Duckhilles

Category: 711. szám

  • föstmény a XXI. századból

    erdélyi félrerándulás
    a lelkeink völgyébe le
    zsebünk egymással volt tele
    nem fért el benne senki más
    fölémhajoltál hogy hajad
    rázuhanjon a szemeimre
    találjak majd ritmust a rímre
    mielőtt végképp elszalad
    s míg mi szerelemtől vakon
    csordultunk át hajnalodásig
    arcát kitakarja a másik s
    a ló benéz az ablakon
    hágyépé
    2021. szeptember, első díj

  • Valaki alszik

    Gumiból készül a legújabb törvény
    Magába szippant a gyalázat-örvény
    Pőre az ország, retkes a lába
    Gyalog járatják iskolába
    Acélból épül a legújabb börtön
    Nem akad párja kerek e földön
    Messzire csorog kínjaid vére
    Emberhúst eszünk végül ebédre
    Csalásból készül a legújabb fáklya
    Sötét fényt áraszt látó világba
    Forró a mákony, hatásos méreg
    Elhiszed még, hogy magadtól kéred
    Jelenből készül a vágyott holnap
    Ostobaságért fiak lakolnak
    Tétlenül fekszünk vetetlen ágyra
    Virágot szórunk bűzös mocsárba
    Hajnalban épül a legújabb fegyver
    Valaki alszik, valaki felkel
    Haragod kútja képtelen mély
    Magad leszel a végső esély
    Székely-Máté László

  • Tinta

    3
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    SZÉPPRÓZA
    PETHŐ N. GÁBOR:
    TINTA
    K
    János nyugalmazott főadóellenőr szo-
    rongva ült az íróasztalánál, és hiába ment
    ugyan a légkondicionáló, igencsak verej-
    tékezett. Volt miért aggódnia. Utódja,
    aki teljes vizsgálatnak vetette alá az előző
    állomány tagjait, terhelő bizonyítékokat talált arra
    nézvést, hogy a hosszú évek során bizony szép kis bi-
    rodalmat építhetett fel az így-úgy korrupciós ügyle-
    tekből, elsikkasztott, illetve jogtalan vagyonelkobzá-
    sokból származó pénzekből.
    Ügyvédjének próbált levelet írni, de csak nem jöt-
    tek tollából a szavak. Régimódi ember lévén olyan tí-
    pusú töltőtollat használt, aminek hegyét a tintásüveg-
    be mártva tudta megtölteni. Egész életében hazudott,
    tökélyre fejlesztette a megtévesztést, munkahelyén,
    családján belül egyaránt. Most mégis megbicsaklot-
    tak az ujjai. Túl sok és pontos bizonyítékkal találta
    szembe magát, melyek mind ellene szóltak. Mindig
    csak megkezdett mondatokra futotta, még az „igaza”
    melletti érvelés is kínszenvedést okozott neki, hol-
    ott ezt az ügyvédet is súlyos pénzösszegekkel győzte
    meg: védje őt. Az ominózus jogász ugyan felajánlotta,
    hogy megszerkeszti helyette védekező levelét, de ezt

  • Gyerekkor

    Mint zizegve fölborult bogarak:
    csapkodó kezeim vésik az elhagyott eget,
    fekszem a fölmagzott fűben hanyatt.
    Felhőkre írok, írom, ami még megmaradt,
    ha bármi ittmaradt abból a bámész korból.
    Vagyok a hátán, gazok közt álmodó gyerek,
    vagyok a rét, sáros folyó, vagyok a lent,
    ki álmodott odafönteket nézeget.
    Fekszem kiterítve, bárányok lépnek kezemre,
    tenyeremben sárból szakadó lepkék.
    A teremtő gömbölyödik fölnyílt szememre,
    alszik kedvesen, magyarázattá felejtett emlék.
    Pók szövi bábbá az időkben forgó bogarat.
    Lehetnék, aki vagyok. Aki mindvégig ittmaradt.
    Fábián István

