Apró kis tanyán élt a lúd,
ő szakmát sohasem tanult.
Viszont nagy gőg lakott benne,
neki minden szakma menne.
Egy reggel gondolt egy nagyot:
ő üdvözli ma a napot.
Tudja ő azt, mit a kakas,
ő is van olyan jó szárnyas.
Kukurikú – kiabálná,
ha a hangot megtalálná.
De csak annyi jött, hogy gágá.
Ennyit kürtölt ő világgá.
Inkább költök tojásokat,
megy az, mint a parancsolat.
Egy óra alatt megunta,
és ezt a szakmát is hagyta.
Na, majd a házat őrzöm én.
Vagyok olyan erős legény.
Ki is állt a kertkapuba,
mint Samu, a juhászkutya.
Éppen arra járt a róka,
most jött el a főpróba.
Úgy megrémült szegény koma,
hogy futott, ahogy bírt, haza.
Akkor én most mihez kezdjek?
Talán igásállat legyek?
Az biztos, hogy nem leszek ló.
Leszek én majd tanácsadó.
Erdős Sándor
Category: 711. szám
-
A gőgös lúd
-
caramba hycomat
szóval én még fel tudok emelni egy pajszervasat
de messze vinni már nem tudom
nem azért mert nehéz
de a derekam meg a hátam
tulajdonképpen ezt lehetne ülve is
hozzátok ide akit fejbe kell baszni
jó ez hülyeség
marad a versírás
Zalán György -
föstmény a XXI. századból
erdélyi félrerándulás
a lelkeink völgyébe le
zsebünk egymással volt tele
nem fért el benne senki más
fölémhajoltál hogy hajad
rázuhanjon a szemeimre
találjak majd ritmust a rímre
mielőtt végképp elszalad
s míg mi szerelemtől vakon
csordultunk át hajnalodásig
arcát kitakarja a másik s
a ló benéz az ablakon
hágyépé
2021. szeptember, első díj -
Valaki alszik
Gumiból készül a legújabb törvény
Magába szippant a gyalázat-örvény
Pőre az ország, retkes a lába
Gyalog járatják iskolába
Acélból épül a legújabb börtön
Nem akad párja kerek e földön
Messzire csorog kínjaid vére
Emberhúst eszünk végül ebédre
Csalásból készül a legújabb fáklya
Sötét fényt áraszt látó világba
Forró a mákony, hatásos méreg
Elhiszed még, hogy magadtól kéred
Jelenből készül a vágyott holnap
Ostobaságért fiak lakolnak
Tétlenül fekszünk vetetlen ágyra
Virágot szórunk bűzös mocsárba
Hajnalban épül a legújabb fegyver
Valaki alszik, valaki felkel
Haragod kútja képtelen mély
Magad leszel a végső esély
Székely-Máté László -
Tinta
3
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
PETHŐ N. GÁBOR:
TINTA
K
János nyugalmazott főadóellenőr szo-
rongva ült az íróasztalánál, és hiába ment
ugyan a légkondicionáló, igencsak verej-
tékezett. Volt miért aggódnia. Utódja,
aki teljes vizsgálatnak vetette alá az előző
állomány tagjait, terhelő bizonyítékokat talált arra
nézvést, hogy a hosszú évek során bizony szép kis bi-
rodalmat építhetett fel az így-úgy korrupciós ügyle-
tekből, elsikkasztott, illetve jogtalan vagyonelkobzá-
sokból származó pénzekből.
