Author: Fedél Nélkül szerkesztőség

”
Ráskó Eszterrel interjút terveztünk, és ha nem is stand-up, de
olyan csapongó beszélgetés lett belőle, hogy a kérdésektől most
megkíméljük olvasóinkat. Szívesen, vidáman, lelkesen, olykor
komolyan mesélt…
Szerintem a Fedél Nélkül újságot minden budapesti
ismeri, de talán sokan vidéken is. Nyíregyházi vagyok, és
emlékszem, hogy már az első fővárosi látogatásomnál ta-
lálkoztam olyannal, aki árulta. De sajnos sokkal több a ké-
regető. Amikor Budapestre költöztem a mesterképzés mi-
att, majdhogynem azért kellett diákhitelt felvettem, mert
szinte az összes pénzemet elosztogattam a Nyugatitól a
Petőfi híd budai hídfőjéig. Komoly feladat volt ezt a prob-
lémát magamban a helyére tenni, és nem csak azért, mert
vidéken nem találkozhatunk ennyi hajléktalan emberrel.
A legmegrendítőbb talán, hogy kisgyerekkel is megállí-
tanak, és háziállatokkal is kéregetnek. Amikor érezhető,
hogy szimbiózisban élnek, és az ember-állat kapcsolat köl-
csönösségen alapul, az teljesen más tészta, de ha elhanya-
golt állatott látok és egyértelmű, hogy csak eszköz számba
veszik, amiről ha éppen van kedve, akkor gondoskodik a
gazdája, az azért lehoz az életről rendesen.
Közben macskás pesti lettem, mert az én életvitelemmel
egy kutya sem tudna kibékülni. Sokat utazom, plusz már
itt van a gyerek is, ami felér legalább három macskával egy
tasmán ördöggel és egy vaddisznóval. Emellett napi három
sétáltatás olyan szürreális távolságban van a megvalósítha-
tóságtól, hogy be kellett látnom, jobb ez így mindenkinek.
Plusz Manci, a macskám, elég bosszúálló természet, félő,
hogy hamar Jumurdzsákot csinálna egy jóhiszemű érdek-
lődőből.
Munka- és szervezetpszichológus vagyok, na meg sze-
xuálpszichológus is, ezt talán jobban szeretik hallani a
HR-fóbiások. Sokáig humán erőforrás menedzsmenttel
foglalkoztam, és talán azért lettem végül humorista, mert
a sors-detektorom azt jelezte, ezzel kell foglalkoznom.
Már totyogósan is hoztam ezt az attitűdöt, hogy mindent
el kell mesélni mindenkinek, klasszikus legki

3
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
INTERJÚ
„MINDEN OLVASÁSTÓL
JOBB LESZ”
Vámos Miklóssal, aki kritikusai szerint a XX. század egyik leg-
jelentősebb magyar írója, abban a házban beszélgettünk, amely
főszereplője az író legutóbbi nagyregényének a Dunapestnek.
Hogyan lett ez a ház a regény főszereplője?
Amikor először beléptem a házba, nagyon meglepődtem,
mert az egész olyan volt, mintha Berlinben járnék. 1979-
ben költöztem ide az akkori családommal. Egy idős házas-
pár akart külön költözni a lányától. Az idős szülők alkarján
tetovált számokat vettem észre, ilyet még soha nem láttam,
de rögtön kitaláltam, hogy ezek auschwitzi számok. Arra
gondoltam, hogy ez egy regény. De soha nem írtam meg.
Rejtélyes dolog, hogy végül mit ír meg az ember. Múlt az
idő, a lakást kinőttük, de elköltözés helyett vettem egy
egyszobás lakást, dolgozó szobának, ugyanebben a házban.
Az idő tovább telt, már nem itt lakom, de a dolgozóm
megmaradt. Tudomásomra jutott, hogy a ház tervezője
Hofstätter Béla is itt lakott ebben a házban, méghozzá az
én egyszobás lakásom része volt az ő lakásának. A nyilasok
a tervezőt itt lőtték bele a Dunába a rakpartról. A pillanat,
amikor a fő műve közelében megölik, az olyan drámai és
erős, hogy éreztem, ebből regényt kell írnom.
Abban az időben a háznak több híres lakója
is volt, akik szerepelnek is a regényben, pél-
dául Szép Ernő, Hatvany Lajos.
Igen, de ez nem befolyásolta a regény keletkezését. Ami-
kor anyaggyűjtésbe fogtam, felfigyeltem rá, hogy ezek a
nagy írók itt éltek, gondoltam, őket is belevonom.
Miért érezte úgy, hogy foglalkoznia kell a
múlttal?
Az én világnézetem szerint se jövő, se múlt nincs. Egy
hosszú, mindkét irányban végtelen jelenidő van. Ebből a
szempontból teljesen mindegy, hogy eme végtelen tengely
melyik pontjáról szemléljük az egészet

