Az én halálom nem siet, bár megindult felém,
a búzatábla szélén, lassacskán bandukol.
Kaszája élén kicsorbul a fény,
lába nyomában forró szél csahol.
Rám gondol, amíg az árokparton ül,
csont ujjakkal, komótosan cigarettát sodor.
A pipacsok közt csak egy tücsök hegedül,
nagyobb a csönd, mint volt bármikor.
Ha majd feláll, s az árnyékból kilép,
szívem napszítta dűlőútjain
ijedt redőkbe rakódik a por.
Érett kalász. Nem leszek már sehol.
Category: 710. szám
-
Aratás előtt
-
Az Emberfiához
Járkál a lábam. – bennem a gondolat,
reményét keresve itt, és odaát.
Vetetlen ágyam issza fel szomjasan
a tékozló égő lecsorgó fény-borát.
Ajtóm a kertet átölelve tárul:
csillagmorzsák az égi abroszon.
Szorít a mellkas, félt jövőm, a múlt;
süket a csönd is, hiába hallgatom.
Uram! Én nem vagyok méltó arra,
s e hajlék a mindenem, de nem az otthonom.
Nézd el: a rendetlenség, örök egyedüllét,
baráttá vált a por a polcokon.
Uram! Én nem vagyok arra méltó,
s nem otthonom e szűk legénylakás,
de ha jönnél, a lábad megmosom,
és kerül neked kenyér is, – egy falás.
Mezítláb jöjj hozzám, a konok bal latorhoz,
ne válasszon el tőled a feszület.
Csak egy szót szólj! – s mire a kakas kukorékol,
levetem cipőmet. Elindulok veled. -
ALT+F4
Én nem tartozom ide, csak itt élek,
és minden nap meghalok kicsit.
Ezért a keserű ébredések:
Alt+F4
indulnom kell, az idő szorít.
Könyörtelen program. Lefut, s hagy-e időt
a lényegest menteni, – menteni menthetőt?
Vagy jobb lenne átlépni, s eltűnni nyomtalan,
mint akit meghívtak, mint kinek dolga van?
Letenni a vonót, hagyni a hegedűt,
a hajlongást, tapsot, a tisztelt nagyérdeműt?
Nem vinni el semmit, csak az üres tokot,
dúdolni egyre egy eszelős dallamot…
Az ablak bezárul. Nem sok, mi hátra van,
pár könnycsepp, félmosoly. S mindennek ára van:
tört álmok romjai, szétmálló omladék.
Isa por és homu. „Veszélyes hulladék”
Indulnom kell, az idő szorít,
ezért a keserű ébredések.
Minden nap meghalok kicsit.
Alt+F4
már nem tartozom ide, csak itt élek.
A HÉT ALKOTÓJA: LEÉ JÓZSEF
Leé József (1956-2014) -
Törökbálinti költemények 1.
Őszi sirám
Hosszan sóhajtoznak a fák,
siratják az elmúlt napsugaras napokat,
zöldes barna, zöldessárga könnyeket hullatnak,
rettegik a rettenetes, dermesztő tél haragját.
Az én szívemet is mardossa a bánat,
ám sírás helyett én inkább nevetek,
ne tudja a gonosz világ, mi van velem,
meg ne tudja, hogy megöl a búbánat.
Gyengülnek a Nap sugarai, és én is
egyre csak gyengülök, fárad a lelkem is,
szívem és szellemem időnként kihagy.
Pollák László
81.
Egyre élesebb
fejem fölött a penge…
Mikor zuhan le?
82.
Könnyedén veszem
a létet. Talán azért
mert olyan nehéz.
83.
Mindig velem vagy…
Néha beszélek hozzád.
Hiányzol, Mester!
84.
Bocsánat! – kiált a nő.
De még megnézi
jól a farkamat…
85.
A mobilnetem
három százalékon áll…
De van internet!
86.
Ez beleragadt:
bőszen lengeti bajszát.
Lassú kínhalál…
87.
Hogyhogynem érted?
Mert aljaproletár vagy,
lehetnél még ember…
88.
Föltakarítom.
S megint mellé kulázott!