  • Bronzba Rejtett Párbeszéd

    K
    olodko Mihály Ungváron született és nőtt fel.
    Művészi érdeklődése miatt édesanyja művé-
    szeti középiskolába íratta be. Itt ébredt rá a
    formák iránti szeretetére, és hogy a szobrá-
    szat az, amivel foglalkozni szeretne. Ezért a
    Lembergi Művészeti Akadémián monumentális szobrá-
    szatot kezdett tanulni, és 2002-ben diplomát is szerzett.
    Eleinte Ungváron készített kültéri szobrokat, de egy idő
    után világossá vált számára, hogy az ország és a világ
    megváltozott, már nincs szükség hatalmas szobrokra.
    Kezdenie kellett valamit a rengeteg ötletével, és a meg-
    szerzett tudásával. Arra jutott, hogy zsugorítania kell a
    szobrait, hogy sokkal kevesebb anyagból, és saját erőből
    el tudja készíteni őket. Titokban, apró szobrokkal lepte
    meg szülővárosát, majd 2017-ben családjával együtt Ma-
    gyarországra költözött. Az első szobra, amit a budapesti-
    eknek készített, meghatározó gyerekkori élményének figu-
    rája, a Főkukac volt. A szobor készítésekor nem ismerte
    Csukás Istvánt sem Sajdik Ferencet.
    „Gyerekkori eszemmel úgy fogadtam
    el, hogy a mesék csak úgy vannak. Úgy
    tekintettem rájuk, mint a templomba
    belépő az ikonokra. Senki nem kérde-
    zi, hogy az ikont ki festette, sőt a festők
    nem is írják alá, úgy tartják, hogy az is-
    ten irányítja őket.”
    Később megismerkedett az alkotókkal, és egy kis
    szobrot Sajdik Ferencen keresztül Csukás Istvánnak
    ajándékozott.
    Mihály vizuális világban nőtt fel, nagymamája
    meséire támaszkodva, meg rádiójátékok hatására, a
    fantáziája képeiből alkotott világot. Gyerekkorában
    nem olvasott magyarul, de nézte az ott is fogható
    magyar meséket a tv-ben. A Főkukacot is a rajzfilm-
    sorozatban szerette meg.
    „Nagyon tetszett, hogy őt nem meget-
    ték a halak, hanem szerették. Nem az a
    folyamat volt, hogy megölnek, megesz-
    nek, hanem barátságban, beszélgetés-
    sel töltötték az időt.”
    Mára már rengeteg apró Kolodko szobor látható
    Budapesten. Vácon és Veszprémben is vannak, de
    külföldi városokban is lecsapott a gerillaművész.
    Hamarosan megismerték őt az emberek, megsze-
    retté

  • Menyecske

    Nincs kapu, a kerten át megyek hozzá
    mondjuk a nevünket, én még, hogy mi járatban
    két varkocsba font haja meztelen vállára lóg
    ahogy megáll a forgótárcsás mosógép mellett.
    Zsinóron érkezik az áram a kalyibából
    a meghagyott akácos árnyékában
    szemeim fulladoznak szétázott kezein
    kislányos csípőjén, a nyakán a forradáson
    történeteket gyártok a születésére
    a zománcozott lavórban még az ágynemű dagad
    az akácokra erősített kötélen lebeg
    a mára már elszámolt idő.
    Magamban mormolom a mosónők korán halnak…
    ő alig múlt tizenhat
    még nincs fogalma róla
    hogy mutatkozott be nekem.
    Szép Borbála
    89.
    Megint öngyilkos
    lett egy csótány! Hullája
    kólámban lebeg.
    90.
    Vécé – bedobták…
    Kiszedem…Csövest
    kurvaanyázok…
    91.
    A rádióhang
    áttör a falon. Csak így
    tud elaludni.
    92.
    Diszkréten rám tört.
    Majd leestem ültömben…
    Erőlködhetek.
    93.
    Tiltott érzelmek!
    Méregfogam kihúztam.
    Inkább kihíztam…
    94.
    Kell tisztaság, rend.
    Felszólító mondatok
    a vécé ajtón.
    95.
    Küszködöm. Küzdök.
    Mások jóindulata
    tart itt e földön.
    96.
    Tartjuk magunkat.
    Diszkrét kétségbeesés
    ül az arcunkon.

  • A vihar

    sebet metsz a fák testére
    ág bogára felhő feszül
    megszületni készül s délre
    harangszóval utcákra ül
    fekete mint letűnt emos
    ég fülére varjú akad
    ott lóg amíg mindent elmos
    alatta a gyors zivatar
    akkor leszáll a vállamra
    s károgva szívembe hatol
    megszokta hogy odabent is
    miattad sok vihar tarol
    Bara Anna

  • Látlak Tengeribetegség ((részlet))

