Dörög az ég
villámokat szór
a mennyből egy angyal
szelíd szavakat szól
Vigyázok rád míg élsz
nem hagylak el soha
lehet az élet
bármilyen mostoha
Veled leszek akkor is
ha magadra maradsz
jó utakra terellek
ha rossz utakon haladsz
Nem kell félned semmitől
csak gondolj mindig jóra
figyelmezz az útra
és a mennyből jövő szóra
Pap László
Category: 714. szám
-
A mennyből egy angyal
-
misi
feltornyozott sittkonténerek előtt
a jégre szórt homok irdatlan fosán
kapucnis
anno tán kék női télikabátban
egy tata közeleg
aprókat lép
mintha béklyó lenne lábán
övéről horpadt katonai kulacs lóg
nem az a pátriárkaszakállú guberáns
szeme alatt a fáradtság piócáival
jobb napokat látott föcitanárnak tűnik
hátszélben araszol
csikkjének füstje mint egy vízisízőt húzza
fején marcipánrózsaszín gyereksapi
szemében vöröseltolódás
ma sem ő ért ide elsőnek
mája mint egy duci belsőzseb
már a pulcsiján át is kitapintható
baljával megkapaszkodik
jobbját lehajtott fejjel
a szemétbe mártja
lábánál lustán
mosakszik egy táska
mint a lottósorsoláson
húzza ki végül mézgás kezét a szennyből
ám az üres
akár egy plüssmarkoló robotkarja
Röhrig Géza
Vídia: Sorscsapás után – Reménykedve -
Töprengő
Nincs pénzem kenyérre, de koldulni nem merek
Mert félek, hogy megvetnének az emberek
Bár lehet, hogy ők is kéregetnének a sarkon
De ahhoz elnyűtt ruhában kell állni az aszfalton
Spányik Miklós -
Elégett mindenem
Tűz pusztított a kertben,
elégett minden: pázsit, fák, magok,
a templomom a tornyocskáival,
színes képek az oltár felett,
melyen már sosem áldozok.
Tűz volt a kertemben,
magasba csapott a láng, és
porba hulltak az álmok.
Szótlanul hallgattam ágak recsegését,
nem sírok, és nem kiabálok.
Tűzvész tarolt a kertben,
enyészeté a bogarak, madarak, virágok,
ködmadár fészke füstté vált,
szenes tollak hullanak amerre járok,
szürke hamuban fekete gyémántok…
Tűz égetett el mindent a kertben,
s a pusztában csak egy kőszikla áll.
Griff-apó nálam otthonra lelt,
a kietlen tájon mindig rá várok…
Németh Anikó Ködmadár
17.
Bár felednélek!
…s gondolataim eléd
térdelnek újra.
18.
A legmélyebb kék
amit valaha láttam:
a lelked tükre.
19.
Szemed egy világ:
mélyebb mint az óceán,
kékebb mint az ég!
20.
Menten végem – ha
szexi csizmádban látlak,
felrobban vérem!
21.
Tudós vagy, tanár,
és kecses akár egy őz!
Szeretlek. Csoda?
22.
Semmibe hullnak
vágyaim. Valamikor
követem őket.
23.
Ha férfi lennél,
női éned szemlélve
tán megértenél.
24.
Ha léteznének
az elfek, biztos
rád hasonlítanának! -
PM-hez
Haiku-lánc
17-24.
Sárközi László
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
üszkösödnek bennem a szavak akár a mélyvénás trombózisos lábak
belülről őszülök lassan hideg télbe pedig micsoda illata van a lugason a szőlőnek
darazsakat legyeket ejt csapdába hitvesem kifüggesztett műanyag flakonja
s mint vöröslő alkonyat csordul a passzírozott paradicsom leve szűk nyakú üvegekbe
pedig béke van az olajfák alatt mégsem jajdul bennem a szó mosolyom sem a régi
pásztázzák égboltom vad reflektorok s mint lelőtt papírrepülők zuhannak rám az éjjelek
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
nem tudom miért de csönd van bennem jóleső bágyadt öreges naplemente
s akár a hadifoglyok vesztett csata után megkötözött kezekkel hevernek rajtam a mondatok
lökdösném le magamról őket de belémfúródnak akár nyílvesszők a céltáblába
átölelnek óvnak dajkálnak akár anya a gyermekét
nem tudom miért de jó ez a hallgatás talán érik bennem még sok vers sok szonett hexameter
sok elégia de magányosabbak a nappalok így szavak nélkül
csak este látogat meg egy-egy elkóborolt dallam nem tudom miért de jó ez így
most nincs háború vagy mégis – egy hónapja nem írtam verset
nem tudom miért de csak áltatom magam mert vége a nyárnak
hidegebb szelek fújnak ökörnyálak húzódnak arcomon
s üszkösödnek bennem a szavak akár a mélyvénás trombózisos lábak
belülről őszülök lassan hideg télbe pedig micsoda illata van még egy-egy rózsának
s mint vöröslő alkonyat csordul szívemben a hála hogy józanul élhetek
Ketykó István -
Nincs Egy Férfi – Írások És Firkák
10
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
UGRON ZSOLNA:
NINCS EGY FÉRFI –
IRÁSOK ÉS FIRKÁK
K, mint karácsony
A
z idei karácsony más lesz, mint a többi, hi-
szen minden eddigi karácsony más volt,
mint a többi. Úgy képzelem, talán képzel-
jük, hogy boldog vidékek boldog emberei
azok, akiknek lehetnek rítusokkal átszőtt
ünnepet hozó napjaik karácsony előtt, akik tudják, évről
évre kik ülik körül majd a karácsonyi asztalt, mi kerül arra,
milyen lesz a szenteste hangja, illata. Nem tudom, tud-
ják-e, de 2050-re az emberiség kétharmada városlakó lesz.
