Author: hágyépé

Elszánták magukat
időnként hóemberek olvadni
kezdtek el önként szemükből
fényeső pereg eső szitál az
égre föl minden fátyol
ha már lehullt kimondat majd és
kijelöl a múlt.

tócsában rigó
önfeledten
nézzük egymást
ketten ő fürdik a
jóban én átvonulóban

hull az eső félrehúzódott
égi szemöldök hámlik
homlok

nézz le atyám
tócsában rigó
fürdik a fürdik az
emberi jó

az ember olykor egyszer él
és mégis mindent elcserél
házat hazát és nőre nőt
családot tiszta esküvőt
cseréli pénzre borra sárra
szabadságnak vélt szabadságra
fiatalságot öregségre
zavarodottan hogy mivégre
öregséget fiatalságra
de nem érti hogy mi az ábra
átvágja magát s átverik
nála különb piaczsenik
rosszabbnál rosszabb üzletek
élete összeköttetett
valamivel amit nem ért
túl sorson jellemen s leélt
jövőn jelenen s múlton is
s érzi a vagyona hamis
mi érték volt elpazarolt
csillagja napja és a hold
számlái rendezetlenek
hitele sincs már úgylehet
adná cserébe önmagát
bútort könyvet tudást ruhát
cserélné újabb önmagára
de annak meg magas az ára
és összehord hitet-havat
hogy igazolja pár adat
miért mire és mit cserélt
az aki olykor egyszer élt