    10
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    SZÉPPRÓZA
    VONNÁK DIÁNA:
    LÁTLAK
    TENGERIBETEGSÉG
    (részlet)
    N
    em így képzeltük az indulást. A taxi el-
    ment, itt pedig csak egy pár semmitmon-
    dó irodaépület áll. Körülöttünk szinte
    sivatagi pusztaság, leér az autók kerekéig
    az ég, az út fölött a benzingőzben déli-
    báb remeg. Tábla, kiírás sehol. A forgalomtól a fölve-
    rődött sódernek nincs ideje leülepedni, a por megül a
    pórusainkban, a körmeink alatt. Anyáról ordít, hogy
    utálja az egészet. El se hiszem, hogy közel van a ten-
    ger, ez inkább olyan, mint a vadnyugat, mondja, aztán
    megemeli a napszemüvegét, és letörli az izzadságot az
    orrnyergéről. Mi van, undorító vagyok?, kérdezi ne-
    vetve. Makulátlan rajta minden.
    – Nyugi, mindjárt jobb lesz, biztos van légkondi.
    Legalábbis remélem.
    Ezt rossz hangsúllyal mondtam, gyanakvóan néz.
    Felpattintok egy sört, idegesít a melltartóm a hőség-
    ben. A látszat ellenére jó helyre jöttünk, itt van az
    utasfelvétel: tucatnyi ember lézeng, bőröndökkel. Éles
    nevetések csapnak fel, az utasok mustrálják egymást,
    igyekeznek helyezkedni. Nem tudni még, melyik po-
    zíció lesz a legelőnyösebb az induláskor, mindenki
    éber. Megállunk, a bejárattól pár méterre húsos, at-
    létatrikós férfiak torlaszolják el a feljárót. Sámlikon
    ülnek egy körben, azt hiszem, románul beszélnek. A
    sarkon hirtelenszőke család topog, a tinédzser lány
    barátja is velük van, fekete rasztájától alig látni az ar-
    cát, kényszeres, figyelmetlen mozdulatokkal keleszti
    a hájat a lány csípőjén, az apáva

  • KÁZÁ NOVÁ

    2. rész
    Átkozottul biztos nem is merem leírni emlékirat leirat felirat
    sóhajok kerek női vállak nagy nagy tudora lennék szíves
    engedelmükkel lorca szele lorca tornya neruda és devecseri
    meztelen istennője szemölcs hátán szemölcs szépészeti szatír
    szikéje ritkán alszik nincs az a pénz van az a tintahalas fekete
    rizottó akár rizzo felügyelő a nagylábú albertone herceg a tosz-
    kán akcentust lexikát grammatikát bújja mi venetóiak csak
    mosolygunk lagúna diszkrét bája unom a babám fokhagymás
    csókját ezért nem fizetek egy petákot sem kérem a panaszköny-
    vet stabat mater most aztán legalább minimo calculo két liter
    vörösbort kellene meginnom hogy leöblítsem szóval a kerek
    vállaknál tartottunk egy neves cseh szerző vesd össze bohém
    bibliotéka idős sánta gondnoka tehát egy bambino di praga
    1947-ből azt terjeszti hogy nem csak kerek vállak hanem láss
    csodát kerek mellyek és kerek farok is léteznek ez olyan csodá-
    latosan gyönyörű hogy rögvest elbőgöm magam ámen…
    Burstyn Budapest Bernstein Emil
    Kelemen Ilona Cikka: A várandós

  • Ja… Tényleg!

    12
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    SZÉPPRÓZA
    BUKSIKA:
    JA… TÉNYLEG!
    A
    gondolatok kavarognak a fejemben és mi-
    vel mással nem igazán szoktam beszélgetni,
    ezért magamban merengek. Azon voltam
    az utóbbi időben, hogy a negatív gondo-
    lataimat próbáljam pozitívvá változtatni
    és nyitni az emberek felé, de nem igazán megy. Meg kell
    állapítanom, hogy bizonyos időnként egészen bőbeszédű
    tudok lenni, utána jó hosszú időre bezárok. Bár sokszor
    ezt mások nem így élik meg, mert azért sosem szoktam
    annyira elbújni, hogy ne vegyenek észre.
    Vidéki nagyvárosban születtem, legalábbis nekem nagy
    volt, annak tűnt mindaddig, míg gyerekkoromban nem
    jöttünk fel a fővárosba színházi előadásra. Az ötödik kerü-
    letben voltunk a Petőfi Sándor utcában. Az előadásra már
    nem emlékszem, sőt szerintem hazafele se igazán, mert
    bennem csak a gyönyörű, felfoghatatlan, felülmúlhatat-
    lan, fényben úszó vár, a Duna és a hidak maradtak meg.
    Ekkor elhatároztam, hogy én itt fogok élni, lesz, ami lesz.
    Sikerült is!
    Szerettem Vásárhelyt is nagyon. Sok-sok barát, rokon
    él itt még ma is és időnként hazalátogatok, és nem látom
    a régi fényét, azt a varázst, amit anno adott. Szomorú
    mennyire elhanyagolt lett annak ellenére, hogy megépült
    az elővárosi vasút és összeköti a megyeszékhellyel. Tiszta
    betondzsumbuj lett a városból, a belvárosból eltűntek az
    öreg akácfák, ahol régen hűsöltünk. Maradtak a városszéli
    kis proletár házak és az óriási üresség, mert a fiatalok so-
    kan elvándoroltak. Hihetetlen, hogy a 14. században