Ez, ami a karácsonyt illeti, nem a legjobb hír. Mert én
úgy látom, hogy a város valamikor, nem is olyan rég, bi-
rokra kelt a karácsonnyal. Akár még néhány évtizeddel
ezelőtt is jól el lehetett volna igazodni egy pontos nép-
rajzi lexikonnal, és megfejteni csak a látottak, a tapasztalt
szokások alapján, merre is járunk karácsonykor, ma már
antropológus legyen a talpán, aki egy nagyvárosi üzletköz-
pontban megmondja, milyen is lesz arrafelé az ott lakók
ünnepe.
Gyerekkorom kisvárosában a karácsony még magabiztos
volt, már nem ereje teljében, de jól tartotta magát.
Jó svunggal repkedtek a nyolcvanas évek Kolozsvárjának
téli egén az angyalok, halkan, de erővel zúgtak a hallejúják
a templomokban. Lehetett remegve lesni, hordja-e az An-
gyal a glóriáját, megtalálni elhullajtott tollpihéit, megpró-
bálni elcsípni csengetéskor. Rácsodálkozni arra, hogy idén
se izmosodott, nem bírta el a nagyobb fát. Meg lehetett
sutyorogva beszélni az udvaron, h -
Karácsony
December napjai közé
belopódzott a Karácsony,
s mint lélekbe mart szorongás,
vacog a képzelt kalácson.
Fogadkozunk nyakra-főre
– ölelni, szeretni szokás.
Gazdag látvánnyal tornyosul
a pénzben mért gondoskodás.
Meghitt ünnepi zenére
angyalok járják a táncot.
Könnyű libbenésük sejtet
ártatlan, szelíd világot,
de csillagszóró szikrák közt
felzokog a hiány hangja.
Kiszakadó sóhajunkat
se fény, se szó nem takarja. -
Minden olvasástól jobb lesz
3
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
INTERJÚ
„MINDEN OLVASÁSTÓL
JOBB LESZ”
Vámos Miklóssal, aki kritikusai szerint a XX. század egyik leg-
jelentősebb magyar írója, abban a házban beszélgettünk, amely
főszereplője az író legutóbbi nagyregényének a Dunapestnek.
Hogyan lett ez a ház a regény főszereplője?
Amikor először beléptem a házba, nagyon meglepődtem,
mert az egész olyan volt, mintha Berlinben járnék. 1979-
ben költöztem ide az akkori családommal. Egy idős házas-
pár akart külön költözni a lányától. Az idős szülők alkarján
tetovált számokat vettem észre, ilyet még soha nem láttam,
de rögtön kitaláltam, hogy ezek auschwitzi számok. Arra
gondoltam, hogy ez egy regény. De soha nem írtam meg.
Rejtélyes dolog, hogy végül mit ír meg az ember. Múlt az
idő, a lakást kinőttük, de elköltözés helyett vettem egy
egyszobás lakást, dolgozó szobának, ugyanebben a házban.
Az idő tovább telt, már nem itt lakom, de a dolgozóm
megmaradt. Tudomásomra jutott, hogy a ház tervezője
Hofstätter Béla is itt lakott ebben a házban, méghozzá az
én egyszobás lakásom része volt az ő lakásának. A nyilasok
a tervezőt itt lőtték bele a Dunába a rakpartról. A pillanat,
amikor a fő műve közelében megölik, az olyan drámai és
erős, hogy éreztem, ebből regényt kell írnom.
Abban az időben a háznak több híres lakója
is volt, akik szerepelnek is a regényben, pél-
dául Szép Ernő, Hatvany Lajos.
Igen, de ez nem befolyásolta a regény keletkezését. Ami-
kor anyaggyűjtésbe fogtam, felfigyeltem rá, hogy ezek a
nagy írók itt éltek, gondoltam, őket is belevonom.
Miért érezte úgy, hogy foglalkoznia kell a
múlttal?
Az én világnézetem szerint se jövő, se múlt nincs. Egy
hosszú, mindkét irányban végtelen jelenidő van. Ebből a
szempontból teljesen mindegy, hogy eme végtelen tengely
melyik pontjáról szemléljük az egészet -
Esték
Karácsony este van.
A kinti félhomály beszűrődik az ablakon,
megvilágítja a még csupasz fenyőt az asztalon.
Díszeket válogatva fel-fel villan
gyerekkorom egy-egy karácsonya.
Amikor még volt család,
testvér, apa és anya,
szegényes, de feledhetetlen
karácsonyi vacsora,
hóhullás közben esti séta,
/akkor még voltak telek/,
boldog voltam, mint minden gyerek.
Ekkor kaptam meg első könyvemet,
melynek illatát még ma is érzem,
mert fel tudom idézni,
és az időkön túl
bele is tudok nézni.
Oláh István -
Karácsony este
Karácsony este, fények tüzek estje,
millió apró láng lobban föl repesve.
Apró csillagok kiragyognak, élnek,
fényt adva ez örök sugaras éjnek.
Fölragyog ekkor a könnyes szem is,
szeretet lángja gyúl a szívben is.
Mert ez estén nem lehet, csak szeretni,
és mindenkinek örömet szerezni.
A szeretet lángja fölér a nagy égig,
újév küszöbén elér az újévig.
E földgolyón mindenhová elérnek,
s beragyogják a most induló évet.
Fazekas István
Reno: Karácsony