Föltakarítom… -
A Szabadság Íze
SZÉPPRÓZA
HUSZTHY ÁDÁM:
A SZABADSÁG ÍZE
S
enki nem segített felvinni a babakocsit az alul-
járó lépcsőjén. Nem csak nem segítettek, de
a szembejövőket még nekem kellett kerülget-
nem. Pedig Flórika már hat és fél kiló, plusz a
kocsi, majd leszakadt a karom. Az utolsó lép-
csőfoknál valaki a kocsi felé nyúl, azt hiszem segít letenni,
de nem, a tenyerét mutatja, kéregető. Itt üt meg a guta.
Leteszem a kocsit, megigazítom a takarót a gyereken, lihe-
gek. Visszanézek, ott áll alattam a kéregető, hasonló korú,
leharcolt nő, jobb tenyerét nyújtogatja, baljában a gyere-
ke, kislánynak nézem, nem kisebb, nem nagyobb Flóriká-
nál. Na ebből elég, megtolom a kocsit, még visszanézek,
nem kellett volna. Pillantásunk találkozik, engem néz,
lesajnálóan. Honnan tudja ez a rongyos senki, hogy Béla
két hónapja otthagyott, egyedül nevelem a gyereket, ál-
lásomból rövidesen kirúgnak, a lakbérrel már most tar-
tozásban vagyok, néhány hónap múlva ideülhetek mellé a
gyerekkel, majd ketten nyújtogathatjuk a markunkat. Újra
visszanézek, még mindig engem néz, ugyanazzal az arcki-
fejezéssel, megszólítom.
– Hogy hívnak?
– Eszter. És téged?
– Anett.
– És a gyerekedet?
– Flórika. A tiédet?
– Gyurika.
– Azt hittem, lány.
– Hát nem az. Fiú, az apjánál különb.
Közben lökdösnek, nekem jönnek, félre kell állnom, a
kocsit a járdaszélre kanyarítom, a tetejét felhúzom, rásüt
a nap.
– Hogy kerültél ide?
– Hogy, hogy hogy? Egyszerű. A gyerek apja megpat-
tant, az albérletből ki kellett költözni, így. És te hogy?
– -
Sanyikám, én nem politizálok Az baj, mert akkor más fog helyetted
KÖNYVAJÁNLÓ
ÉSIK SÁNDOR:
Sanyikám, én nem politizálok
Az baj, mert akkor más fog
helyetted
Tartalom:
Sanyikám, miről szól ez a könyv?
Ez a könyv a felelősségről szól.
Sokan azt hiszik, hogy a demokrácia olyan csodaszer, amitől
hirtelen szabadság, jólét és jó hangulat lesz körülöttünk. A de-
mokráciát azonban nem lehet „csak úgy” élvezni: mindennap
csinálni kell. Minél többen csináljuk, annál többen élvezhetjük.
De ha nem csináljuk, akkor eljön a pont, amikor már nem lesz
demokrácia, és ezzel együtt szabadság, jólét és jó hangulat sem.
Felelősséggel tartozunk a saját életünkért, a hazánk sorsáért
és közös ügyeinkért is. A felelősség felvállalásának első lépése
pedig a gondolkodás. Gondolkodás mindarról, ami körülvesz
bennünket. Gondolkodás arról, mit lehetne másként, jobban
csinálni, hogy aztán a gondolatokat tettek is kövessék.
Itthon a „politizálás” szitokszó, pedig politizálni valójában
annyit jelent, hogy foglalkozunk a közös ügyeinkkel. Mint ahogy
azt ebben a könyvben Ésik Sándor, a Diétás Magyar Múzsa fa-
cebook oldal főszerkesztője is teszi: a közélet, az állam, a poli-
tika alapfogalmairól gondolkodik, az olvasó pedig egyetértően
bólogathat vagy éppen ellen-
kezőleg: elküldheti őt a fené-
be. Mindegy, mert tetszik vagy
sem, mindkettő „politizálás”.
Politizálni pedig igenis fontos,
mert ha te nem politizálsz, ak-
kor mások fognak helyetted.