4
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
INTERJÚ
„URALHATATLANUL GAZDAG
EZ A VILÁG”
Enyedi Ildikó saját nyelvén – filmnyelven – a legfontosabb
dolgokat fogalmazza meg az életről és az emberi kapcsolatokról.
Ezekről a dolgokról beszélgettünk, most a szavak nyelvén.
Hogyan lett a filmkészítés a választott pá-
lyád?
Akkor döntöttem el, amikor befejeztem az első játékfil-
memet. Egészen addig nyitva tartottam a lehetőséget bár-
mire. Úgy gondoltam, hogy mindenfélét fogok csinálni,
filmet is, amikor olyan tervem lesz, amit filmen a legjobb
megcsinálni. A főiskolai évek alatt egy nagyon erős dac
volt bennem. Akkor ez még a mostaninál is sokkal-sokkal
hierarchikusabb szakma volt. Egyszerűen a technika miatt.
Azt láttam, hogy mindenki – a szakmai fogások elsajátítá-
sa mellett – nagyon tudatosan épül be a szakmába, én pe-
dig nagyon tudatosan építettem ki magam abból. Máshol
volt az érdeklődésem központja. Majd az első játékfilmem
annyira komplex élmény, annyira gyönyörű folyamat volt,
hogy lehettem egyedül is benne, amikor írtam, sok ember-
rel is, amikor előkészítettem és forgattunk, aztán megint
egy intim kapcsolat, amikor hónapokig vágtunk, majd
újra sok emberrel, a hangi utómunka során. Éreztem, hogy
mindent kiélhetek ebben. Minden mást le is választottam,
és csak a filmre koncentráltam.
Füst Milán és a regénye miért ennyire fon-
tos számodra?
Ez egy elég rejtélyes dolog. Szerintem sok olyan ember
van, akiket nagyon szíven üt valami az irodalomból, ami
iszonyú fontossá válik. Én is rátaláltam valamire, ami már
ott volt bennem, és valaki más kimondta helyettem. A re-
gény olvasása felfedezőút volt saját magamba. Varázslatos
tulajdonsága az igazi, jó irodalomnak, hogy az ember nem
csak egy írót, nem csak egy művet fedezhet fel, hanem sa-
ját magához kerülhet közelebb. Sok ilyen élményem volt,
de a sok fontos író között Füst Milán kitüntetett helyen
van számomra. A sokféle álszentség, ami valahogy a min-
dennapi életünk része, nála lehámozódik. Egyenessége és
bátorsága – mert

