségbeesés
ül az arcunkon.

sebet metsz a fák testére
ág bogára felhő feszül
megszületni készül s délre
harangszóval utcákra ül
fekete mint letűnt emos
ég fülére varjú akad
ott lóg amíg mindent elmos
alatta a gyors zivatar
akkor leszáll a vállamra
s károgva szívembe hatol
megszokta hogy odabent is
miattad sok vihar tarol
Bara Anna

2. rész
Átkozottul biztos nem is merem leírni emlékirat leirat felirat
sóhajok kerek női vállak nagy nagy tudora lennék szíves
engedelmükkel lorca szele lorca tornya neruda és devecseri
meztelen istennője szemölcs hátán szemölcs szépészeti szatír
szikéje ritkán alszik nincs az a pénz van az a tintahalas fekete
rizottó akár rizzo felügyelő a nagylábú albertone herceg a tosz-
kán akcentust lexikát grammatikát bújja mi venetóiak csak
mosolygunk lagúna diszkrét bája unom a babám fokhagymás
csókját ezért nem fizetek egy petákot sem kérem a panaszköny-
vet stabat mater most aztán legalább minimo calculo két liter
vörösbort kellene meginnom hogy leöblítsem szóval a kerek
vállaknál tartottunk egy neves cseh szerző vesd össze bohém
bibliotéka idős sánta gondnoka tehát egy bambino di praga
1947-ből azt terjeszti hogy nem csak kerek vállak hanem láss
csodát kerek mellyek és kerek farok is léteznek ez olyan csodá-
latosan gyönyörű hogy rögvest elbőgöm magam ámen…
Burstyn Budapest Bernstein Emil
Kelemen Ilona Cikka: A várandós

Régmúlt, hogy szemedben láttam.
Abban a gyönyörű csillogásban
a szenvedélyt,
amivel rám néztél, megigéztél.
Sóvárogva, szerelmet remélve,
szerelmet ígérve.
Rég múlt, és azóta hiába várom,
hogy holtomig tartson ez az álom
Szamócza

Álmaimban nálad jártam,
az ágyunkban mást találtam,
kifordultam a szobából,
s azóta a szívem gyászol.
Átbolyongva sok éjszakát,
bolondnak hisz, aki meglát:
fölébredve boldog voltam,
hogy mindezt csak úgy álmodtam.
Messze űztem, azt az álmot –
átkaroltam a világot…
Karjaimban tartottalak,
simogatott minket a Nap.
Karjaimban tartottalak,
bocsásd meg, hogy álmodtalak!
Barcs János