Category: Műfajok

Régmúlt, hogy szemedben láttam.
Abban a gyönyörű csillogásban
a szenvedélyt,
amivel rám néztél, megigéztél.
Sóvárogva, szerelmet remélve,
szerelmet ígérve.
Rég múlt, és azóta hiába várom,
hogy holtomig tartson ez az álom
Szamócza

Álmaimban nálad jártam,
az ágyunkban mást találtam,
kifordultam a szobából,
s azóta a szívem gyászol.
Átbolyongva sok éjszakát,
bolondnak hisz, aki meglát:
fölébredve boldog voltam,
hogy mindezt csak úgy álmodtam.
Messze űztem, azt az álmot –
átkaroltam a világot…
Karjaimban tartottalak,
simogatott minket a Nap.
Karjaimban tartottalak,
bocsásd meg, hogy álmodtalak!
Barcs János

vízen járó szép eretnek
szíved hadd veszem meg
hamis lelked halpénzért
házamba így elkísérjél
lehetsz tőlem te akárki
koldus is vagy királyfi
szolgálj vagy szolgállak
bármilyen maskarában
nem tudom mi a neved
megölellek ha engeded
el is mehetsz ha akarod
belém öltheted a karod
játszhatunk míg a világ
egyszer tótágast csinál
Somoskői Anita
2021. szeptember, második díj

Katához
Megfordulok, és már nyúlok utánad.
Mától ez a várad!
Úrnője lettél e puha ágynak,
őrzője a szelíden vad vágynak,
ettől a perctől csak téged kívánlak!
Betölti tüdőmet illatod,
már mindened adod,
s én boldogan vagyok veled,
büszkén fogom a kezed.
Már mellettem a helyed!
Branyó

Zöld székem (feslett nőszemély)
Szakadt volt a ruhája,
Rongyokban kérem, csúf szegény,
Vendégét így, hogy várja?
Nos, úgy gondoltam, áthúzom,
Így varrtam néki szebbet.
Zöld székem, s társa mára már
A kedvenceim lettek!
Németh Anikó (Ködmadár)

szitává lyuggatták agyam
mindenféle külső ingerek
bent csiszolatlan zaj szólt
fúrószár tépte szürke pikkelyek
puhán siklott a cipő
nem zörgött a védőfólia
steril ország fogadott
én voltam apámnak
harmadik fia
ezerszemű monitor figyelt
kába lettem aki nem toporog
fesztelen lett a képátvitel
távolodott tegnapi mosolyod
lassacskán kitisztult minden
átpördült az óramutató
megszültek a várandós percek
maradtam apámnak
harmadik fia
a folyosón kávészagú csöndben
csővázon lógott egy kabát
levedletten
egy régi ember bőre
Ötvös Németh Edit

Holdbéli tájon honol a csend.
Látom a fényt, mely értem üzent.
Elhagyom érted a végtelent,
hogy megnyugtassad dúlt lelkemet.
Forrongó vérem lángokkal küzd,
mágia lánc magához fűz.
Lélegzet eláll, dobban a szív,
misztikus varázs elszántan hív.
Por vagyok megint, gyémántgolyó,
új útját járó parány bolygó.
Csillagok tánca elandalít,
s nem érzem többé a földi kínt.
Szabó Tünde

ki vagy, ki a fényt és a sötétet
nevén szólítja,
és árnyaival minden este
azt elő kíséri?
ki az,
ki játsza istent,
olykor megérint,
de tagad mindent…
ki átölel néha engem is –
és a szent helyeket,
és a templomokat, ahová félelemből,
tán bűntudatból jár az ember,
meg az üres tróntermeket,
mint a porladó csontokat.
ti, azért vigyázzatok – királycsinálók, kiskirályok –
bálványokhoz hasonlóan, vigyázzatok!
tudjátok meg:
jönnek mások is!
varázslók, sárkányok, koldusok,
és másik árulók…
Szente B. Levente

Apró kis tanyán élt a lúd,
ő szakmát sohasem tanult.
Viszont nagy gőg lakott benne,
neki minden szakma menne.
Egy reggel gondolt egy nagyot:
ő üdvözli ma a napot.
Tudja ő azt, mit a kakas,
ő is van olyan jó szárnyas.
Kukurikú – kiabálná,
ha a hangot megtalálná.
De csak annyi jött, hogy gágá.
Ennyit kürtölt ő világgá.
Inkább költök tojásokat,
megy az, mint a parancsolat.
Egy óra alatt megunta,
és ezt a szakmát is hagyta.
Na, majd a házat őrzöm én.
Vagyok olyan erős legény.
Ki is állt a kertkapuba,
mint Samu, a juhászkutya.
Éppen arra járt a róka,
most jött el a főpróba.
Úgy megrémült szegény koma,
hogy futott, ahogy bírt, haza.
Akkor én most mihez kezdjek?
Talán igásállat legyek?
Az biztos, hogy nem leszek ló.
Leszek én majd tanácsadó.
Erdős Sándor