Category: 722. szám

  • Rúzsfolt Ü

    12
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    BUKSIKA:
    RÚZSFOLT
    Ü
    lök a városközpontban a padon és hallgatom
    a mellettem lévő padon sztorizgató asszo-
    nyokat. Képzeld már Verám, a Gizi lányom
    a Központi Általános Iskolába tanítja a fel-
    sősöket. Háztartási órát tart nekik. Emlék-
    szel még, a mi időnkben gyakorlati órának hívták. De ne
    gondold ám, olyan ez az óra, mint régen. Mi még gyakor-
    lati kertbe jártunk ki a város szélére. Ott volt a tankert,
    ahol kapáltunk, sarlóztunk, gereblyéztünk, vetettünk,
    betakarítottunk. Ezek már csak ülnek a padban. Mondja
    a lányom, hogy már semmi gyakorlatiasság nincs ebben
    a tanítási módszerben. De valamire mégis jó ez az óra –
    mondja tovább az idős hölgy.
    Verám, gondolnád ezek a felsős lányok mikre képesek,
    te. Ezek már rúzsozzák a szájukat, festik a szemüket. Na
    nézd! Ott mennek bandában, annak a fekete copfosnak
    olyan a szeme, mint akinek bemázoltak. Na ezért engem
    anyám úgy megvert volna, hogy a fal adja a másikat, és biz-
    tos egy hónapos lett volna a sminkem. Na, de nem is ezért
    mesélek neked Gizimről. Mondja egyik nap, hogy képzeld
    anyukám, nem bírni már ezekkel a lányokkal. A szüne-
    tekben a wc-be vonulnak és pancsolnak, festik, rúzsozzák
    magukat. De ez még hagyján, de azon versengenek, kinek
    szebb a tükrön az ajaklenyomata. Csóró takarítónőnk már
    azt sem tudja hányszor és hogyan, mivel takarítsa a tükröt.
    Mondom neki, idefigyelj lányom, hogy van ennyi eszed,
    hát mire tanítottalak én téged. Légy gyakorlatiasabb, ta-
    nítsd őket rendre és tarts

  • érdektelen értékelés

    reszkető csontok a párna alatt
    pálinkás butykosban szó fakad
    a kérdés lassan köröz
    nagyot koppanva odább gurul
    a tölgyfa padló résein szivárgó
    gyantába merül
    sav marja a lépteket nyomuk érdes kiáltás
    féktelen szavak szaladnak
    vakolt téglafal állja az útjukat
    a hang nem terjed túl rajta
    a szigetelés remek
    Ötvös Németh Edit

  • Térelválasztók

    12
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    BUKSIKA:
    RÚZSFOLT
    Ü
    lök a városközpontban a padon és hallgatom
    a mellettem lévő padon sztorizgató asszo-
    nyokat. Képzeld már Verám, a Gizi lányom
    a Központi Általános Iskolába tanítja a fel-
    sősöket. Háztartási órát tart nekik. Emlék-
    szel még, a mi időnkben gyakorlati órának hívták. De ne
    gondold ám, olyan ez az óra, mint régen. Mi még gyakor-
    lati kertbe jártunk ki a város szélére. Ott volt a tankert,
    ahol kapáltunk, sarlóztunk, gereblyéztünk, vetettünk,
    betakarítottunk. Ezek már csak ülnek a padban. Mondja
    a lányom, hogy már semmi gyakorlatiasság nincs ebben
    a tanítási módszerben. De valamire mégis jó ez az óra –
    mondja tovább az idős hölgy.
    Verám, gondolnád ezek a felsős lányok mikre képesek,
    te. Ezek már rúzsozzák a szájukat, festik a szemüket. Na
    nézd! Ott mennek bandában, annak a fekete copfosnak
    olyan a szeme, mint akinek bemázoltak. Na ezért engem
    anyám úgy megvert volna, hogy a fal adja a másikat, és biz-
    tos egy hónapos lett volna a sminkem. Na, de nem is ezért
    mesélek neked Gizimről. Mondja egyik nap, hogy képzeld
    anyukám, nem bírni már ezekkel a lányokkal. A szüne-
    tekben a wc-be vonulnak és pancsolnak, festik, rúzsozzák
    magukat. De ez még hagyján, de azon versengenek, kinek
    szebb a tükrön az ajaklenyomata. Csóró takarítónőnk már
    azt sem tudja hányszor és hogyan, mivel takarítsa a tükröt.
    Mondom neki, idefigyelj lányom, hogy van ennyi eszed,
    hát mire tanítottalak én téged. Légy gyakorlatiasabb, ta-
    nítsd őket rendre és tarts

