Author: Sárközi László

Nyolc haiku a szegénységről, jövőfélelemről, lopásról és a számítógépes menedékről.

Nyolc haiku a tükör, a test, a jövőtől való félelem és a szállói hétköznapok köré szervezve.

Nyolc rövid haikuból álló lánc a hétköznapok abszurdjáról, a szállói életről és a személyes bizonytalanságról.

49. Csípjük egymást, bár néha veszekszünk. Ez csak hagyományőrzés.
50. Csönd az éjben: kétszáz elgyötört lélek semmit álmodik.
51. Úgy érzem magam akár egy gyerek: végre verseket írok!
52. Hagyományosan nyugalmas az életem: megyek rohanni!
53. Fölmelegedés, éhínség, harc, járványok… Csak Nyugi! Megoldjátok.
54. Bizonytalanság: a halál is jobb ennél! De ez a jövőm.
55. Leállt az agyvíz keringésem. De még sok feladatom van…
56. Apámat egyszer láttam. Anyámat – soha. Így lettem felnőtt.

41. Friss, zöld és csillog. Most földre zörren… Netán történt valami?
42. /Ashima Shiraishi/ Hegyek és völgyek: mért gondolod, hogy csak cél? Ez mind én vagyok.
43. Nem művelt kert: oly érték, ahogy az ugar is a holnapnak.
44. Ezen a strandon a narancsbőr sem riaszt… Sok embert látok.
45. Olykor a vágyam csak egy harmatos álom gyűrt lepedőmön.
46. Mi hoz össze két embert? Bokros gond? Vad vágy?? Különbözőség???
47. Hányszor mondjam el: a nem – az nem! Nem igen, és nem is talán.
48. Csokoládémból csótány lakomázik. De honnan ismeri?

33. A mobilomnak önálló élete van. Bénázok. Sokszor…
34. Fáradt, mégis elkísér a szobatársam. Betegeskedem.
35. Izgatott csótány kerülgeti mobilom. Kit akarsz hívni?
36. Csupán árucikk. saját könyvemet veszem egy könyvesboltban.
37. Azt csak úgy írtam! S nem tudtam, hogy nem tudtam… Nos, úgy sikerült.
38. Szétreped a hólyagom! Muszáj maradnom: előadás van.
39. Minden fejreáll. Az ágyam is jéghideg. Mért csak most érzem?
40. Szabadon estem. Jeges köveken hever minden fájdalmam.

25.
Kólámban csótány
kapálódzik. Vagy talán
lubickol benne?

26.
A haiku írás
réges-régi szerelem!
Eljegyeztelek.

27.
Fiatal vagyok:
még rengeteg álmom van…
Elmúltam ötven.

28.
Testiség… Ugyan!
A lélek közelsége
az, ami fontos!

29.
Csak én múlok el.
Hegyek, folyók… – maradnak.
Semmi változás.

30.
Asztalomon is
csótánycsapda áll.
Röhögve kerülgetik…

31.
Rossz ómennel születtem:
tigrisként küzdök…
Lesz-e értelme?

32.
Tegnap fehér volt.
Leszarta, hogy leszarta…
Hozom a kefét.

I.
Tizennégy évvel ezelőtt jártam
itt utoljára, csak két napig bírtam
köztük, aztán majd’ egy hétig bántam
Hazaérve s az undortól már sírtam;
többé soha feléjük sem nézek,
fogadkoztam kamaszfejjel; vérem
nem az övék – ezt rögtön visszaszívtam,
hiszen lélekben mégis egyek vagyunk:
nem tagadhatom, nem is akarom;
arcom és szemem részük valahol,
az marad, míg élünk, míg meg nem halunk
s földben a kő illata nem érzik;
addig – kiválok, húsig kaparom
sebem s nem szívem, de tollam vérzik.