Ügyvédjének próbált levelet írni, de csak nem jöt-
tek tollából a szavak. Régimódi ember lévén olyan tí-
pusú töltőtollat használt, aminek hegyét a tintásüveg-
be mártva tudta megtölteni. Egész életében hazudott,
tökélyre fejlesztette a megtévesztést, munkahelyén,
családján belül egyaránt. Most mégis megbicsaklot-
tak az ujjai. Túl sok és pontos bizonyítékkal találta
szembe magát, melyek mind ellene szóltak. Mindig
csak megkezdett mondatokra futotta, még az „igaza”
melletti érvelés is kínszenvedést okozott neki, hol-
ott ezt az ügyvédet is súlyos pénzösszegekkel győzte
meg: védje őt. Az ominózus jogász ugyan felajánlotta,
hogy megszerkeszti helyette védekező levelét, de ezt -
Gyerekkor
Mint zizegve fölborult bogarak:
csapkodó kezeim vésik az elhagyott eget,
fekszem a fölmagzott fűben hanyatt.
Felhőkre írok, írom, ami még megmaradt,
ha bármi ittmaradt abból a bámész korból.
Vagyok a hátán, gazok közt álmodó gyerek,
vagyok a rét, sáros folyó, vagyok a lent,
ki álmodott odafönteket nézeget.
Fekszem kiterítve, bárányok lépnek kezemre,
tenyeremben sárból szakadó lepkék.
A teremtő gömbölyödik fölnyílt szememre,
alszik kedvesen, magyarázattá felejtett emlék.
Pók szövi bábbá az időkben forgó bogarat.
Lehetnék, aki vagyok. Aki mindvégig ittmaradt.
Fábián István -
Bronzba Rejtett Párbeszéd
K
olodko Mihály Ungváron született és nőtt fel.
Művészi érdeklődése miatt édesanyja művé-
szeti középiskolába íratta be. Itt ébredt rá a
formák iránti szeretetére, és hogy a szobrá-
szat az, amivel foglalkozni szeretne. Ezért a
Lembergi Művészeti Akadémián monumentális szobrá-
szatot kezdett tanulni, és 2002-ben diplomát is szerzett.
Eleinte Ungváron készített kültéri szobrokat, de egy idő
után világossá vált számára, hogy az ország és a világ
megváltozott, már nincs szükség hatalmas szobrokra.
Kezdenie kellett valamit a rengeteg ötletével, és a meg-
szerzett tudásával. Arra jutott, hogy zsugorítania kell a
szobrait, hogy sokkal kevesebb anyagból, és saját erőből
el tudja készíteni őket. Titokban, apró szobrokkal lepte
meg szülővárosát, majd 2017-ben családjával együtt Ma-
gyarországra költözött. Az első szobra, amit a budapesti-
eknek készített, meghatározó gyerekkori élményének figu-
rája, a Főkukac volt. A szobor készítésekor nem ismerte
Csukás Istvánt sem Sajdik Ferencet.
„Gyerekkori eszemmel úgy fogadtam
el, hogy a mesék csak úgy vannak. Úgy
tekintettem rájuk, mint a templomba
belépő az ikonokra. Senki nem kérde-
zi, hogy az ikont ki festette, sőt a festők
nem is írják alá, úgy tartják, hogy az is-
ten irányítja őket.”
Később megismerkedett az alkotókkal, és egy kis
szobrot Sajdik Ferencen keresztül Csukás Istvánnak
ajándékozott.
Mihály vizuális világban nőtt fel, nagymamája
meséire támaszkodva, meg rádiójátékok hatására, a
fantáziája képeiből alkotott világot. Gyerekkorában
nem olvasott magyarul, de nézte az ott is fogható
magyar meséket a tv-ben. A Főkukacot is a rajzfilm-
sorozatban szerette meg.
„Nagyon tetszett, hogy őt nem meget-
ték a halak, hanem szerették. Nem az a
folyamat volt, hogy megölnek, megesz-
nek, hanem barátságban, beszélgetés-
sel töltötték az időt.”
Mára már rengeteg apró Kolodko szobor látható
Budapesten. Vácon és Veszprémben is vannak, de
külföldi városokban is lecsapott a gerillaművész.
