Author: Buksika

12
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
BUKSIKA:
RÚZSFOLT
Ü
lök a városközpontban a padon és hallgatom
a mellettem lévő padon sztorizgató asszo-
nyokat. Képzeld már Verám, a Gizi lányom
a Központi Általános Iskolába tanítja a fel-
sősöket. Háztartási órát tart nekik. Emlék-
szel még, a mi időnkben gyakorlati órának hívták. De ne
gondold ám, olyan ez az óra, mint régen. Mi még gyakor-
lati kertbe jártunk ki a város szélére. Ott volt a tankert,
ahol kapáltunk, sarlóztunk, gereblyéztünk, vetettünk,
betakarítottunk. Ezek már csak ülnek a padban. Mondja
a lányom, hogy már semmi gyakorlatiasság nincs ebben
a tanítási módszerben. De valamire mégis jó ez az óra –
mondja tovább az idős hölgy.
Verám, gondolnád ezek a felsős lányok mikre képesek,
te. Ezek már rúzsozzák a szájukat, festik a szemüket. Na
nézd! Ott mennek bandában, annak a fekete copfosnak
olyan a szeme, mint akinek bemázoltak. Na ezért engem
anyám úgy megvert volna, hogy a fal adja a másikat, és biz-
tos egy hónapos lett volna a sminkem. Na, de nem is ezért
mesélek neked Gizimről. Mondja egyik nap, hogy képzeld
anyukám, nem bírni már ezekkel a lányokkal. A szüne-
tekben a wc-be vonulnak és pancsolnak, festik, rúzsozzák
magukat. De ez még hagyján, de azon versengenek, kinek
szebb a tükrön az ajaklenyomata. Csóró takarítónőnk már
azt sem tudja hányszor és hogyan, mivel takarítsa a tükröt.
Mondom neki, idefigyelj lányom, hogy van ennyi eszed,
hát mire tanítottalak én téged. Légy gyakorlatiasabb, ta-
nítsd őket rendre és tarts

3
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
Széppróza
Buksika, Csábi István,
Kőrösmezey Dávid, Magyar Bogi,
Mészöly Miklós, Szép Borbála,
Viktória68
Interjú
Kiszolgáló kiszolgáltatottság
Lengyel Tamással beszélgettünk
Werner Nikolett interjúja
Kép
Dvorcsák Gábor, Jakab, Juhi,
Kovács Béla, Molnár Móni,
Szolnoki Csanya Zsolt,
Váradi Gábor, Vídia
Vers
Alus Dozentinnen, Bella Beáta,
Drégely István, Gulácsi Mária, Hágyépé,
Herceg Árpád, J.L.F., Jóna Dávid,
Ketykó István, Németh Anikó Ködmadár,
Nguyen Piroska, Pethő N. Gábor,
Pollák László, Sárközi László,
Somoskői Anita,Szente B. Levente,
Szigeti Diána
Nuszer Mirjam Johanna:
Egy szocmunkás naplója
Haza-találó
Kitekintő
Könyvajánló
Rejtvény
BUKSIKA:
A HALÁL MOSOLYA
B
eszélgetünk, elmélyedve sztorizgatunk. A
kórteremben haldokló betegek fekszenek,
akiknek csendre és nyugalomra lenne szüksé-
gük. De nem úgy volt ám az! Két hölgyemény
izgatottan sztorizgatott, amibe bevonta sorra
a betegeket, és kérdezgette őket, kik voltak a nagybetűs
életükben. Zsuzsika mondja, ő ápolónő volt. Pipi néni ta-
nítónő volt, és hozzátette, hogy igen szerette a munkáját,
és még most is bejár időnként a tanintézménybe látogató-
ba. Nagy élmény volt neki, hogy

13
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
rát. Valóban így van. És mellesleg évi kétmillió köbméter
vizet használnak fel a reaktor hűtésére.
Ilyenek a zöldek. 
Sötétzöldek.
BUKSIKA:
HALÁL UTÁN VAN ÉLET?
Ü
lök itthon magamban és olvasgatok az inter-
neten. Szeretek tájékozódni, facén játszani
a kedvenc játékaimmal, s időnként szoktam
régi ismerőseimmel is beszélgetni vagy csak
spontán rám jön a dili hopp és kötekedem
egyet. Most semmi ilyen nem volt. Olvasgattam, bambul-
tam kicsit s mivel lebetegedtem annyira nem tudtam aktív
életet élni.
Rám írt az egyik ismerősöm. Kérdezte, hogy vagyok?
Merre élek, mi történt az elmúlt húsz évben velem mióta
nem találkoztunk. Meséltem bla bla egyszer csak beüt nála
a mennykű és írja:
– Hallod, ezt el kell, mondjam, mert megörülök azóta is
a nevetéstől.
– Na, mondom, mi franc történt, hát bökjed ki azonnal.
– Hát, hogy őtet felhívta egy biztosító társaság üz-
letkötője és életbiztosítást szeretet volna neki eladni.
Mondta, kér egy kis türelmi időt átgondolná ezt, ez
mégis egy életre szóló döntés nem akarja elhamar-
kodni. Eleinte még félre tette a kérdést akarja-e vagy
sem. De még éjjel is ezen morfondírozott ahelyett,
hogy aludt volna. Kavarogtak a gondolatok az agyá-
ban és végül úgy érzi megvilágosodott.
Nagy nevetőfejeket küldött ezután, s gondoltam
magamba ez valami óriási blődségre készül, kivá-
rom. Nem írtam neki, vártam türelmesen, hogy le-
írja amit szeretne. Megint csak nevet, nevet küldi az
idétlenebbnél idétlenebb emojikat

12
Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
SZÉPPRÓZA
BUKSIKA:
JA… TÉNYLEG!
A
gondolatok kavarognak a fejemben és mi-
vel mással nem igazán szoktam beszélgetni,
ezért magamban merengek. Azon voltam
az utóbbi időben, hogy a negatív gondo-
lataimat próbáljam pozitívvá változtatni
és nyitni az emberek felé, de nem igazán megy. Meg kell
állapítanom, hogy bizonyos időnként egészen bőbeszédű
tudok lenni, utána jó hosszú időre bezárok. Bár sokszor
ezt mások nem így élik meg, mert azért sosem szoktam
annyira elbújni, hogy ne vegyenek észre.
Vidéki nagyvárosban születtem, legalábbis nekem nagy
volt, annak tűnt mindaddig, míg gyerekkoromban nem
jöttünk fel a fővárosba színházi előadásra. Az ötödik kerü-
letben voltunk a Petőfi Sándor utcában. Az előadásra már
nem emlékszem, sőt szerintem hazafele se igazán, mert
bennem csak a gyönyörű, felfoghatatlan, felülmúlhatat-
lan, fényben úszó vár, a Duna és a hidak maradtak meg.
Ekkor elhatároztam, hogy én itt fogok élni, lesz, ami lesz.
Sikerült is!
Szerettem Vásárhelyt is nagyon. Sok-sok barát, rokon
él itt még ma is és időnként hazalátogatok, és nem látom
a régi fényét, azt a varázst, amit anno adott. Szomorú
mennyire elhanyagolt lett annak ellenére, hogy megépült
az elővárosi vasút és összeköti a megyeszékhellyel. Tiszta
betondzsumbuj lett a városból, a belvárosból eltűntek az
öreg akácfák, ahol régen hűsöltünk. Maradtak a városszéli
kis proletár házak és az óriási üresség, mert a fiatalok so-
kan elvándoroltak. Hihetetlen, hogy a 14. században