Libri Könyvkiadó Kft., 2021,
3999 Ft,
ISBN: 9789634338918
KÖNYVAJÁNLÓ
EGY SZOCMUNKÁS
NAPLÓJA
21 VAGY 19
H
uszonegyre lapot húz-
tam -
Egy Új Bekezdés: Bátorságok Könyve
INTERJÚ
„EGY ÚJ BEKEZDÉS:
BÁTORSÁGOK KÖNYVE”
K
ét színésznővel egyszerre interjút készíteni nem
is olyan könnyű feladat. Különösen akkor, ha
nem csupán pályatársak, hanem hosszú évek
óta barátnők. Gerlits Réka és Mészáros Piros-
ka egymás mondatait befejezve, egymás gon-
dolatait kiegészítve meséltek a Bátorságok Könyvéről, és
ezzel kapcsolatos ötleteikről, terveikről.
Piroska és Réka nevét nem csak azok ismerhetik,
akik gyakori színházlátogatók vagy szeretik a film-
sorozatokat, hanem azok is, akiknek a Facebook és
az Instagram böngészése napi foglalatosság. A Bátor-
ságok Könyve, ez a különös online magazin ezeken
a közösségi oldalakon olvasható, követhető, és azért
érdemes gyakran megnézni, mert ismert és kevésbé
ismert emberek idézik fel, mikor, miért és hogyan
döntöttek bátran egy-egy élethelyzetben.
A sablonos bemutatást igyekszünk elkerülni, és a
játékot, hogy interjúalanyaink egymást mutassák be,
szívesen vállalják. Réka olyan folyékonyan mondja,
mintha készült volna a feladatra.
„Mészáros Piroska 2008-ban Zsámbéki Gábor, Zsó-
tér Sándor, Bodó Viktor osztályában végzett a Szín-
művészetin, majd a Nemzeti Színházba jött, ahol
berakták egy öltözőbe, ahol egy lánnyal öltözött,
aki én voltam. Később szabadúszó lett, de tudni kell
róla, hogy írói vénája is van, nagymamája és apuká-
ja is írással foglalkozott. Rendkívül kalandra kész,
bátor, nagyon-nagyon energikus. Jelenleg egy olyan
monodrámát játszik, amit ő maga írt saját élményei-
ből, ugyanis volt egy rövid időszak, amikor nem volt
munkája és elment egy call centerbe dolgozni. Ezt a
szeletkét az életéből megírta Boronkay Somával és
játssza is Spáh Dávid rendezésében. Az a címe, hogy
Call Girl. Tagja a Terminál Workhouse művészeti
csoportnak, amelynek ügyvezetője vagyok, aztán jött
a Bátorságok Könyve, online magazin, amit együtt
szerkesztünk.”
A bemutatás Piroska szerint is pontos és alapos, bár
aki az életrajzában kutat, azt is megtalálja, hogy tud
németül, angolul és spanyolul. Piroska következik.
„Rékáról -
Álom vagy gyónás
Futok előle
bicegve, bénán.
Nem ér utol,
úgy érzem, sikerül.
Itt a nyomomban.
Megszólít: Sátán!
Léted, ha van
ne titkold, kiderül. -
Lyuk a zászlón
Bocsáss meg anyám, hogy így kibeszéllek:
emlékszel? – ötvenhat októbere volt.
Fényes selymek feszültek őszi szélnek,
de áru híján korán bezárt a bolt
falunkban.
Velem vajúdtál. – ott kint a sors vajúdott,
s a szülőotthon sápadt, meszelt falán
a petróleumlámpa lepke fénye
egy jobb jövőről álmodott talán.
De nem neked.
Nekem se, hidd el, őszintén beszélek:
a születni vágyónak is fáj a létezés,
ha vérben, mocsokban, kínban sír fel a lélek.
Ma már a sírod felett gondolkodom:
ötven év eltelt, s látod, ez is kevés
volt megvallanom.
Nehéz szülés volt. – így mesélted el,
örömtelen. Csak szenny és gyötrelem.
A rossz fiú ki megszületni rest,
lyuk a zászlón. Anyját megkínzó idegen.
Ne haragudj! –
nem késő, bocsásd meg ezt nekem!
Ötven év, ó édes istenem!
Lehetne ünnep is, de csak űr a lelkemen,
ki úgy vagyok itt, mint a meztelen csiga:
házatlan hazáját, hazátlan házát kereső
őskövület, a múltba zárt jövő,
anyjának százszor átkozott fia!
Te sírba mentél, míg én itt ragadtam,
hazát cseréltem, pedig csak helyben maradtam:
lyuk a zászlón, amin átfúj a szél.
Valami hiánya ötven éve él.