”
R
ég szerepelt egyházi személy Fedél Nélkül cím-
lapon. Felkérhettünk volna erre az alkalomra
egy püspököt, idős papot vagy egy ismert vi-
lági hívőt, minket azonban egy urbánus, hol
megosztó, hol rajongott atya érdekelt, őt aka-
runk megkérdezni arról, merre induljunk, amikor a gödör
közepén csücsülve nem látjuk a kiútat. És ő jött, biciklin,
fülig érő mosollyal, barátsággal, szeretettel. Nem kivétele-
zett, később, amikor tovább gurult, láttuk, hogy ő Hodász
András.
Hét éve szenteltek pappá. Mi a jelmon-
datod?
„Szomjazom” (Jn 19,28) – Jézus egyik utolsó szava a
kereszten, amit a körülötte álló emberek úgy értel-
meztek, hogy italra szomjas, ezért szivacsot gyorsan
ecetes vízbe mártottak és a szájához tették. Kijelen-
tését azonban sokkal inkább lelki vonatkozásban kell
érteni. Krisztus ránk, a velünk való találkozásra szom-
jazik, arra, hogy igent mondjunk rá. Ugyanígy mi is,
én is szomjazom rá.
Míg sokan mások a vlogodra… Több tíz-
ezres követőtábor figyeli, hogy éppen
milyen témával foglalkozol: cölibátus,
identitás, házasság stb. Meg kell hagyni,
modern eszközökkel evangelizálsz.
A modern nyelvezetnek is helye van az Egyházban.
Miért ne nyomtathatna pólókat, készíthetne videókat
és kezelhetne Instagram oldalt egy pap?
Ez szokatlan!
Nyilvánvalóan, hiszen a püspöki kar, így az Egyház
döntéshozói apáink, nagypapáink generációjához
tartoznak, ezért sok általuk képviselt evangelizációs
módszer nekünk talán régimódinak tűnhet, holott
szó sincs erről. Pusztán egyszerre kell képviselni a
hagyományt és kiszolgálni a fiatalokat. Én az utóbbit
tűztem zászlómra, ennek érdekében vagyok aktív az
online felületeken, de megértem, hogy ez az idősebb
korosztály számára furcsa. Negyven éve még alig volt
vezetékes telefon a háztartásokban, ma legtöbbünk
zsebében ott lapul egy okostelefon – megjegyzem –
amire letölthetjük a Bibliát vagy a zsolozsmát is. Te-
hát normális, ha a püspökök nem értenek minden
modern felülethez, lassan én sem ismerem a nálam fi-
atalabbak kommunikáci

K
olodko Mihály Ungváron született és nőtt fel.
Művészi érdeklődése miatt édesanyja művé-
szeti középiskolába íratta be. Itt ébredt rá a
formák iránti szeretetére, és hogy a szobrá-
szat az, amivel foglalkozni szeretne. Ezért a
Lembergi Művészeti Akadémián monumentális szobrá-
szatot kezdett tanulni, és 2002-ben diplomát is szerzett.
Eleinte Ungváron készített kültéri szobrokat, de egy idő
után világossá vált számára, hogy az ország és a világ
megváltozott, már nincs szükség hatalmas szobrokra.
Kezdenie kellett valamit a rengeteg ötletével, és a meg-
szerzett tudásával. Arra jutott, hogy zsugorítania kell a
szobrait, hogy sokkal kevesebb anyagból, és saját erőből
el tudja készíteni őket. Titokban, apró szobrokkal lepte
meg szülővárosát, majd 2017-ben családjával együtt Ma-
gyarországra költözött. Az első szobra, amit a budapesti-
eknek készített, meghatározó gyerekkori élményének figu-
rája, a Főkukac volt. A szobor készítésekor nem ismerte
Csukás Istvánt sem Sajdik Ferencet.
„Gyerekkori eszemmel úgy fogadtam
el, hogy a mesék csak úgy vannak. Úgy
tekintettem rájuk, mint a templomba
belépő az ikonokra. Senki nem kérde-
zi, hogy az ikont ki festette, sőt a festők
nem is írják alá, úgy tartják, hogy az is-
ten irányítja őket.”
Később megismerkedett az alkotókkal, és egy kis
szobrot Sajdik Ferencen keresztül Csukás Istvánnak
ajándékozott.
Mihály vizuális világban nőtt fel, nagymamája
meséire támaszkodva, meg rádiójátékok hatására, a
fantáziája képeiből alkotott világot. Gyerekkorában
nem olvasott magyarul, de nézte az ott is fogható
magyar meséket a tv-ben. A Főkukacot is a rajzfilm-
sorozatban szerette meg.
„Nagyon tetszett, hogy őt nem meget-
ték a halak, hanem szerették. Nem az a
folyamat volt, hogy megölnek, megesz-
nek, hanem barátságban, beszélgetés-
sel töltötték az időt.”
Mára már rengeteg apró Kolodko szobor látható
Budapesten. Vácon és Veszprémben is vannak, de
külföldi városokban is lecsapott a gerillaművész.
Hamarosan megismerték őt az emberek, megsze-
retté