Hamarosan megismerték őt az emberek, megsze-
retté -
Menyecske
Nincs kapu, a kerten át megyek hozzá
mondjuk a nevünket, én még, hogy mi járatban
két varkocsba font haja meztelen vállára lóg
ahogy megáll a forgótárcsás mosógép mellett.
Zsinóron érkezik az áram a kalyibából
a meghagyott akácos árnyékában
szemeim fulladoznak szétázott kezein
kislányos csípőjén, a nyakán a forradáson
történeteket gyártok a születésére
a zománcozott lavórban még az ágynemű dagad
az akácokra erősített kötélen lebeg
a mára már elszámolt idő.
Magamban mormolom a mosónők korán halnak…
ő alig múlt tizenhat
még nincs fogalma róla
hogy mutatkozott be nekem.
Szép Borbála
89.
Megint öngyilkos
lett egy csótány! Hullája
kólámban lebeg.
90.
Vécé – bedobták…
Kiszedem…Csövest
kurvaanyázok…
91.
A rádióhang
áttör a falon. Csak így
tud elaludni.
92.
Diszkréten rám tört.
Majd leestem ültömben…
Erőlködhetek.
93.
Tiltott érzelmek!
Méregfogam kihúztam.
Inkább kihíztam…
94.
Kell tisztaság, rend.
Felszólító mondatok
a vécé ajtón.
95.
Küszködöm. Küzdök.
Mások jóindulata
tart itt e földön.
96.
Tartjuk magunkat.
Diszkrét kétségbeesés
ül az arcunkon. -
A vihar
sebet metsz a fák testére
ág bogára felhő feszül
megszületni készül s délre
harangszóval utcákra ül
fekete mint letűnt emos
ég fülére varjú akad
ott lóg amíg mindent elmos
alatta a gyors zivatar
akkor leszáll a vállamra
s károgva szívembe hatol
megszokta hogy odabent is
miattad sok vihar tarol
Bara Anna -
Látlak Tengeribetegség ((részlet))
10
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
VONNÁK DIÁNA:
LÁTLAK
TENGERIBETEGSÉG
(részlet)
N
em így képzeltük az indulást. A taxi el-
ment, itt pedig csak egy pár semmitmon-
dó irodaépület áll. Körülöttünk szinte
sivatagi pusztaság, leér az autók kerekéig
az ég, az út fölött a benzingőzben déli-
báb remeg. Tábla, kiírás sehol. A forgalomtól a fölve-
rődött sódernek nincs ideje leülepedni, a por megül a
pórusainkban, a körmeink alatt. Anyáról ordít, hogy
utálja az egészet. El se hiszem, hogy közel van a ten-
ger, ez inkább olyan, mint a vadnyugat, mondja, aztán
megemeli a napszemüvegét, és letörli az izzadságot az
orrnyergéről. Mi van, undorító vagyok?, kérdezi ne-
vetve. Makulátlan rajta minden.
– Nyugi, mindjárt jobb lesz, biztos van légkondi.
Legalábbis remélem.
Ezt rossz hangsúllyal mondtam, gyanakvóan néz.
Felpattintok egy sört, idegesít a melltartóm a hőség-
ben. A látszat ellenére jó helyre jöttünk, itt van az
utasfelvétel: tucatnyi ember lézeng, bőröndökkel. Éles
nevetések csapnak fel, az utasok mustrálják egymást,
igyekeznek helyezkedni. Nem tudni még, melyik po-
zíció lesz a legelőnyösebb az induláskor, mindenki
éber. Megállunk, a bejárattól pár méterre húsos, at-
létatrikós férfiak torlaszolják el a feljárót. Sámlikon
ülnek egy körben, azt hiszem, románul beszélnek. A
sarkon hirtelenszőke család topog, a tinédzser lány
barátja is velük van, fekete rasztájától alig látni az ar-
cát, kényszeres, figyelmetlen mozdulatokkal keleszti
a hájat a lány csípőjén, az apáva