  • Próféta

    Mindig a katedrális melletti buszmegállóban
    üvöltözött a járdával, mint aki folyton csak
    az Ördöggel vitatkozik.
    Nem volt semmije, csak egy papucsa,
    egy mackóalsója és egy pólója.
    Volt, aki kezet rázott vele, volt, aki lezavarta
    a 7-esről az édesanyjába. Nem magyar volt.
    Gyónni mentem hozzá. Gondoltam, majd
    rajzol valamit fekete krétával a betonra,
    amivel soha nem tud kiegyezni,
    és én majd elgondolkodhatok
    azon, hogy honnan és minek
    van krétája és miért
    éppen fekete.
    Vasas Tamás

  • Sivatagi Szél

    13
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    lyen módon keresték volna egymást. Így kényelmesebbnek
    vélték, menjen mindenki a maga útján.
    2008 nyarának derekán a hőség kegyetlenül tombolt.
    Hosszú kocsisorok az autópályán a Balaton felé, onnan
    jövet, a járművekben félig felforrt emberekkel, mit ad
    Isten, köztük az egykori párossal, külön-külön haladva.
    Fonyódnál leereszkedtek a félsorompók, vonat közeledett.
    Az egyik sávban Odett, a másikban Marcell várakozott,
    közvetlenül a jelzőlámpák előtt. Amint szabaddá vált az
    út, megindult a sor. Egyetlen pillanatra akadt össze a te-
    kintetük. Marcell kis híján a fékbe taposott, mivel expárja
    mögött öt-hat év körüli kislányra lett figyelmes. A tábor-
    ból vitte haza gyermekét, sejtelme sem volt, ki az apja, de
    az abortusztól irtózott. Korántsem etikai okoknál fogva.
    Szerette az „elhagyott, gyermekét egyedül nevelő anya”
    szerepét. Rövidebb viszonyai akadtak bőven, viszont kép-
    telennek bizonyult a kölcsönös bizalomra építeni az életét.
    Eleinte furcsállta e tulajdonságát, aztán megszokta, mára
    szinte ezt tartotta helyesnek. Bolond lenne jól felépített
    imázsát kockáztatni, a lánya eddig is megvolt, ezután is
    meglesz, tökéletes apa meg maximum a mesékben létezik…
    Marcell valamilyen ürüggyel ugyancsak félreállhatott
    volna, de aztán? Kicsi a valószínűsége, hogy utoléri, tegyük
    fel, mégis. Mit mond, kérdez, válaszol, tesz? Számbavéve a
    forgatókönyveket, arra jutott, jobb, ha hagyja az egészet,
    merthogy máig ébred hol itt, hol ott, ki tudja, simán elő-

  • Nyomorban

    Lelkileg tört vagyok
    Fázom és koplalok
    Könny fedi szemeim…
    Elhagytak szüleim.
    A cipőm szaggatott
    Ruhám is megkopott
    Betegen vándorlok…
    Jólétről álmodok.
    Sínylődök erdőben
    Sátoros kégliben
    Munkám se lehet…
    Mindenki elkerget.
    Az utcán koldulok
    Piacon lejmolok…
    Kukában keresem
    Kiszáradt ételem.
    Felejtvén kínomat
    Leiszom magamat,
    Szánalom, megvetés
    Sorsom csak szenvedés.
    Gyászos az életem.
    Tönkre tett végzetem
    Télen ha megfagyok,
    Hósírban porladok.
    Sömjéni
    Fábián István: A koldus kutyája

  • Minden Mulandó Tíz pszichoterápiás történet

    14
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    KÖNYVAJÁNLÓ
    KÖNYVAJÁNLÓ
    IRVIN D. YALOM:
    MINDEN MULANDÓ
    Tíz pszichoterápiás történet
    „A nyolcvanas éveimben járok, és soha nem voltam nagyobb
    békében önmagammal.”
    A Minden mulandó elgondolkodtató történetei arról
    szólnak, hogy a neves pszichiáter, Irvin D. Yalom és páci-
    ensei hogyan igyekeznek megbirkózni az emberi lét alap-
    vető dilemmájával: miképpen lehet értelmes életet élni
    úgy, hogy közben tudjuk, a létünk véges? Megismerünk
    többek közt egy ápolónőt, aki kénytelen elfojtani a fia ha-
    lála fölött érzett fájdalmát, hogy enyhíteni tudja páciensei
    kínjait; egy sikeres vállalkozót, akit barátja öngyilkossága
    arra késztet, hogy felülvizsgálja addigi életét; és egy idős,
    hajdan ünnepelt prímabalerinát, aki a múltban él. A Min-
    den mulandó szembenéz az emberi élet nehézségeivel,
    ugyanakkor méltatja legszebb ajándékait – a szerelmet, a
    barátságot, a családot. Yalom gondolatai olyan fogódzókat
    kínálnak, melyekkel nem csupán elviselhetővé, de tartal-
    massá és élvezetessé is tehetjük mindennapjainkat.
    Irvin D. Yalom (1931) a Stanford Egyetem Pszichiátriai és
    Magatartástudományi Tanszékének professor emeritusa,
    író. Pszichiátriai szakmunkái, fikciót, filozófiát és pszicho-
    terápiát ötvöző regényei világszerte népszerűek. Felesége,
    Marilyn súlyos betegségéről, közelgő haláláról Halálról
    és életről címmel közösen írtak
    megrendítően szép könyvet.
    Park Könyvkiadó, 2022, 4499 Ft
    ISBN: 9789633557310
    EGY SZOCMUNKÁS
    NAPLÓJA
    RAGULEVES
    K
    ifejezetten ötlet

  • Közöny

    Leszállt az est. Kapu nyikordult.
    A sarkon a koldus éppen befordult.
    Kezében koszos szatyor, lábánál vézna eb.
    Botorkáltak a semmibe, komótos csendesen.
    Három kamasz, még nem láttak sok tavaszt,
    – de a szőlő levét már nem frissítőnek itták –
    gajdolt, üvöltözött. A kukákat félrerúgták.
    Nem tudták, hány nap van benne rejtve.
    Mennyi kincs. Mennyei falatok,
    penészes kifli, száraz szalámivég.
    A tegnapi nincs, ami ma lehetne sovány vacsora.
    A csekély esély a talán holnapra.
    Nélkülük de könnyen itt a vég.
    Ez a szerencsétlen már régen nem kért.
    A három suhancnak gyötrő éhségtől
    még nem sajgott a gyomra.
    Könyékig sem nyúltak volna soha ilyen mocsokba.
    Nem érezték még, az az egy falat, lehet,
    életükben pár nap kínt, vagy hosszabb
    gyötrő szenvedést jelent.
    Nekik mindez nem volt más csak undorító szemét,
    mint koldus meg kutyája. Bár tőlük enni egyik sem kért.
    Mégis körbekapták őket, s röhögve nagyokat,
    véresre verték a szerencsétlent.
    Csak úgy roppant a koponya.
    Az ebét sem kímélték, – az ilyen hogyan is tudná –.
    Nagyokat rúgtak belé addig, míg megunták.
    Majd a görcsbe rándult testeket leköpve továbbálltak.
    A kapun – nem is olyan messze – halkan
    ráfordították a zárat.
    Bara Anna

  • A semmi falai közt

    A semmi falaim közt őrlődöm;
    a semmi falai közt gyötrődöm.
    Verset írnak rólam! – ujjong a semmi,
    – két perc hírnév kijár, s az nem semmi!
    A semmi hangja szól fülembe,
    semmitmondó szép ütembe’.
    A semmim falai közt múzsám semmi,
    ezen a helyen a nevem is csak ennyi.
    Ne is próbálj meg valaki lenni,
    megtöri lelkedet hamar a semmi.
    Két betű, négy szám: a neved itt ennyi,
    lelked, ha volt: kifakult semmi.
    Szamócza

  • Angyalokkal

    Halovány képek suhannak át az éjeken.
    Álom, vagy egykor volt valóság? – kérdezem.
    Bőrömhöz simul a paplan alatti sötét,
    s míg verejtékbe gyűjtöm fájdalmam könnyét,
    átölelnek kedves, cikázó éji árnyak.
    Csöndemre láthatatlan angyalok vigyáznak.
    Arany-Tóth Katalin